Az esztergomi bazilika árnyékában

2021. július 16., 17:48
Bokor Klára

Tiszta, világos színével vonzza a tekintetet a párkányi Szent Imre-plébániatemplom. Eleink megépülte óta bővítették, gondozták. Napjainkban is sokan és sokat áldoznak arra, hogy az Isten háza még sokáig az imádság és az Úr dicsőítésének színhelye legyen. Párkány esperesplébánosával, Fóthy Zoltán atyával a jelenleg is folyó felújítási munkálatokról beszélgettünk.

párkányi templom

Mikor határozták el a 320 éves templom felújítását?

A néhány évvel ezelőtt megvalósított tetőcsere után 2019-ben úgy döntöttünk, hogy a templom külső és belső tere is új arculatot kap. Először a külső falak javítása és a templom festése volt a célunk.

Miért ez volt az elsődleges?

Az idő múlásának jelei megmutatkoztak a templom falain. Elsőként a falakban levő nedvesség eltávolítása volt a tervünk. Ennek technológiai megvalósításán már túl vagyunk. Különféle módszerek segítségével sikerült a minimálisra csökkenteni a falak nedvességét.

Tavaly megtörtént a plébániatemplom teljes mértékű külső felújítása. A külső felület átvizsgálása és megtisztítása után nyilvánvalóvá vált, hogy sok helyen a vakolat eltávolítására is szükség lesz.

A többi részen a repedések és több díszítőelem javítása történt, illetve azok újraformázása is indokolt volt. A penetráció és a vakolás után a templomkülső teljes átfestése következett. Emellett a bejárati ajtók festése és a torony ablakainak a javítása is megvalósult. A felújítási munkák célja a plébániatemplom megőrzése volt, és emellett az a kihívás, hogy az esztergomi bazilika árnyékában fekvő templom is tükrözze a miliőhöz illő ragyogást.

párkányi temlom kívülről

Miből finanszírozták a felújítást? Hajlandók erre áldozni a hívek?

A munkálatok nagyobb részét a hívek adományaiból fedeztük.

A magyar kormány négymillió forinttal, a nyitrai egyházmegye négyezer eurónyi adománnyal járult hozzá templomunk felújításához. Köszönet illet mindenkit, aki bármilyen formában is támogatott minket.

A templom külső falainak felújításakor először kölcsön felvételében gondolkodtunk. Egy magánszemély azonban nagyobb összeggel támogatta a projektünket, így a kölcsönre nem volt szükség. Nem sokkal a külső munkálatok befejezése után képesek voltunk az elvégzett munka egész összegét kifizetni a kivitelező cégnek. A napokban éppen a templom talajfűtésének a beszerelésével végeztünk. Ebben is több cég tulajdonosa támogatott minket. Az általuk elvégzett munkát ingyenesen vagy szimbolikus áron vállalták.

Milyen munkálatokra lesz még szükség?

A templombelső teljes felújítása még várat magára. Úgy gondolom, ez lesz a tervünk legigényesebb része, hiszen az épület belső falainak festésén túl szeretnénk új, a teológiai és az esztétikai követelményeknek megfelelő festői motívumokkal is gazdagítani templomunk belsejét.

Mikorra készülnek el?

Mindezt rábízzuk a jóságos Istenre. Elsősorban az ő dicsőségére irányul az igyekezetünk, hiszen ez a távlat alapozhatja meg minden cselekvésünket, értelmet és célt adva neki. Persze bennünket is örömmel tölt el minden előrelépés és siker.

mise a szabadban

Már jó ideje a szabadban, a plébánia udvarán tartják a szentmiséket.

A legtöbb helyen természetesen a templomban tartják a szentmiséket, körültekintően betartva a járványügyi előírásokat.

Mi többek között azért döntöttünk úgy, hogy plébániánk udvarán lesznek a szentmisék, mert Párkány fürdőváros. A nyári hónapokban sokan látogatnak ide üdülés céljából, és ilyenkor többen vesznek részt a szentmiséken.

Ebben a járvány által korlátozott időszakban az emberek egészségére való tekintettel ez tűnt a legjobb megoldásnak. Kedvezőtlen időjárás esetére sátrakat is felállítottunk. Ebben a helyzetben ugyanakkor megragadtuk a lehetőséget, és tovább folytattuk a felújítási munkálatokat. Konkrétan a talajfűtés beszerelését sikerült kivitelezni, ami nem csupán a templomba járó hívek javát fogja szolgálni a téli hónapokban, hanem a már alkalmazott technológiákkal együtt segít megóvni a templom falait a nedvességtől.

A felújítás szervezési nehézségekkel, logisztikai megoldások tömkelegével jár, mégis belevágtak.

Ezt abban a tudatban tettük, hogy a plébánia közösségén belül is számíthatunk egymásra. A legutóbbi projekt megvalósítása során ez még inkább megmutatkozott. A dolgok persze néha nem úgy sikerülnek, ahogyan azt elképzeltük, de mindig kibontakozik valamilyen megoldás, amely a terveknél is jobban sikerülhet. 

2021. július 14., 08:34

Fent a felhő szélén egy angyal mindent lát - megjelent a Magyar7 legújabb, 28. száma

Ha még nem előfizetői, a legközelebbi postán is megvásárolhatják a felvidéki magyarok közéleti hetilapját, a Magyar7-et!

Megjelent a Magyar7 2021/28. számában.      

Kövesse facebook oldalunkat is!