A nagy osztozkodás
Nem az a Nap süt az égen
A betolakodó már a kertünkben?
A régi arcok visszatérnek.
Az exminiszter azt állította, nem ismeri a vádlottat, és életében először csütörtökön látta.
Peter Žiga volt gazdasági miniszter családi cégénél, a pozsonyi Aston hotelben razziázik a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA).
"Feltehetően a vállalat mögött politikusok állhattak, akik nagyobbra értékelték az ügy medializálásából, illetve a rendőrségi vizsgálatból származó veszteséget, mint a támogatásból befolyó összeg."
Peter Žigát megvesztegetés gyanújával vádolja a NAKA.
Elmondása szerint a személyéről felhozott vádak a jelenlegi politikai küzdelem részét képezi.
Arra az esetre, ha leállna a szállítás, már Csehország felől is érkezhet gáz Szlovákiába, emellett a vezetékrendszert évekkel ezelőtt összekötötték az ausztriaival és a magyarországival is.
Már megkezdték a szükséges előkészületeket.
A gázvezeték jelenlegi szállítókapacitása szlovák-magyar irányban 4 milliárd m3/év, magyar-szlovák irányban pedig 1,6 milliárd m3/év.
A támogatásnak elérhetővé kell tennie az elektromos autókat azok számára, akiket egyelőre elriaszt a környezetkímélő járművek vásárlásának magas költsége.
Szokatlannak nevezte a Smer-SD-n belüli helyzetet Peter Žiga, a párt alelnöke, de úgy véli, azt nem a médiában és a nyilvánosság előtt kell megvitatni.
A vállalat már 15 éve megszakítás nélkül Szlovákiában van.
A mohi villamos erőművet eredetileg 2012-ben tervezték megnyitni, a költségvetés eredetileg 2,8 milliárd euró volt.