2022. október 2., 20:20

Átadták a „Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért” díjat - KÉPEKKEL

A háború utáni kitelepítések Pozsonypüspökit sem kerülték el. 1946 és 1948 között 140 magyar családot deportáltak erőszakkal Csehországba, 300 családot pedig Magyarországra telepítettek az akkor még önálló településről.

Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért díj
Galéria
+4 kép a galériában
Bene Szilveszter az idei díjazott
Fotó: Dunajszky Éva

Tizenöt éve október első vasárnapja a Kitelepítettek Emléknapja Pozsonypüspökiben. Idén is ezzel az emléknappal indította a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya és Pozsonypüspöki Alapszervezete október 1-jén a XXXVI. Városi Kulturális Napok rendezvénysorozatát, amely Pető Tibor Magyarország pozsonyi nagykövetének védnökségével valósul meg.

Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért díj
Jégh Izabella: Minden lehetőséget meg kell ragadnunk ahhoz, hogy anyanyelvi kultúránkat ápoljuk
Fotó:  Dunajszky Éva

„Az emberiség jövője azokon az embereken múlik, akik az igazság alapján állnak, s akiknek az életét áthatják azok a magas erkölcsi elvek, melyek a szívet képessé teszik az önfeláldozásig kitartó szeretetre” – idézte az idei Városi Kulturális Napok megnyitóbeszédében II. János Pál pápa szavait Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke. Hozzátette, ez bizonyos értelemben a „mi munkákra is vonatkoztatható, mert nemcsak a jövő, hanem

egy-egy rendezvény is mindig azokon az embereken múlik, akik szívből, önfeláldozással és főleg szeretetből szervezik és éltetik azt a köz javára”.

Nekünk ugyanis minden lehetőséget meg kell ragadnunk ahhoz, mondta, hogy anyanyelvi kultúránkat ápoljuk, hagyományainkat ne csak őrizzük, hanem tovább is adjuk. „Én hiszem, hogy még sokan vagyunk itt, az ország fővárosában is, akik igényeljük az anyanyelvi kultúrát, és a Csemadok által megszervezett programokat is a magunkénak tartjuk” – tette hozzá az elnök asszony.

Áldozatos munka a köz érdekében

Immár hagyományosan ezen a megemlékezésen kerül átadásra a „Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért” elnevezésű Csemadok-díj is. Az elismerés ötletgazdája a Pozsonypüspökiből kitelepített Szelepcsényi család leszármazottjától, Szelepcsényi Sándortól származik, a díjat Nagy József festőművész tervezte. Idén a díjat Bene Szilveszter kapta.

Bene Szilveszter 76 évvel ezelőtt Alsóbodokon született, az alapiskolát Pogrányban, középiskolai tanulmányait Dunakarván és Éberhardon végezte, itt tanulta ki a gyümölcstermesztői-szőlészeti szakmát. 1969-ben, az érettségi után került Pozsonypüspökire, a püspöki szövetkezet gyümölcsösében és szőlészetében helyezkedett el.

„Ahogy az lenni szokott, itt ragadt, mivel itt találta meg élete pártját, akivel három fiúgyermeket neveltek fel. Szilveszter már a szülőfalujában is aktív tagja volt a Csemadok-alapszervezetnek, a színjátszó körének, így egyértelmű volt, hogy itt, Püspökin is látogatni kezdte az akkor még jól működő ifjúsági klubot, és a Csemadok-rendezvényeket. A közösségi munkába nagyon aktívan bekapcsolódott” – mondta méltatóbeszédében Jégh Izabella hozzátéve, kivette a részét a nagyobb lélegzetű rendezvények szervezéséből, és több színdarab, esztrád- és szórakoztató műsor szereplője volt.

Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért díj
Az évente átadásra kerülő "Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért” díj
Fotó:  Dunajszky Éva

Az 1989-es bársonyos forradalom után pedig az Együttélés politikai mozgalom helyi szervezetének egyik mozgatórugója volt. „Közösségmegtartó munkája – feleségével együtt – pedig példaértékű, egész életükben anyanyelvi kultúránk, hagyományaink őrzésén és továbbadásán fáradoztak és fáradoznak.

A Csemadok alapszervezetének vezetősége a köz érdekében végzett áldozatos munkájáért Bene Szilveszternek a „Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért” Csemadok-díjat adományozza

– mondta Jégh Izabella, a díjat a pozsonypüspöki Csemadok-alapszervezet elnöke, Nagy Elza adta át.

Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért díj
A díjat Nagy Elza, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke adta át Bene Szilveszternek
Fotó:  Dunajszky Éva

„Az én életem összeforrott a magyarsággal. Olyan faluban nőtem fel, ahol szerették a kultúrát, a nótát, így számomra is természetes volt, hogy ebben éltem. A gyerekeim, unokáim is magyar iskolába jártak, amit fontosnak tartottam, mert meggyőződésem, hogyha a gyerekek magyar iskolába járnak, magyar kultúrát kapnak, magyar történelmet tanulnak, akkor azokból a jövőben is nagy eséllyel magyar emberek maradnak” – nyilatkozta portálunknak a díjazott Bene Szilveszter.

Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért díj
A díjátadó közönsége
Fotó:  Dunajszky Éva

A díjátadó után „Dallamok bűvöletében” címmel nóta- és operettegyveleget hallhatott a közönség. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a Pozsonyi Liszt Intézet igazgatója, Venyercsan Pál és Jankovics Gyula, a Pozsonyi Magyar Nagykövetség tanácsosa, Hornyák István, a Csemadok Országos Elnökségének tagja, a Csemadok Szenci Területi Választmányának titkára, Fekete Márta, Ožvald Erzsébet, Pozsony megye alelnöke és Csáky Pál volt EP-képviselő is.

Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért díj
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.