A „j” és az „ly” rejtélyes királysága
A somorjai Farkas Bettina részben a saját tapasztalatainak a hatására, másfelől segítségképpen a lányának gondolt ki egy olyan történetet, amellyel mindenki számára megkönnyíti az „ellipszilonos” szavak írását.
Bizony sokunknak meggyűlt a baja annak idején a j-s és az ly-onos szavak írásával. A nyelvészek egy része ugyan fontolgatja az „ellipszilon” eltörlését, hiszen – ahogy mondják – ez már a köznyelvből kikopott formula, amit csak írásban jelölünk, s így lényegében nyelvtörténetet tanulunk. Ilyen alapon egyéb archaikus formákat is megtanulhatnánk, hangzik érvelésük, s bizony ebben is van logika.
Az ly viszont annyira markánsan hozzátartozik nyelvünkhöz, s talán a tudatunkhoz is, hogy senki sem mer hozzányúlni. Kérdem én, akkor mit mondjunk az angol vagy a francia nyelvről, amelyek szavainak kiejtése sokszor köszönőviszonyban sincs a leírt fonémákkal. Ha őket ez nem zavarja, akkor bennünket miért? S különben is, nemcsak egy nemzetrész ragadna kardot, ha például ezt írnánk: Erdéj. A j és az ly „békáját” tehát (egyelőre) még egy jó ideig le kell nyelnünk, mondhatnánk, de miért tekintsük rá teherként, ha játékosan is megközelíthetjük? Ez jutott eszébe Bettinának, akinek duplán nehéz volt elsajátítania az ominózus szavak írásmódját, hiszen ő még az iskolában sem találkozhatott ezzel, így autodidakta módon tanulta meg ezeknek a szavaknak a helyesírását.
– Édesanyám szlovák, de édesapám siklósi származású, tehát magyarországi, aki egy kukkot sem beszélt szlovákul, így otthon a családban magyarul csevegtünk, ennek ellenére szlovák iskolába írattak. Én azonban mindig úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Valahogy „soványnak” éreztem azt a világot, amivel kifejezhetem magam, hiszen csak szlovákul tudtam írni. A magyar nyelv azonban sokkal közelebb állt hozzám, mivel kifejezésvilága gazdagabb, sokszínűbb, így nem is volt kérdés számomra, hogy a két gyermekemet magyar iskolába írassam – mesélte Bettina.
Az ismerősei viszont azt kérdezték, hogy miképpen tud majd a gyerekeinek segíteni a tanulásban, ha szlovák iskolákba járt? Addig nem is volt gond a nyelvtannal, amíg azt konkrét szabályok szerint el lehet sajátítani, azonban a j-s és az ly-onos szavak írásmódjára nincs törvény, pusztán egy-két fogódzó létezik. Ekkor Bettina azt gondolta, hogy márpedig erre ki kell találni valamit.
– Elkezdtem gondolkodni, hogy a lányomnak ezt hogy lehetne elmagyarázni. Aztán eszembe jutott a mese, a Rejtélyes királyság, és egy nap alatt megírtam. Semmi előzménye nem volt. Jobban mondva már korábban is törekedtem arra, hogy játékosan tanuljunk és ne legyen ingerszegény az a közeg, amelyben felnőnek a gyerekek. Az a véleményem ugyanis, hogy a gyermekek nagyon fogékonyak, s a készségek elsajátítása és a megszerzett tudás szintje attól függ, hogy milyen környezetben nőnek fel.
Bettinát lényegében a lánya, Réka Rebecca vette rá, hogy kezdjen ezzel komolyabban foglalkozni. Azt mondta neki ugyanis, hogy mi értelme van ennek, ha nem látják az emberek? Ekkor a mese szerzője megmutatta néhány pedagógusnak, akik dicsérték és biztatták: vigye el egy lektorhoz, és próbálkozzon megszólítani valakit, aki segédanyagként kiadná.
– Megszólítottam Kopasz Eszter lektort azzal, hogyan is lehetne ezt a mesét úgy kiadni, hogy a kisgyerekek számára ez tényleges segítség legyen. Tanácsára a szöveg megmaradt, de a történetet kis részekre szedtem és gazdagon illusztráltam. A mai világban, amikor szinte pillanatonként érik új impulzusok a gyermekeket, és mindent megkapnak, mindent elérnek az interneten, a képzelőerejük már sajnos nem olyan, mint amilyen a miénk volt annak idején.
A tanító nénik kérésére Bettina egy munkafüzetet is kidolgozott a mese mellé, ugyanis néhány helyen már a tanítás során is tesztelték és mind a pedagógusok, mind a gyerekek izgalmasnak találták.
A mese lényege, hogy nincs benne klasszikus értelemben vett „pontos j”-s szó, s ezzel a gyermek sok új szót is megismer. A mesében olyan kifejezések is vannak, amelyeket az átlag szlovákiai magyar nem használ (például a zsöllye), de olyanok is akadnak, amelyek a magyarországiak számára lehetnek kevéssé ismertek.
Jöjjön akkor egy rövid részlet a meséből:
„Egyszer volt, hol nem volt! Tán nem is volt, mégis elmesélem: Volt egyszer egy dölyfös király, kinek lakályos kastélya lapályon épült, hol barabolya imbolyog a szélben, de még cseplye is nő itt-ott. A folyondár konkolyba gabalyodott, némely helyeken pedig sulyom zöldellt, ahol csermely keresztezte a lapályt. Károly szerette e földet, ahogyan egyetlen lányát szerette, mosolygós Ibolyát, ám öreg volt már, megpihenni vágyott, ezért, egyetlen lánya, mosolygós Ibolya násza alkalmából estélyt rendezett, amelyre meghívott sok esélyes vőlegényt, meg két vénlegényt, Mihályt és Gergelyt, akik megérkeztek még aznap reggel! Mihály, az erdélyi székely nem volt se korhely, se mulya, még ha csupán vályogházban lakott is, amolyan zsindelytetővel, vidám kedélyű vályogvető lévén. Vályogházában egyetlen szoba volt, amelyben kályha és tűzhely is helyet kapott, a sarokban nyoszolya állt, az ablak alatt zsámoly. Gergely, a polyák, borbély létére igencsak szeretett lódítani! Ópályi műhelye sokféle ereklyével büszkélkedett. Volt egy fertály aranypénze a királytól. Fél messzely bora egy vén csuhástól. Kéthüvelykes réz kelyhe a pápától. Kuruglya a papától, amellyel a papa egykor, némely alkalmakkor rendesen megkergette Gergelyt, pulyaságát hangoztatva.”
Rabai Nikolett tanárnő eképpen jellemezte Bettina munkáját: „Az alkotó a munkájához először összegyűjtötte az „ly” betűs szavakat, majd minden egyes szót fel is használt az adott mesében, így értelmezni is segítette azokat. A mese végén összesítve megtalálható az összes szó, a ritkábban használtak mellett szómagyarázatokat is találunk.
A szerző nagyon alapos munkát végzett. Figyelembe vette a tanulók (főleg a kisiskolások) életkori sajátosságait. Véleményem szerint kitűnő segédkönyvként szolgálhat a pedagógusok, valamint a szülők számára is.”
Keléné Lukács Erika tanárnő szerint az ötletes, szórakoztató történet nagy segítség a gyerekeknek, hogy megjegyezzék az „ly” betűs szavak írását. „Mivel ebben a mesében csak az „ly”-os szavak szerepelnek, így az olvasók emlékezni fognak rá, hogy ezek csakis „ly” betűvel írandók. A szemléletes illusztrációk amellett hogy fenntartják az érdeklődést, segítik a ritkább szavak könnyebb megjegyzését.”
A mese lényegében már teljesen kész, kis túlzással nyomdakész állapotban van, már csak arra vár, hogy egy módszertani szakértő is felkarolja, és annak ajánlása révén talán egy kiadó is könnyebben lát majd benne fantáziát. Az érdeklődők a szerkesztőség címén vehetik fel a kapcsolatot a szerzővel.
