cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2023. december 10., 18:56

70 éves a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár – KÉPEKKEL

A hét első felében került sor a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár rendezvényére, amely a helyszínen az intézmény eddigi 70 évét volt hivatott megünnepelni. Az esemény után ünnepélyesen átadták az ifjúsági osztály, vagyis a Cica Mica könyvtár felújított belső terét az új könyvespolcrendszerrel.

az-elso-szemrevetelezes
Galéria
+18 kép a galériában
Az első szemrevételezés
Fotó: Lacza Gergely

Az ünnepélyes műsor Kevický Tünde énekével kezdődött, majd a könyvtár igazgatója Lacza Ilona és Tilajčík Edit, az esemény háziasszonya ismertették a vendégekkel a téka történetét, miközben az elmúlt három esztendő történéseiből készült válogatás képei váltották egymást a vetítővásznon, illetve a helyi művészeti alapiskola növendékeiből alakult Mille Fiori kamaracsoport fuvolistáit hallhattuk.

kevicky-tunde
Kevický Tünde
Fotó:  Lacza Gergely

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Berényi József, Nagyszombat megye önkormányzatának alelnöke, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, Karaffa Attila és Puha György a város alpolgármesterei, Silvia Mruškovičová, Michal Deraj, a helyi járási hivatal elöljárója, Nagyszombat megye önkormányzata kultúrügyi szakosztályának delegáltja, Gútay László, Dunaszerdahely város oktatási és kulturális bizottságának elnöke, továbbá jelen voltak a város intézményeinek és a környező városok könyvtárainak igazgatói, illetve a könyvtár egykori vezetői és dolgozói.

a-resztvevok
A résztvevők
Fotó:  Lacza Gergely
Ma azért gyűltünk össze, hogy ünnepeljünk. Tréfásan úgy is mondhatnánk, hogy olyan három az egyben ünnepről van szó. Könyvtárunk 70. születésnapját ünnepli, de megemlékezünk arról is, hogy 45 éve talált otthonra ebben az épületben, és 5 éves lett legfiatalabb részlegünk a Cica Mica könyvtár, amely teljesen új külsővel várja, hogy ünnepélyesen felavassuk”,

kezdte beszédét Lacza Ilona, és a részletes múltidézés során megtudhattuk, hogy a második világégés előtt nem volt járási vagy városi könyvtár Dunaszerdahelyen.

tilajcik-edit-es-lacza-ilona
Tilajčík Edit és Lacza Ilona

Az 1948-as rendelet alapján, amely szerint ki kell építeni a könyvtári hálózatot országos viszonylatban, a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó, a helyi katolikus legényegylet, más szétrombolt tékák és megmaradt gyűjtemények felhasználásával 1953-ban megalapították a városi könyvtárat, nem messze a mostani székhelyétől a Fő utcán, egy azóta lebontott épületben. Az akkori könyvtárnak a kezdetek kezdetén csupán egy alkalmazottja volt. 1977-ben a könyvtár aztán az újonnan megépült művelődési ház épületébe költözött és azóta is ott működik.

A könyvállomány ma már meghaladja az 105 ezer kötetet.

1984-ben a Matica Slovenská módszertani központja Mezőgazdasági Tájékoztató és Együttműködési Központ (KOPIS) néven egy önálló részleget is létrehozott a könyvtárban. Közvetlenül a rendszerváltást követően, 1991-ben ismét új osztállyal bővült a könyvtár: megkezdte működését a nemzetiségi bibliográfiai osztály, a Bibliografia Hungarica. A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának és a Szlovák Nemzeti Könyvtárnak a felkérésére az intézmény elvállalta a Szlovákiában megjelenő magyar nyelvű folyóiratok bibliográfiai feldolgozását.

mille-fiori
Mille Fiori
Fotó:  Lacza Gergely
Mára a könyvtár egy korszerű, sokrétű közösségi munkát végző intezménnyé nőtte ki magát, és a klasszikus könyvtári munka rnellett sok új típusú rendezvény megvalósításának ad teret, annak érdekében, hogy küldetésének eleget tudjon tenni: nevelni, szórakoztatni, művelni, megszerettetni az olvasást és bevinni azt a családok, főként gyerekek életébe. Hogy bebizonyítsuk: a könyv nemcsak jó barát, hanem létünk mindennapi szükséglete is lehet. (...) A könyvtár az a munkaterület, ahol a könyvtárosok szaktudásán kívül nagy adag elhivatottság, lelkesedés is szükséges. Munkájuk során a legnagyobb örömet az szerzi, ha igyekezetük sikerrel jár, és be tudják csalogatni a könyvtárba az embereket: kicsiket, felnőtteket, nyugdíjasokat, akiknek kellemes szórakozást, pihenést, tudást biztosíthatnak a könyvek segítségével”,

hangsúlyozta a könyvtár igazgatója, majd végezetül ismertette a téka jelszavát:

„A régimódi könyvtár gyarapítja az állományt, a jó könyvtár rendezvényeket szervez, a kiváló könyvtár közösségeket épít.”
tilajcik-edit-es-lacza-ilona-es-berenyi-jozsef
Tilajčík Edit, Lacza Ilona és Berényi József
Fotó:  Lacza Gergely
A jelenlegi téka nyilvános közkönyvtár, és nemcsak a klasszikus értelemben vett kulturális-közéleti ismeretterjesztés a feladata, hanem mivel regionális könyvtárról van szó, az új könyvtárosokat is betanítja. A helyszínen mód van a folyóiratok kölcsönzésére is, de kérésre bibliográfiai szolgáltatásokat és szaktanácsadást is nyújtanak az alkalmazottak.
berenyi-jozsef
Berényi József
Fotó:  Lacza Gergely

Beszédében Berényi József leszögezte, hogy a megyéknek öt komolyabb hatáskörük van, a közlekedésügy, a középiskolák, a szociális intézmények, az idegenforgalom és a kultúra, amelyek közül a kultúra a legszebb és azzal van a legkevesebb probléma. Amikor a tévét feltalálták, sokan azt gyanították, hogy a színházi életnek befellegzik, amikor az internet mindenki számára elérhető lett, azt mondták, hogy a könyveket eltemethetjük, de az élet erre rácáfolt és bebizonyította, hogy ezek az univerzumok párhuzamosan is létezhetnek és életképesek.

Ez annak is köszönhető, hogy vannak ilyen intézmények, mint a könyvtárak, amelyek hozzásegítik az iskolákon túl a diákokat ahhoz, hogy megtalálják a saját útjukat a könyvekhez, azokhoz a kis kockákhoz, amelyek a gondolatokat hordozzák, és amelyek olyan sokat jelentettek mindig is az emberiségnek”,

emelte ki Nagyszombat megye alispánja.

hajos-zoltan
Hájos Zoltán
Fotó:  Lacza Gergely

Hájos Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy sok konkurenciája van a könyveknek, elég csak a televízióra, a napi sajtóra és főleg az internetre gondolni, de ezzel együtt a téves információk, a hazugságok és megtévesztések száma is megnövekedett. A biztos tudást azonban mindig a könyvek jelentették, mert azok mindig a hitelességet és az értékes gondolatokat közvetítették.

michal-deraj
Michal Deraj
Fotó:  Lacza Gergely

Michal Deraj egy családi emléket mesélt el a balázsfai nagyapjáról, aki George Bernard Show lelkes tisztelője volt. Mindig biciklin utazott a dunaszerdahelyi könyvtárba, érdeklődött a földrajz, a történelem, a filozófia iránt, és érdekelték őt a világ történései. A középiskolai tanárai sem nézték jó szemmel, amikor a tanítási óra folyamán az asztal alatt lévő könyvből titokban olvasott. Talán ezt a tulajdonságát örökölhette meg a történet mesélője is, ugyanis a tanítás után órákat tudott eltölteni a könyvtárban, s elmondása szerint ilyenkor új világok, új látómezők jelentek meg előtte, amelyek a látókörét is szélesítették. A könyvtárlátogatás azóta is az egyik kedvenc időtöltése, és fontosnak tartja azt, hogy a gyermekeinket is a könyvek felé vezess, és ápoljuk a könyvekkel való barátságukat.

az-alapiskolasok
Az alapiskolások
Fotó:  Lacza Gergely

A megnyitó után a Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Alapiskola és a Smetanov háji szlovák tannyelvű alapiskola diákjai adták elő műsorukat a Cica Mica könyvtár előtti folyosón, majd a piros szalag átvágásával Berényi József és Hájos Zoltán ünnepélyesen átadta a felújított részleget.

berenyi-jozsef-es-hajos-zoltan-atadjak-a-felujitott-cica-mica-konyvtarat_
Berényi József és Hájos Zoltán átadják a felújított Cica Mica könyvtárat
Fotó:  Lacza Gergely
a-kozonseg
Galéria
+18 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.