z elmúlt egy évben összesen 4173 szaktanácsadást tartottak.
A betegség jellegzetes nyári tünetei között említették egyebek mellett, hogy a hajtásnövekedés gyengül, az ízközök rövidülnek, a tőkék fejlődése és a fásodás folyamata lelassulhat.
A 2025-ös támogatási kampány keretében a gazdálkodók 2026. június 15-ig összesen 582,8 millió euró közvetlen támogatásban részesültek, ami a teljes, 595,4 millió eurós keret 97,89 százalékát jelenti.
Takáč szerint 2024-ben és 2025-ben a tejtermelő gazdák éves támogatása 27,9 millió eurót tett ki.
Jövő héten kezdődik a száj- és körömfájás által sújtott gazdaságok kárpótlása – jelentette ki a kormány szerdai (június 18.) ülése után Richard Takáč (Smer-SD) földművelési és vidékfejlesztési miniszter.
Csallóközi cégek segítettek a gazdáknak.
Nem adják fel a lúcsi gazdák, ha kell, a kormányhivatal előtt is összegyűlnek.
Sokakat letaglózott a pénteken napvilágra került hír, miszerint a Csallóközben is felütötte fejét a rettegett a száj- és körömfájás.
Előrejelzések szerint az idén Szlovákiában a gabonafélék terméshozama 17 százalékkal elmarad a tavalyitól.
Tavasszal még jobbra számítottak a gazdák.
Végleges elfogadása esetén a rendelet még a tavasszal hatályba léphet.
Brüsszel azért nem foglalkozik érdemben a gazdákkal, mert a multiknak akar kedvezni - mutatnak rá a zöldségtermesztők is.
A tiltakozások elsősorban az EU politikájával szemben fogalmaztak meg kritikát, mert ahogy az már többször elhangzott Európában, a brüsszeli bürokraták számára a zöld politika előbbre való, mint a lakosság egészséges táplálkozásának a biztosítása.
A litván határon is tiltakozó akciót indítottak az immár három hete országszerte tüntető lengyel gazdák, akik azt szeretnék elérni, hogy Litvánia tiltsa meg az ukrán gabonaimportot, és vezessen be szigorúbb szabályozást a gabona tranzitjára.
Az ünnepélyesre tervezett megnyitó pillanatában "Macron, mondj le!", "Macron takarodj", illetve trágár bekiabálásokkal próbálták megzavarni a francia elnököt a tüntetők.
Az európai, köztük a lengyel gazdáknak meg kell bizonyosodniuk afelől, hogy az európai uniós megoldások nem fogják sérteni alapvető érdekeiket.
Az olasz főváros körül traktorokkal tüntető gazdák a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, és nem hajlandóak távozni annak ellenére, hogy egyelőre nem kaptak engedélyt a Rómába való belépésre.
Gazdák torlaszoltak el több autópályát Hollandiában.
Franciaországban a tiltakozó gazdák járműveikkel lezárták hétfő délután a Párizsba és más nagyvárosokba bevezető főbb útvonalak egy részét.