2021. február 21., 14:27

Gröhling már a főiskolai oktatók beoltását emlegette a tévében

A következő héten az oktatási miniszter, Branislav Gröhling megbeszélést fog kezdeményezni az egészségügyi minisztériummal a felsőoktatásban dolgozó pedagógusok oltásáról. A miniszter szeretné, ha ők az oltás következő fázisában már sorra kerülhetnének. Erről a TA3 politikai vitaműsorában beszélt.

Branislav Gröhling
Fotó: TASR

Gröhling szerint a pedagógusok érdeklődése az oltás iránt óriási. Jelenleg az 55 évnél fiatalabbak vakcinációja folyik, az AstraZeneca oltóanyagával. Hogy mikor kerülhetnek sorra az ennél idősebb tanítók és tanárok, arra nem tudott választ adni.

Szerinte ez olyan kérdés, amit az egészségügyi tárca vezetőjének kell feltenni. Annál is inkább, mert ez elsősorban a Pfizer és Moderna oltóanyag-szállítmányok függvénye.

Reményét fejezte ki, hogy az iskolaév végéig sikerül beoltani az összes pedagógust, aki ezt igényli. Ami pedig a Szputynik V oltóanyagot illeti, arról azt mondta, meg kell várni uniós vagy hazai regisztrációját. Ebben a kérdésben hajlik Veronika Remišová véleménye felé, de azt is hozzátette, a pedagógusok körében mutatkozik érdeklődés az orosz vakcina iránt.

Gröhling prioritásként említette a gargalizálós covid-tesztelést az iskolákban. Ennek anyagi fedezetét az állam fogja biztosítani, a szülőknek nem kell pénzzel hozzájárulniuk.

Jövő héten az oktatási minisztérium az egészségügyi tárcával vagy járványügyi szakemberekből álló csoporttal abban akar egyezségre jutni, hogyan lehetne támogatni a középiskolák végzős osztályait. Gröhling úgy gondolja, van esély arra, hogy az iskolaév végéig kinyissanak a kollégiumok.

Az érettségi vizsgákat jelenléti formában tervezik, május és június hónapokban, de lehetséges, hogy két hétre hosszabbítják meg ezeket. Ebben a témakörben a tárca az iskolák szövetségével is tárgyal, főleg arról, hogy mi legyen az érettségik tartalma és milyen kérdésekből álljanak.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.