2023. január 12., 13:35

Mesevilág a könyvtárban – KÉPEKKEL

A Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban tegnap nyitották meg Takács Angéla A tiszta szív ihletéséből fakadó képek kiállítása című tárlatát. Az alkotó meseillusztrációi január 31-ig ingyenesen megtekinthetőek a könyvtár olvasótermében.

takacs-angela-kiallitasa-10
Galéria
+15 kép a galériában
Takács Angéla kiállítása
Fotó: Lacza Gergely

A megnyitó főszereplője sajnos az utolsó pillanatban mondta le a részvételt betegség miatt, így Lacza Ilona, a könyvtár igazgatója bevezetőjében röviden be is mutatta az illusztrátort.

takacs-angela
Takács Angéla
Fotó:  internet

Takács Angéla 1965. június 22-én Dunaszerdahelyen született és jelenleg Bélvatán lakik. A Heyduk utcai onkológiai intézetben dolgozik, Pozsonyban.  Egy súlyos betegség miatt kezdett el festeni, első festményei közül ezen a kiállításon is számos kép megtekinthető. Saját elmondása szerint az alkotás folyamatában találta meg azt az életerőt, nyugalmat, örömet, ami őt egészségesebbé teszi. A festéssel aktívan csupán néhány éve foglalkozik, első kiállítása 2018-ban volt, melyen közel 100 képét tekinthették meg a látogatók. Ezeket a képeket később elajándékozta rokonainak és ismerőseinek. Kedvenc témái a virágok és a természet, de mindent szívesen fest, amiben szépséget és inspirációt lel.

takacs-angela-kiallitasa-01
Takács Angéla kiállítása
Fotó:  Lacza Gergely
Angéla már nálunk is ismert, mert három vagy négy évvel ezelőtt volt egy kiállítása, amelyre rengeteg alkotást hozott, így a nyár folyamán két részletben tudtuk csak kiállítani ezeket a képeket. Ebből is látni, hogy rengeteget dolgozik”

- méltatta az alkotó kitartását az igazgató.

lacza-ilona
Lacza Ilona
Fotó:  Lacza Gergely

Takács Angéla ezúttal a mesék világába kalauzolt el bennünket.

Festményei hagyományos és modern mesék bemutatásán keresztül egyedi ötleteit tükrözik, illetve közismert karaktereket helyez sajátos szituációkba, olykor nem titkoltan naiv módon és stílusban.

„Lehet, hogy az ő számára ez a tematika egy kissé kiút is abból a komor hangulatból, amelyet naponta megél. A vidám színek, a képek játékossága, a tarkaság és a könnyed hangvétel biztosan segít neki ebben, s mindebből arra is következtethetünk, hogy Angélában ott bujkál valahol a gyermeki énje, és a gyermeki lélek kivetülését használja fel talán arra, hogy megvédje magát a világ ártalmaival szemben”, ecsetelte a könyvtár igazgatója.

takacs-angela-kiallitasa-a-kozonseg
Takács Angéla kiállítása - a közönség
Fotó:  Lacza Gergely

Takács Angéla üzenetében nemcsak a jókívánságait és részvételüket köszönte meg a megnyitó közönségének, hanem süteményeket és sós finomságokat is küldött a helyszínre. A szem után tehát a száj is kapott táplálékot, és a mennyiségből ítélve egész biztosan jóllakott mindenki.

takacs-angela-kiallitasa-08
Takács Angéla kiállítása
Fotó:  Lacza Gergely
lacza-ilona
Galéria
+15 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.