2022. július 25., 19:22

A zsitvatoroki béke emlékműve

Az emlékmű helyszínén kötötték meg a százötven éves török uralom legvéresebb és legpusztítóbb, tizenötévesnek nevezett háborúja után a békét II. Rudolf német-római császár és magyar király, valamint I. Ahmed oszmán uralkodó 1606. november 11-én. Akkor még a Zsitva itt torkollott a Dunába, ezért nevezték Zsitvatoroknak, de ma már 20 km-re északabbra, a Nyitra folyóba ömlik a Zsitva. A békekötés Bocskai István erdélyi fejedelem közvetítésével jött létre.

Zsitvatő
Fotó: Görföl Jenő

Az emlékművet 2006-ban, a békekötés 400. évfordulója alkalmából állították fel azon a helyen, ahol még a múlt század közepén is állt az az öreg tölgy, amely alatt a hagyomány szerint a békekötés megtörtént. A mészkőből faragott két méter átmérőjű kerek asztal fölé háromlábú acélszerkezet íve feszül.

A szerkezet három ága a két hadviselő felet, illetve a békét közvetítő személyt jelképezi. A hat méter magas hídszerkezet hat harangot tart, a béke harangjait. A szerkezet felső, záró eleme egy fényes félhold, mely a török időkre emlékeztet. Az emlékmű Gáspár Péter szobrászművész alkotása.

Zsitvatő ma Dunaradvány része. 

Megjelent a Magyar7 2022/29.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.