A galántai kórház ügyében tárgyaltak a Szövetség politikusai
Találkozót kezdeményeztek a galántai kórház vezetőségével a Szövetség Nagyszombat megyei képviselői az intézmény legalacsonyabb kategóriájába sorolása miatt.

December végén hozták nyilvánosságra a kórházak besorolásának kezdeti reformtervét. A szlovákiai kórházakat öt kategóriába osztanák be. A galántai Szent Lukács kórház eszerint egyes kategóriájú, vagyis legalacsonyabb rendű kórház lenne, amelynek elsődleges feladata a járóbetegek napi ellátására redukálódna.
A Szövetség Nagyszombat megyei politikusai mindenképpen megpróbálják elérni, hogy a galántai kórház továbbra is megőrizze fő rendeltetését, minőségi programjait és színvonalas betegellátását.
Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke találkozót kezdeményezett az intézmény igazgatójával, Alexandra Pavlovičovával. A találkozón a Szövetség Nagyszombat megyei képviselői, galántai járásbeli politikusai is jelen voltak. A kórház ügyében tárgyalásra hívták Nagyszombat megye elnökét, Jozef Viskupičot is, valamint a járás polgármestereivel is találkozni kívánnak a jövő hét folyamán, hogy megvitassák a mátyusföldi kórház és egészségügy legégetőbb kérdéseit.
Forró Krisztián az egyik fő problémának a szakemberhiányt látja, a galántai kórházban ugyanis a gyerekosztályt is be kellett zárni emiatt egy időre. Jelenleg már javult a helyzet a gyerekosztály ügyében, de még mindig válságos helyzet elé néznek az orvoshiány miatt.
A kórház besorolásának ügyében úgy vélik, súlyos következményekkel járna a régió lakosságára nézve, ha a galántai kórházat leminősítenék.
– nyilatkozta a párt országos elnöke. Példaként hozta fel a galántai osztály szülészetét, ahol évente többezer szülést vezetnek le, a déli régiók egyik legfejlettebb szülészetéről van szó – kár lenne, ha romlana a betegellátás minősége, a Mátyusföldnek szüksége van erre a kórházra.
A galántai kórházat fenntartó Svet Zdravia és Penta csoport már kérvényezte az intézmény kettes kategóriába való sorolását, úgy nyilatkoztak a kórház a kategorizálás ellenére továbbra is nyújtani tudná a jelenlegi egészségügyi ellátást.