2022. március 21., 14:25

A Petőfi-szobor Pozsonyban

1899-ben, Petőfi halálának 50. évfordulóján egy hírlapi cikk nyomán vetődött föl először a gondolat, hogy Pozsonyban Petőfinek szobrot állítsanak.

petőfi
Fotó: Görföl Jenő
A pozsonyi Petőfi-szobor sorsa rendkívül viszontagságos volt.

A Pozsonyi Hírlapírók Egyesülete felkarolta az ötletet, s 1899. december 12-re egy értekezletet hívott össze, melyen megalakult egy bizottság a szoborállítás ügyében. A szoborbizottság egyik ülésén maga Fadrusz János, a Mária Terézia-szobor alkotója jelentette be, hogy örömmel vállalja a szobor megalkotását. Fadrusz sajnos nem sokkal bejelentése után meghalt, így a bizottság pályázatot írt ki a szoborra. A pályázatot Radnai Béla, szintén Pozsony szülötte és Fadrusz tanítványa nyerte meg. A szobor költsége különböző gyűjtési mozgalmak munkájaként közadakozásból gyűlt össze.

Mivel már Fadrusz János is úgy gondolta, hogy a szobrot a Sétatéren, akkor Kossuth Lajos-téren kell felállítani, ezért itt is került sor felállítására 1911. szeptember 8-án.

pozsony
Fotó:  Görföl Jenő
A Petőfi-szobor sorsa

A pozsonyi Petőfi-szobor sorsa rendkívül viszontagságos volt. Mindössze 10 évig állt a Sétatéren a város egyik ékességeként, mert 1919-ben a cseh légionáriusok elfoglalták Pozsonyt, és ez is áldozatul esett az új hatalom nacionalista gyűlöletének. Mikor 1921. október 28-án összetörve lerombolták a Mária Terézia-szobrot, a város akkori polgármestere, Dusek Viktor, hogy megvédje az ilyen megsemmisítéstől a Petőfi-szobrot, elrendelte annak szakszerű lebontását. A szétszedett szobrot ládákba rakták és a Grassalkovich-palota garázsában helyezték el. Innen 1928-ban átszállították a Marhavásár tér egyik istállójába. Itt keresték fel 1931. szeptember 29-én a Sarló mozgalom tagjai, s a szobor megcsonkított fő alakjára babérkoszorút helyeztek.

A háború után ezek a ládák már egy városszéli telep raktárában voltak. 1956 őszén innen vették elő, s először a ligeti parkban Tyrš 1938-ban lebontott szobra helyén állították föl.

Később a 60-as évek elején áthelyezték a park egy másik helyére. 1968-ban, március 15-én már nyilvános ünnepség volt a szobornál, s 1973-ban Petőfi születésének 150. évfordulóján Petőfi fordítója Emil Boleslav Lukáč mondott ünnepi beszédet, ugyanakkor a Prímáspalota tükörtermében a szobor alkotójára emlékezve, egy Radnai-emlékestet szervezett a Csemadok. Sajnos a költő szobrát ezen a ligeti eldugott helyen többször meggyalázták, megcsonkították: kiütötték a kardját, majd a karját is letörték, s a géniusz alakját is megcsonkították.

Az 1990-es években vetődött fel először a szobor restaurálásának és méltó helyre való helyezésének a terve.

Az első kezdeményezés 1994-ben Protič Máriától eredt, de igazán 1998-ban láttak hozzá a munkához, amikor is 2000-ben megalakult a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság, melynek tagjai: Csütörtöki András, Duka Zólyomi Árpád, Miklósi Péter, Staudt Mihály és Szabó Rezső voltak. Az ő intézkedésük eredménye lett a szobor teljes restaurálása, s az új helyszínnek, a Medikus-kertben való kijelölése. Végül 2003. március 15-én több ezer főnyi tömeg jelenlétében megtörtént a felújított és az új helyén álló pozsonyi Petőfi-szobor ünnepi leleplezése. Így lett Radnai Béla szobra a pozsonyi Petőfi-kultusz méltó, s reméljük végső helyszíne.  

Megjelent a Magyar7 2022/11. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.