P. Žiga: Az állam akár 8000 euróval is hozzájárulna egy új elektromos autóhoz
Az év végén a Gazdasági Minisztérium új támogatási rendszerrel segítené az elektromos járművek beszerzését. Az állam 8000 euróval járulna hozzá egy legfeljebb 50 000 eurót érő elektromos autóhoz, és 5000 euróval egy plug-in hibrid beszerzédéhez. Ezt az ökomobilitási napon, szombaton jelentette be Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszter.
- mondta Žiga.
Elmondása szerint a támogatásnak elérhetővé kell tennie az elektromos autókat azok számára, akiket egyelőre elriaszt a környezetkímélő járművek vásárlásának magas költsége. A miniszter nem határozta meg a támogatási program indításának pontos dátumát, a felhívás meghirdetését november és december fordulójára ígérte.
A jelenleg körülbelül 1100 elektromos jármű működik Szlovákiában, és ezek számát a Gazdasági Minisztérium nem tartja kielégítőnek. Žiga szerint a minisztériumnak nincs ambíciója meghatározni az elektromos járművek optimális számát a szlovák utakon. Az elektromos járművek támogatása érdekében
a minisztérium összesen öt millió eurót kíván felszabadítani, ami legalább 625 elektromos jármű támogatását jelentené.
"Ha érdeklődés mutatkozik, nem ellenzem, hogy a csomagot tovább növeljük" - mondta a miniszter.
Az Ökomobilitási Napot a minisztérium szervezte az Európai Mobilitási Hét alkalmával. A látogatók nemcsak sok információt szerezhetnek az ökológiai közlekedésről, hanem kipróbálhatták a villamos energia, gáz vagy hidrogén meghajtású autók vezetését is. A gyártók 57 alternatív meghajtású járművet hoztak a Gazdasági Minisztérium elé. Az autóknál közel 20 világmárka képviseltette magát, de voltak elektromos kerékpárok és robogók is.
A felnőttek megkóstolhattak egy kávét egy elektromos mobil kávézóból, és a gyerekek egy helyhez kötött kerékpár meghajtásával, a megfelelő villamos energia előállításával, kibiciklizhettek maguknak egy vattacukrot.