Opel Insignia Country Tourer: csúcsmodell, vidéki használatra
Először is szépen megmagyarázzuk az ellentmondásosnak tűnő címet. Tehát: 1. Ez az autó a teljes Insignia-család csúcsa, beleértve a GSI változatot is. 2. Egy úgynevezett terepkombiról van szó, megemelt karosszériával, némi alvázvédelemmel és választható összkerékhajtással.
Ötféle kivitelben kapható, mi ezek közül az árlista közepén álló verziót kaptuk meg tesztelésre.
Itt mindenekelőtt az ötméteres határt meghaladó hosszúságról kell szólnunk, amit egyedi kialakítású lökhárítóinak köszönhet az autó. S mivel ehhez hozzájön még az emelt karosszéria 2,5 centiméternyi magasságtöbblete is, már puszta méreteivel lenyűgöző hatást kelt a terepesített Insignia. Ami pedig a részleteket illeti: ugyancsak a terepesítés címén kapott körkörös műanyag védőelemeket, valamint egy hasonló (de legyünk őszinték: inkább csak dekorációs) célt szolgáló hátsó alvázlemezt is a verda. A generációváltás általános külső ismérvei pedig az átfazonírozott fényszórók, az esztétikusabb hűtőrács, és – kombi verzióban – a tükröktől egészen a hátsó lámpákig ívelő impozáns krómhíd.
Szintén a méretekkel kezdünk: az autóban egyszerűen rengeteg a hely. Elöl, hátul, a kofferben, mindenütt. Felső középkategóriás mutatókról beszélhetünk, lásd pl. a hátsó lábteret. De nemcsak e téren lépett előre az új Insignia: elcsépelt frázis, de tényleg javult az anyagok minősége, és sokkal, de sokkal esztétikusabb lett a műszerfal. Az üléskárpit e típusnál alapáron bőr és textil kombinációja, a csapott volán bőrbevonatú, az utasteret zongoralakk berakások ékesítik, a küszöbökön a 4x4 TOURER felirat olvasható. Az információs és vezetéstámogató rendszerek, illetve komfortkellékek legjava pedig: ráfutásgátló, táblafelismerő, sávelhagyás-jelző, kétfunkciós tempomat, gyalogosérzékelő 2 és félzónás légkondi (a „fél” külön hátsó fúvókákat jelent, de szabályozás lehetősége nélkül), Opel IntelliLink infotainment, komplett telefontámogatással és hétcollos kijelzővel, részben elektromosan állítható elülső ülések, a kütyüknek pedig 3 USB-bemenet. Feláras volt viszont az autóban a navigáció, a tolatókamera és az elülső ülésfűtés. Fél mondat még az ergonómiáról: ami talán itt egyedüliként felróható, az a légkondi gombokkal/tekerentyűkkel/érintőpernyős ikonokkal történő kissé kaotikus kezelése.
Az Insignia Country Tourer 3 motorral kapható (1.6 Turbo: 200 LE, 2.0 CDTI: 170/210 LE). Összkerékhajtás csak a dízelekhez jár, a váltó viszont minden típusnál lehet kézi vagy automata. A 4x4-es technika nyomatékvektor-szabályzós, tehát nemcsak a két tengely között osztja el automatikusan a vonóerőt, hanem a jobban tapadó, vagy például a külső kerekekre is képes többletet átvinni. Aztán ott van még a FlexRide nevet viselő adaptív alváz, amely valóban hatásosan szabályozza a rugózást. Sok más autónál alig érezni pl. a komfortos és sportos üzemmód közti különbséget, itt azonban elnézhetetlen. Maga a motor pedig – mármint a 170 lóerős dízel – árban, teljesítményben és fogyasztásban egyaránt a legideálisabb választásnak nevezhető. Az ikerturbós 210 lovas CDTI ugyanis csak automatával választható (ami kerek 1 literrel magasabb gyári átlagfogyasztást jelent), a benzines szintén, és ahhoz, mint említettük, összkerékhajtás sem kérhető…
Hengerűrtartalom: 1956 cm3
Teljesítmény: 125 kW (170 LE)@3750
Nyomaték: 400 Nm@1750–2500
Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 218 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,9 s
Gyári átlagfogyasztás: 6,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 164 g/km
H/Sz/M: 5004x1871x1525 mm
Hasmagasság: 146 mm
Csomagtér: 560–1665 l
Üzemanyagtartály: 62 l
A modellcsalád induló ára: 32 90 €
A tesztelt típus induló ára: 34 290 €