Alapiskolai beíratás Ragyolcon és Nagydarócban
Cikkünkben két falusi teljes szervezettségű alapiskola igazgatóját kérdeztük, hány elsőssel számolnak szeptembertől.

A Ragyolci Alapiskolában a tavalyihoz képest csökkent a beíratott kiselsősök száma. Idén egyelőre 6 gyermeket írattak be magyar tagozatra és 6 gyermeket szlovák tagozatra, míg tavaly összesen 25 elsős kezdte meg a tanévet. Az iskolát jelenleg 206 diák látogatja és a környék számos településéről járnak be tanulók. A térségben magas a munkanélküliség, így egyre többen vállalnak munkát külföldön vagy nagyobb városokban, ez is befolyásolhatja, hogy egyre kevesebb az elsős.
– mondta Tóth Orsolya, igazgató.
Az intézmény kis létszámú osztályai, kihelyezett zeneiskolája és a különböző szakkörök vonzzák leginkább a szülőket.
A nagydaróci alapiskola a ragyolcihoz hasonlóan szintén magyar és szlovák tagozattal működik. A magyar első osztályba eddig tíz kisdiákot írattak be szüleik.
„Sajnos rengetegen utaznak külföldre munka után, nagyon sok fiatal a városokba költözik, emiatt lassan elöregszik a falu“- mondta Balázs Mária, igazgató.
Mivel a nagydaróci alapiskolába nagyszámú hátrányos helyzetű diák jár, emiatt a művészeti és a technikai nevelésre helyezik a hangsúlyt. Az iskolán már negyedik éve működik a Heureka magán művészeti alapiskola, ahol a hátrányos helyzetű gyerekeket oktatják rajz, ének és drámapedagógia szakon.
A gyerekek fejlesztése terén tehát nincs gond, viszont a nagyfokú migráció rányomja a bélyegét az intézmény létszámára.
A Losonci járás kisiskoláiban javarészt 10-től kevesebb elsőssel számolnak. A beíratási adatok azonban csak irányadóak, a szeptemberi tanévkezdésig még változhatnak.