A gazdák növekvő hangja
Mozgalmas hét után vannak a szlovákiai gazdák, köztük a csallóközieket képviselő Élő Vidék Gazda Platform. A Platform ma már több, mint a csallóközi gazdákat tömörítő társulás, mivel az együttműködésük kiterjedt; szövetkeztek az árvai gazdákkal, a vágmentiekkel, a beszterceiekkel, a keletiekkel, tulajdonképpen az egész ország gazdái egyesültek. Így nem is lehet őket valamely párthoz kötni, amit egyébként maguk sem szeretnék.
A mozgalom növekvő erejét jelzi, hogy míg a mezőgazdasági miniszter eddig elutasította a velük való találkozást, a tárcavezetőt delegáló pártfrakció már nem tudta kikerülni a velük való tárgyalást. A frakció is nyilván érzi, hogy a miniszter asszony körül elfogyott a levegő, így szinte mindenhez pozitívan nyilvánultak, sőt egy találkozót is kieszközöltek számukra május 31-re.
A gazdákat felkarolta Ivan Štefanec (KDH) EP képviselő, akinek szervezésében szerdán, május 23-án nyilvános meghallgatást tartottak Brüsszelben a szlovákiai mezőgazdaság és a helyi gazdák helyzetéről. A többtagú delegációban a magyar gazdákat Molnár Zsolt csallóközi gazda képviselte, aki előadásában rámutatott, hogy a magyar gazdák voltak az elsők az országban, akik már március 8-án traktoros tüntetést tartottak a szlovák agráriumban uralkodó tarthatatlan állapotok miatt. Követeléseik azóta is aktuálisak, világosak és egyértelműek.
Az egyik követelésüknek – a pótföldek bérlésének védelme a területrendezés befejezéséig – az ad friss aktualitást, hogy a mocsonoki szövetkezet levélben szólította meg azokat a gazdákat, akik pótföldön kimért tulajdonukon gazdálkodnak, hogy fejezzék be tevékenykedésüket. Két lehetőséget kínáltak fel számukra: vagy 10, vagy 15 évre köthetnek bérleti jogviszonyt a szövetkezettel azokra a földekre, ami az eddigi megélhetésüket biztosította.
Láthatóan sok feladat áll a fiatal szervezet előtt, hiszen harminc év érdekvédelmének hiányát kell behozni. Bár az agrárkamara tömörítette őket, de azt érzik – nyilván nem minden alap nélkül –, hogy a kamarában elsősorban a nagyok hangja volt eddig hangosabb.
Mind az agrárkamara, mind a minisztérium továbbra is erőlteti a már egyszer elutasított kockázati alapot. Persze a tervezetről még konkrétumokat nem lehet tudni, egyelőre csupán annyit szellőztettek meg, hogy amennyit a gazdák befizetnének – mondjuk a forgalom után –, az állam annyival emelné az alap nagyságát. Amit a gazdák csak egy újabb adónak tartanak, mert krízishelyzetben esélyük sincs úgy lepapírozni a károkat, mint a nagygazdaságoknak, így arányaiban kevesebb kártérítést kapnának. Nem beszélve arról, hogy ennél az alapnál is magas lenne az esetleges visszaélés, korrupció lehetősége.
Talán a legfontosabb kérdés a termőföld és a hazai gazdák védelme lenne a nagyvállalkozók és a külföldi vállalkozók kiszolgálása helyett.
A földvásárlásban jelenleg nem versenyképesek a gazdák. Bár számukra is lehetőséget jelent a Fejlesztési és Garancia Bank földvásárlási programja, de csupán ad hoc földvásárlásokba tudnak bekapcsolódni. A nagyvállalatok, a dán befektetők vásárlói teameket, csapatokat tartanak fenn, akik jó árral kecsegtetve szinte félévenként megszólítják a földtulajdonosokat. A jó ár addig érvényes, amíg becsábítják a potenciális eladót az irodába, a végleges árakat azután letörik, hiszen a tulajdonban gyakran nem csak szántó szerepel, hanem ősgyep, vagy egyéb besorolású terület.
Nemcsak a gazdák, de a térség lakosait is érinti a szövetkezeti résztulajdonok kérdése, amit nevezhetünk a vidék egyik legnagyobb lenyúlásának: bárki megszerezheti a közösség évtizedeken át összegyűjtött vagyonát az amúgy is alulértékelt részvények értékének 10-20 százalékáért. De van olyan cég is a Csallóközben, amelyik például két eurót kínál a 33 eurós névértékért.
A közbirtokosság kérdése ugyancsak felháborító. A valamikori közösségi tulajdon azon részét ugyanis, amely az újraalapítás időpontjában nem volt nevesítve, a község területén működő szövetkezetre írták, így a szövetkezetet megvásárló idegen úgy jut a közbirtokossági vagyonhoz, mint szamár a füléhez.
Láthatóan van feladat bőven, ezek megoldása pedig szükséges ahhoz, hogy az agrárium újra betöltse a vidék életében azt a gazdasági alapot, amelyre a közösség többi tagja is építhet.
(Cikkünk a Magyar7 c. hetilap 2018/22. számában jelent meg.)
