2019. május 13., 17:05

Barkósági lovastúra ötödször

Ötödik alkalommal szervezték meg a Barkósági lovastúrát. Az idén Jeszte község adott otthont az elsősorban lovas hagyományőrzőkből álló csapatnak, majd innen indulva látogatták meg a Barkóság több települését.

v-barkosagi_lovastura_.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Majoros Jácint

„Azért tartom fontosnak a lovastúrát, hogy ezáltal megismerjük a mi kis szép gömöri vidékünket is. A lovasaink Ózdról és a környékről érkeznek, nekik szerettem volna megmutatni, hogy milyen is a mi szép Felvidékünk" – mondta Habodász István szervező, majd a három napos programot vázolta fel.

Lényegében pénteken egy gyülekezőt tartottunk, a szombati nap az általában úgy néz ki, hogy körbenézünk a vidéken, vasárnap délelőtt ugyanígy meglátogatjuk a környező településeket, a Barkóságot, s vasárnap délután van a táborbontás és a búcsú – részletezte a szervező.

Fotó:  Majoros Jácint

Az idei lovastúra célpontja Gömöralmágy és Ajnácskő volt. Gömöralmágyban a helyi iskola diákjai, valamint a térség magyarnóta-énekesei színes programmal várták az ide érkező lovasokat, akik ezt követően egy lovas karüsszel bemutatót tartottak, majd betyár és csikós bemutatót is élvezhettek a helyi sportpályára kilátogatók. A hétvégi lovastúrán közel negyven lovas vett részt.

Fotó:  Majoros Jácint

„A kezdetektől itt vagyunk, gyakorlatilag a huszár csapatunkra épül az egész túrának a tematikája. A fő célunk az, hogy ide a gömöri kis falvakba, a Barkóságba is elhozzuk a lovas hagyományőrzést, amit ilyenkor egy-egy bemutató alkalmával több helyszínen be tudunk mutatni és hál istennek a közönség szereti, kijönnek gyerekekkel, nagyszülőkkel és egy rövid családi programot, egy kis színfoltot tudunk biztosítani a hétvége során" – közölte Varga Gábor, a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület kapitánya Ózdról. 

v-barkosagi_lovastura_.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.