Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A legújabb felmérés tanúsága szerint Donald Trump republikánus párti elnök jelenleg népszerűbb, mint 2016 őszén, választási győzelme idején volt.
„A kérdéses vádiratot Weinstein ellen még a tárgyalás előtti szakaszban ejteni kell, mivel jogilag erőtlen” - írta az Egyesült Államok egyik leghíresebb védőügyvédje.
Az első letölthető és térben kinyomtatható tűzfegyvert a texasi cég alapítója, Cody Wilson 2013-ban mutatta be.
A hírek szerint legalább két rendőr adott le lövéseket a férfira, aki rövid időn belül belehalt sebesüléseibe.
A testület elutasította a 83 éves nő alkotmányjogi panaszát.
Donald Trump lánya - mint kiderült - több belpolitikai kérdésben nem ért egyet édesapjával.
A júniusban tartott csúcstalálkozó zárónyilatkozatában szerepelt, hogy felkutatják és átadják egymásnak a hadifogságba esett, vagy eltűnt katonák maradványait.
Az üzemben, amelyet elárasztott a víz, három holttestet találtak.
A taxisok a sztrájk beszüntetésével bizalmat szavaztak a spanyol fejlesztési minisztériumnak, amely lényegében ígéretet tett fő követelésük teljesítésére.
Az isteneket már nem találták ott.
A kongói egészségügyi minisztérium július 24-én jelentette be a helyi ebolajárvány végét, a mostani megbetegedések azonban nem állnak kapcsolatban az áprilisban kitört járvánnyal.
Lighthizer leszögezte, hogy az amerikai vámtarifák emelése „további bátorítás Kínának arra, hogy változtasson kártékony politikáján és magatartásán”.
Magyarország nem kíván csatlakozni. Felesleges többletköltségekkel járna a létrehozása.
Gépen 97 utas és négy főnyi személyzet tartózkodott.
A közzétett adatok szerint a szárazság Lengyelország minden területét érinti, a szántóföldek mintegy 63 százalékát.
Az együttes tagjai rendőrnek öltözve a pályára rohantak és megzavarták az oroszországi labdarúgó-világbajnokság francia-horvát döntőjét a Luzsnyiki stadionban.
A vasárnap bekövetkezett 6,4-es erősségű földmozgás legalább 16 ember halálát okozta, s több mint 350-en sérültek meg a természeti csapás következtében.
EP-képviselőink Brüsszelről, választásról, az unió népszerűtlenségéről.
Az ellenzék csak ijesztgeti a kormányt.
Szerelemgyerekek az óceánban.
Mielőtt zálogba adnak egy hegedűt, játszaniuk kell rajta.
Sok évtized után fény derült a titokra.
Évtizedes mélypontra került a jobboldali német kormánypártok népszerűsége, egy friss felmérés szerint. 2006 óta először zuhant 30 százalék alá a Merkel-féle CDU és a bajor CSU támogatottsága.
A rengés erőssége 6,4-es volt, és alig egy órával később egy 5,4-es utórengés követte.