2021. december 7., 19:02

Virtuális látogatást tettek Lengyelországban a Tompa Mihály Alapiskola diákjai

A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola diákjai az „Astrostem is cool!” Erasmus+ projekt keretén belül virtuálisan Lengyelországba látogattak.

Tompa Mihály Alapiskola diákjai Erasmus program

Az intézmény tanulói a márciusi török online találkozó után 2021. november 29. és december 3. között vettek részt a következő online találkozón Lengyelországban, amely a lengyel Szkola Podstawowa w Pasiekach iskola által került megrendezésre. A projekt partneriskolái Bulgária, Lengyelország, Szlovákia, Olaszország és Törökország.

A virtuális találkozón a gömöri iskolát 10 tanuló és 2 tanár képviselte. A találkozón résztvevő tanulók bemutatták az iskoláikat, városaikat és országaikra jellemző természeti és kulturális értékeiket. A tanároknak lehetőségük volt megosztani egymással a természettudományi, matematikai és számítástechnikai területen szerzett tapasztalataikat.

A rimaszombati csapatnak számos izgalmas élményben volt része a hét folyamán. Mateusz Pitura FME mérnök előadást tartott a Mars kutatásáról, az Új Technológiai Műszaki Főiskola hallgatói előadásukban a jövő szakmáiról, a robotokról és a szoftverekről számoltak be. Milena Ratajczak csillagász, aki tagja az OGLE csoportnak és a Solaris projektnek, a Rosetta űrszonda küldetésének rejtelmeibe avatta be a diákokat. Prof. Arkadiusz Berlicki csillagász pedig a Napról, a Napkitörések fokozatos fázisairól tartott izgalmas előadást. Az itt megszerzett hasznos ismereteket a diákok a NASA honlapján található teszt kitöltésénél kamatoztathatták, a teszt sikeres megoldása után pedig A bolygó védelmezőinek kijáró bizonyítvánnyal büszkélkedhetnek - számolt be róla portálunkhoz eljuttatott közleményében az intézmény.

A Tompa Mihály Alapiskola diákjai kísérleteznek


Az utolsó két nap során a kísérletek kerültek előtérbe. A kreatív műhelyek lebilincselőek és motiválóak voltak, ahol a spagetti híd építése igazán izgalmas kihívást jelentett. Az érdekes előadásokon és kísérleteken kívül a diákok csoportbeszélgetéseken vettek részt, Kahoot vetélkedőkön mérték össze tudásukat, és nem utolsó sorban barátságokat kötöttek, betekintést nyertek más kultúrákba.

A következő projekttalálkozóra 2022 márciusában kerül sor Petrosinoban, Olaszországban.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.