2022. szeptember 7., 14:04

A magyar képviseletnek is köszönhető, hogy több útszakaszt sikerült felújítani a megyékben

Közeledik október 29-e, az összevont megyei és önkormányzati választások időpontja. Nemcsak országos, de megyei és önkormányzati szinten is akadnak olyan fontos szakpolitikai kérdések, amelyek a mindennapi embert érintik. Ezek közé tartozik az egyes útszakaszok állapota, illetve a kiépült infrastruktúra. Vajon melyek a megyék legforgalmasabb útszakaszai, és mely régiókban sikerült előrelépést felmutatni? Polgármestereket és megyei képviselőket kérdeztünk.

útfelújítás illusztrációs felvétel
Fotó: TASR
Illusztrációs felvétel
Farkas Iván: Nyitra megyében első számú prioritásunk az utak felújítása
Farkas Iván
Farkas Iván

Farkas Iván, Nyitra megye képviselője, és Muzsla község polgármestere portálunknak elmondta, az MKP, majd 2020 óta a Szövetség frakciója a megyében kiemelt prioritásként kezeli a másod- és harmadosztályú utak felújítását. Elmondása szerint a helyzet akkor változott meg, amikor 2015-ben Nyitra megyében szétesett a szlovák koalíció, ezzel az MKP frakciója helyzetbe került. A pártnak végre komoly beleszólása lett abba, hogy milyen útszakaszokat újítsanak fel a megyében, mivel a másod- és harmadosztályú utak megyei fenntartás alá tartoznak. Farkas Iván elmondta, az utak felújítása nagyon is időszerű volt, mert azok katasztrofális állapotban voltak.

Az első számú célkitűzésünk az volt, hogy ne csak a gazdasági eredményeinken üljünk, hanem a tartalékalapot is felhasználjuk. Az első számú prioritások között szerepelt a közutak felújítása. Ez 2015-től el is kezdődött, az elmúlt hét évben pedig a felújítások üteme lényegesen felgyorsult.

– mondta Farkas Iván.

Ha a most záruló ötéves választási időszakot vesszük alapul, akkor a 2000 km felújításra váró útszakaszból 630-at sikerül befejezni a ciklus végére. Az európai uniós források elsősorban a másodosztályú utak felújítására lettek és lesznek felhasználva - folytatta a képviselő.

Farkas szerint az infrastruktúra fejlesztésére a ciklus során volt egy speciális lehetőség is, mivel az előző kormány még a választások előtt adott a megyéknek egy bizonyos pénzcsomagot, és az egyes útszakaszokat javarészt ebből a forrásból sikerült felújítani.

Farkas Iván kiemelte, a felújított utak 65 százaléka a déli járásokban található.

Ezt komoly sikernek könyvelem el, s remélem, megszerezve a választók bizalmát, az őszi választásokat követően is folytatódhat a munka - zárta Farkas Iván.

Pataki Dezső: Égető szükség van az elkerülőútra, de nem csak rajtunk múlik
Infrastruktúra
Fotó:  Pataki Dezső Facebook-oldala

Keszegfalván már jó ideje egy problémás útszakasz nehezíti a forgalmat. Pataki Dezső, Keszegfalva polgármestere elmondta, a problémát szeretnék mielőbb megoldani.

Folyamatosan jelezzük a megyének, hogy jó volna a Gúta és Komárom közötti utat felújtani, mert veszélyes útszakaszról van szó. A két várost összekötő utat nem ekkora teher-és személyforgalomra építették

- hangsúlyozta Keszegfalva polgármestere.

Pataki Dezső hozzátette, az utat hiába aszfaltozzák újra, ha marad a jelenlegi kamionforgalom, akkor az hamarosan megint tönkre fog menni. A polgármester elmondása szerint írásban is panaszt tettek, de egyelőre nem kaptak érdemleges választ. Az út kiszélesítésére sajnos nincs pénz.

A község a kamionforgalmat úgy oldaná meg, hogy egy kerülőutat építenének, a falu szempontjából ugyanis égető szükség van az elkerülőútra. A polgármester hozzátette, egy 70-es tábla is nehezíti az egyik útszakasznál a forgalmat. Ott egy gyaloglóátkelőt javasol, így a sofőrök kénytelenek lesznek lassítani. Továbbá radarokat telepítenek, amelyek alapján meg lehet büntetni azokat a sofőröket, akik átlépik a megengedett sebességet.
Bacsó László: A megye törődik az útfelújításokkal, az államhoz tartozó utakról ez nem mondható el
Infrastruktúra
Fotó:  Szövetség MKP-platform Dunaszerdahelyi járás Facebook-oldala
Bacsó László

Nyárasdon és a környező falvakban már évek óta problémát jelent a kamion-tranzitforgalom. Bacsó László, Nyárasd község polgármestere és Nagyszombat megye képviselője elmondta, még mindig nagy a forgalom a környező falvakban, de legalább sikerült újra aszfaltozni néhány útszakaszt. Bacsó szerint ez pozitív dolog, hiszen a jó minőségű utaknak hála, a kamionok és a teherautók már nem csapnak olyan nagy zajt.

Bacsó László szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy Medvétől nincs hova letérniük a kamionosoknak. A kamionsofőrök nagy része pedig kénytelen Nyárasd felé venni az irányt.

A kamionosok még mindig közlekednek Nyárasd és Alistál között, de a Nagyszombat megyei képviselőtestületben sikerült elérni azt, hogy ezt az útszakaszt felújítsuk. Ennek ellenére továbbra is ezeken a falvakon haladnak át a kamionok, Nyárasdon és Taksonyon át jutnak el Galántára. A falvak nagy része sajnos ki van téve a nagy kamionforgalomnak

– mondta Bacsó László.

Bacsó hozzátette, Medvénél a kamionosok az első osztályú útra térnek rá, amely állami fenntartású, majd kénytelenek letérni Nyárasdra, mert a megye fennhatósága alá tartozó másodosztályú utak sokkal jobb minőségűek.

A megye törődik az útfelújítással, de az államhoz tartozó utakról ez nem mondható el

– húzza alá Bacsó.

A polgármester elmondta, a Nyárasd és Alistál közötti útszakaszt még 2019 nyár végén sikerült felújítani.

Bacsó elmondta, a megyeelnöknél, Jozef Viskupičnál már többször is kezdeményezték, hogy a kamion-tranzit ne a megyei utakat vegye igénybe, de sajnos ezt a kérést a megyének ez idáig nem sikerült tolmácsolnia a közlekedésügyi minisztériumnak.

Hallottunk ígéreteket, miszerint néhány útszakaszt átadna a megye az államnak, hogy azután a kerülőutat ki lehessen építeni, de egyelőre semmi előrelépés nem történt ez ügyben

- hangsúlyozta a nyárasdi polgármester.

Pataky Károly: Jó úton haladunk, de az Ung-vidéket sem szabad elhanyagolni
Infrastruktúra
Fotó:  Pataky Károly Facebook-oldala

Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere és Kassa megye alispánja elmondta, hogy a legutóbbi megyei választásokon Bodrogközből hat képviselő is bejutott a Kassa megyei testületbe, ezért az elmúlt évekhez képest a Tőketerebesi járásban és a magyarlakta vidéken jócskán javult a helyzet.

Azok az útszakaszok, amelyeket az elmúlt tíz-tizenöt évben elhanyagoltak, azokat most sikerült felújítani. Természetesen még jócskán akadnak utak, amelyek rászorulnak a felújításra.

-fogalmaz Pataky.

Kassa megye alispánja azonban hozzáteszi, hogy az Ung-vidéken sajnos nem sikerült elérni, hogy javuljon az úthálózat.

Több tárgyalást is folytattunk, de ennek ellenére nem történt előrelépés, ha viszont globálisan vesszük az elmúlt öt évet, jóval több utat sikerült felépíteni a magyarlakta vidéken

– teszi hozzá Kassa megye alispánja.

Pataky Károly portálunknak elmondta, a jövőben, a következő választási ciklusban szeretnék azokat az útszakaszokat is felújítani, amelyekre az előző ciklusban nem volt idő. Elmondása szerint külön figyelmet kell fordítani az Ung-vidékre, hiszen a régió minden szempontból hátrányos helyzetű, de Kassa-vidéken is van mit fejleszteni.

Furik Csaba: Bodrogközben még soha nem sikerült annyi utat felújítani, mint a jelenlegi választási ciklusban
Furik Csaba

Furik Csaba, Kisgéres polgármestere elmondta, az elmúlt választási ciklusban két km-es útszakaszt sikerült leaszfaltozni Kisgéresen. Ugyanakkor akad három, négy útszakasz is a környéken, amelyeket nem sikerült rendbe rakni. A polgármester kitért az önkormányzatok helyzetére is. Elmondása szerint nagyon nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok, a kormány sajnos ellehetetleníti a munkájukat.

A kormány miatt sajnos nincs miből kifizetni a számlákat, éppen ezért nehéz bármiféle beruházásba is belekezdeni. Ennek ellenére sikerült néhány falusi utat rendbe rakni.

- mondja Furik Csaba.

Ugyanakkor azt is elmondta, megyei szinten a jelenlegi választási ciklusban sikerült előrelépni a Bodrogközben.

Ez elsősorban annak a hat magyar képviselőnek köszönhető, akik bejutottak a megyei önkormányzatba.

- fogalmaz Furik.

Mint elmondta, ennyi utat még nem sikerült leaszfaltozni egyetlen ciklusban sem. Furik hozzáteszi, Lelesz, Perbenyik, Bély, Királyhelmec, és Kisgéres esetében sikerült 4-5 km-es útszakaszokat is felújítani.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.