2018. június 4., 15:54

A nemzeti összetartozás napja Kisgéresben

„Magyar az, akinek fáj Trianon!” – fogalmazott egykor Illyés Gyula, és június 3-án este Kisgéresben sokan voltunk ilyenek. Megtelt ugyanis a falu kultúrháza azokkal a bodrogköziekkel, akik eljöttek, hogy közösen emlékezzenek a Trianonban 98 éve meghozott döntésről.

ilosvai.jpg
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes két bodrogközi tánca után a színpadon a település polgármestere, Furik Csaba köszöntötte a vendégeket, a közreműködőket, és mindazokat, akik jelenlétükkel is bizonyítják, hogy megmaradtak magyarnak. A Szózat elhangzása után a polgármester - történész lévén - kiemelte és példákkal támasztotta alá, hogy azok, akik mernek, s nem törődnek bele mások döntéseibe, csodákra képesek. Mert ha megvan hozzá a hitünk, mindig tudjuk, hol kell állnunk. Sajnos, a 30 ezüstpénz most is megoszt bennünket.

Egyúttal megköszönte a magyar állam képviseletében megjelent Szili Katalinnak, Haraszti Attila főkonzulnak, az esemény fővédnökének, valamint Bitay Levente konzulnak, hogy Magyarország egyre nagyobb összeggel segíti az itt élő magyarságot, amelyből támogatást nyert 1521 itt élő vállalkozó, 25 bodrogközi óvodából 12 megújulhat, illetve 3 létrejöhet. Mindez azért, hogy szülőföldünkön valóban itthon érezhessük magunkat.

Szili Katalin azzal kezdte emlékező szavait, hogy bármennyire megdöbbentő, de még mindig léteznek olyan honfitársaik, akik nem tudják, hogyan kerültek a Felvidékre, Erdélybe, a Délvidékre és Kárpátaljára magyarok.

Ezért volt elengedhetetlen a 2010. évi XLV. törvénycikkely elfogadása arról, hogy az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója,  június 4-e legyen nemzeti emléknap Magyarországon, A 98 évvel ezelőtt hozott döntés többek között a nemzeti jogok biztosítását ígérte. Vajon mit szólnának ahhoz az egykori döntnökök, hogy Trianon következményeként falvakat osztottak ketté, (pl. Kisszelmenc-Nagyszelmenc), vagy ahhoz hogy még mindig érvényben vannak a Beneš- dekrétumok és jogszűkítésre készülnek Ukrajnába a magyar oktatás terén.

Szili Katalin két kulcsszót talált kiemelésre érdemesnek a mai napon: az egyik a felelősségtudat. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy tovább kell adnunk a múlt történéseit utódainknak, vállalni és viselni kell a felelősséget, mert csak így érhető el, hogy 100 év múlva is hallhassunk magyar szót ezen a vidéken.

A szövetség fogalma pedig egyrészt olyan együttműködést jelent a határon túlra szakadt magyar közösségekkel, amely nemcsak a lelki összetartozásról, hanem gazdasági támogatásról is szól. Másrészt a szövetség a környező országokkal is meg kell köttessen, hogy lehetővé tegye a magyar közösségek békés életét szülőföldjükön, azt, hogy szabadon megélhessék identitásukat.

Trianon üzenete azt mondja ki: mivel jár, ha egy országot szétszakítanak, 3 millió magyart pedig más ország állampolgárává tesznek. Miközben szövetséget kötünk másokkal, magunkkal is meg kell azt kötnünk.

Az emlékezés estéjének végén ismét a táncegyüttes vette át a főszerepet, akik bravúros teljesítményt nyújtottak a Szerelem, szerelem című összeállításukkal. Teljesen megérdemelt volt a vastaps illetve az ováció. A közönség végül állva ünnepelte őket.

A rendezvény a Himnusz hangjaival ért véget. Ezen a napon Nagytárkányban és Nagykaposon is hasonló összejövetelen vehettek részt azok, akiknek fáj Trianon.

A közönség
A közönség
Fotó:  Zsebik Ildikó

ilosvai.jpg
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.