A gútai szakközépiskolások sikert sikerre halmoznak

2020. december 3., 14:25
ma7

A koronavírus-járvány ellenére sem tétlenkednek a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai. Az utóbbi időben több online versenybe is beneveztek, ahol dobogós helyeken végeztek.

Szarka Róbert
Középpontban Márai és Szabó Lőrinc

Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Legere Irodalmi Verseny a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet szervezésében, melynek célja a 100 éve született Márai Sándor és Szabó Lőrinc műveinek megismerése és értelmezése volt. A jelenlegi járványhelyzetben a verseny rendhagyó módon online formában valósult meg.

A gútai iparművészeti szakközépiskolát a Regénylovasok: Barczi Szilvia, Hrdlica Nicol és Lelkes Eszter elsős diákok képviselték, akiket Bálint Katalin tanárnő készített fel.

A versenybe bekapcsolódó diákok olyan irodalmi szövegekkel is megismerkedtek, melyek az irodalom órákon csak az említés szintjén jelennek meg.

A verseny szervezői olyan feladatlapokkal készültek, melyek kutatómunkára, logikus gondolkodásra, kreatív és egyéni megoldásokra épültek.

A szövegek pontos olvasása illetve többszöri újra olvasása, a hosszú megbeszélések,  a lelkes hozzáállás és a kitartó munka ismét meghozta a gyümölcsét: a gútai iparművészeti szakközépiskolások, a Regénylovasok a 2. helyezést érték el.

Tájra fel!

A gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola III.D idegenforgalom szakon tanuló FelviDiákok lánycsapata 2. helyezést ért el a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Turizmus Tanszék által meghirdetett honismereti versenyen.

Az idei „Tájra fel!“ verseny döntője online vetélkedő keretében zajlott.

Minden csapat egy számára szimpatikus térséget választott, a gútai iskolás lányok esetében ez Felvidék területére (Gúta, Keszegfalva, Farkasd) esett. Feladatként power point prezentációt készítettek, illusztrációkkal, ábrákkal, térképekkel és rövid leíró szövegrészekkel tarkítva, mintha egy virtuális kiránduláson lennének.

gútai magánsulisok

A Tájra fel! vetélkedőbe beküldött versenyanyagot Néveri Brigitta, Németh Boglárka, Habardík Enikő, Seres Karolina, Hájik Vivien és Nagy Barbara készítette el. A 2020-as Tájra fel verseny értékes nyereményeit a Győr-Moson-Sopron megyei Falusi Turizmus Egyesület, illetve a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ biztosította. A diáklányok a magyarországi Nyúl településen megtalálható Madarász Vendégházban tölthetnek el egy vendégéjszakát, kiegészítő programként pedig Pannonhalmán és Győrben tesznek kirándulást, melyet az iskola további támogatással valósítja meg számukra.  Az „Üzletkötés és vállalkozás – idegenforgalom” szakon nem csupán ez az egyetlen esemény, amibe a diákok betudnak kapcsolódni.

A gyakorlócégek versenye hasonló jellegű kihívásnak bizonyul, amelynek idei vágsellyei verseny fordulóján a mostani negyedikesek, egyedüli magyar iskolaként 1. helyezést érték el a legjobb céges logóterv kategóriában.

Megmérettetik az idegenforgalom szakosok tudása a Nyitott napok szervezésében, a szakmai gyakorlatok során, egyéb idegenvezetési és más szervezési területeken is. Céljuk, hogy minél felkészültebb, realitások talaján álló és a valós életben is helyét megálló diákot bocsássanak útjára – amelyhez nem csak a tanár ereje, hanem a diák kommunikatív és szívbéli jelenléte is fontos. A csapatot Kondé Nagy Mónika tanárnő készítette fel.

Programozni öröm

Immáron 25. alkalommal mérték össze tudásukat az INFOPROG 2020 nemzetközi- és egyben országos programozói verseny döntőjébe bejutott diákok. A megmérettetés a Füleki Gimnázium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma,  a Nemzeti Tehetség Program, valamint a Balassi Intézet szakmai együttműködésének köszönhetően jött létre.

A gútai magán szakközépiskola III.E osztályos tanulója Szarka Róbert erős mezőnyben  I. helyezést ért el a nemzetközi (Open) programozói kategóriában és ugyancsak a legjobbnak bizonyult  az országos programozói kategóriában is.

A tehetséges diák tudását, felkészültségét jól mutatja az elért 98%-os eredmény! A mezőnyt a 12 fős, döntőbe bejutott diákok alkották a Kárpát-medence számos területéről.  A felkészítő tanár:  Szuri Dezső.