2021. augusztus 30., 18:43

A barsbaracskai Kelecsényi-kastély

Az Érsekújvári járásban található Barsbaracskát a legkorábbi írás Barakcha néven említi 1269-ben. Nem véletlen tehát, hogy a település történelmét kutató, önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Wurczer Péter 2014-ben ezzel a névvel alapított polgári társulást.

barsbaracskai kastély
Médialapozó
Fotó: Kaszmán Zoltán
a barsbaracskai Kelecsényi-kastély

A Barakcha polgári társulás a működtetője a múzeumnak, amely elsősorban a barsbaracskai kötődésű nemesi családok kutatásával foglalkozik, de a faluban épült kastély sorsának az alakítását is szorgalmazza. Vezetője az a Wurczer Péter, aki a kelecsényi és hrabói Kelecsényiekhez hasonlóan maga is arisztokrata elődökkel rendelkezik; családfáját az 1530-as évekig tudja visszavezetni:

Ugyan magyar családból származom, a hozzátartozóim mégsem beszéltek velem magyarul. Ha a nagyszüleim nem akarták, hogy tudjam, miről beszélnek, átváltottak magyarra. Amikor 2013-ban elkezdtem foglalkozni a barsbaracskai történelemmel, szembesültem azzal, hogy a levéltári kutatásokhoz elengedhetetlen a magyar nyelv ismerete. Ekkor döntöttem el, hogy megtanulom ezt a nyelvet.”

Visszatérve a Nyitra vármegyéből származó Kelecsényiekre, éppen ők voltak azok, akik Barsbaracskán építették fel a székhelyüket, az eredetileg barokk kúriát, amit a 19. század elején klasszicista stílusban átalakítottak, hogy aztán a Bars megye életében jelentős szerepet betöltő, kiváló szónoknak számító országgyűlési képviselő és a megye főjegyzője, Kelecsényi Rafael 1888-ban az északi résszel és az egész keleti szárnnyal kibővítse azt.

Az ő lánya volt a barsbaracskai kastély utolsó úrnője, az 1875-ös születésű Kelecsényi Irén. Négy testvére közül csupán Izabella érte meg az idősebb felnőttkort; Matild nyolcéves korában halt meg egy balesetben a kastély felújítása közben”

– idézi fel a főállásban operaénekes Wurczer Péter, akitől azt is megtudjuk, hogy Kelecsényi Rafael fiára, Hugóra hagyta volna a vagyont, de mivel nem volt arisztokrata felesége, kitagadta őt, s két felnőtt lánya közül is azt részesítette előnyben, aki magasabb rangú úrhoz ment feleségül.

Rafael, aki otthon állítólag negyven éven keresztül egyetlen, kukoricacsuhéból készült nadrágot viselt, minden bizonnyal egy rendkívül zsugori ember lehetett. Ezt támasztja alá az a történet is, amely szerint amikor 1872-ben árverésre kínálták a péceli kastélyt, a bíró kikergette volna az ott megjelent Rafaelt, mert ruházata miatt azt hitte róla, hogy egy csavargó. Budapestről akkor is gyalog ment, hogy ne kelljen kocsist fizetnie, aki elvitte volna őt Pécelre.

Akárhogy is, a péceli kastélyt végül Izabella kapta meg, míg Iréné lett az összes többi Kelecsényi-birtok: a baracskai mellett két barsendrédi és egy tőrei kastély, valamint egy-egy polgári ház, illetve villa a lévai Honvéd utcában és Budán. 99 további majorságot is örökölt, számos kúriával a területén.

Irén első férje, báró perényi Perényi Gábor Károly a baracskai kastély lépcsőinél lelte halálát 1906-ban, amikor ittas állapotban, lóháton próbált bejutni az épületbe. Második férje gróf Mirbach Emil lett, aki ideje nagy részét inkább a Mirbach-palotában töltötte. Egy alkalommal el is kártyázta a pozsonyi palotát, amit aztán újra megvásárolt…

A helyiek visszaemlékezései szerint a grófnő barátságtalanul viselkedett a gyerekekkel, akik rendre megkérdezték tőle: „Nem adna nekünk egy kis cukorkát?” A válasz egyértelmű volt: „Kitaláltátok, nem!” Nem ritkán, amikor a gyerekek bementek a virágok közé a kastélykertbe, a grófnő azonnal kiengedte a kutyákat.

Amint arról egy naplófeljegyzés tanúskodik, Rafael halála után a legidősebb fiú, Hugó meglátogatta Irént, hogy visszakérje az örökséget. Irén étkezni hívta bátyját, a vacsora azonban az utolsónak bizonyult a férfi számára. Nem kizárt, hogy Irén megmérgezte őt, ezzel is végleg lezárva az örökösödési vitát.

A második világháború végén Irént az időközben elhunyt testvérének, Izabellának a családja fogadta be; a baracskai kastélyból származó bútorokat, berendezési tárgyakat, családi portrékat, képeket és más személyes tárgyakat is Pécelre menekítette. Mindent egy bordás szekérre raktak fel, amivel Pozbára mentek, onnan a vasútállomásról Érsekújvárba, majd Budapestre, végül pedig Pécelre. Kelecsényi Irén az ötvenes években még visszatért Barsbaracskára. Az idősebb helyi lakosok visszaemlékezései szerint az akkor már iskolaként működő kastélyban zokogva nézte korábbi zongoráját, amit már nem vihetett magával. Kelecsényi Irén végül 1970. március 11-én, 95 éves korában Pécelen halt meg.

Mint Wurczer Péter meséli, 1944-ben német parancsnokság, majd kórház, 1947 novemberétől 1981-ig pedig iskola működött a kastély épületében. Az oktatási intézmény bezárása után az ingatlan állapota fokozatosan leromlott. A két fő részből (az előcsarnokból nyíló nagyteremből és a két épületszárnyból) álló objektum felújítási munkálatai 1991-ben kezdődtek és 2000 decemberében fejeződtek be. A keleti szárnyban egy ideig kávézó működött, a másikba pedig 2015 márciusában a falu múltjával, valamint a Kelecsényi, a Mirbach és az Ambró családok történetét felölelő múzeum költözött be. A község tulajdonában levő kastély nagyterme azóta is lakodalmaknak, családi ünnepségeknek, báloknak és más rendezvényeknek ad otthont; s 2007 óta évente itt tartják a kézműves vásárral, kiállításokkal és kulturális műsorral tarkított kastélynapot.

Mint a helytörténész mondja, amikor 2013-ban a kastélynapot szervezték, sikerült felvenniük a kapcsolatot Izabella dédunokájával, a jelenleg is Pécelen élő Makai Márta Saroltával, akivel azóta is rendszeresen találkoznak. Márta asszony, aki később Barsbaracskán is tiszteletét tette, sok más mellett egy Kelecsényi Irént ábrázoló festményt ajándékozott a helyieknek.

A későbbiek folyamán tőle kaptuk meg Rafael és Izabella naplóját. Az utóbb nevezett tizenöt éven át vezette azt. Rengeteg információt tudtunk meg Irén naplójából is, ami 1899-től egészen 1945-ig íródott”

– idézi fel Wurczer Péter, majd így folytatja: „A baracskai kastély egykori bútorzatának, berendezési tárgyainak jelentős része jelenleg is a birtokában van; rengeteg korabeli tárggyal rendelkezik. Ezekből bőven be tudnánk rendezni a kastély múzeumnak szánt három szobáját. Mint elárulta, Luky János barsendrédi helytörténésznek és nekem megengedné, hogy átnézzük a holmit, s múzeumunk számára el is ajándékozná azokat.”

A Kelecsényi család eredeti bútorai egyelőre mégsem térhetnek vissza a baracskai kastélyba, ugyanis az épület állaga az évtizedek során megromlott. A vizesedő falak és a málló vakolat miatt a kastély nem tudna méltó helyet biztosítani ezeknek az ereklyéknek.

A helytörténész szerint a felújítás első szakaszának végrehajtásához, a földszint szakszerű renoválásához legalább 1,5 millió euróra lenne szükségük, s csak ezután következne a padlástér és a kastélykert helyreállítása:

A kastély teljes nyugati szárnyát múzeummá alakítanánk át, itt kapnának helyet az eredeti bútorok is. A keleti szárnyban egy kastélykávézót, illetve egy cukrászdát működtetnénk, a felső szinten pedig egy falumúzeum jellegű tárlatot és egy kortárs galériát alakítanánk ki. Mivel a falu nem rendelkezik saját művelődési otthonnal, a kastély nagyterme kulturális célokat is szolgálna. Márta legutóbb közölte, hogy ha belátható időn belül nem fogjuk tudni elhozni a bútorokat, akkor kénytelen lesz eladni azokat, mert már nem tudja tovább tárolni. Többen is mondják, hogy egy kis Betlért lehetne itt kialakítani, egyelőre azonban ehhez nincsenek meg az anyagi forrásaink.”
A Barsbaracskáról Pozba felé vezető út mellett áll a Kelecsényi család mauzóleuma, amit Kelecsényi Rafael építtetett a 19. század végén. Itt nyugszik Kelecsényi Zsigmond, Kelecsényi Rafael és annak három gyermeke, Matild, Ilona és Hugó.
barsbaracskai kastély
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék