Kevesebb-e a szabadság a csillagos lobogó alatt?
Szerdán szerte a világon, és természetesen az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékeztek. A központi ünnepségre New Yorkban, a 9/11 Emlékmű és Múzeum tereiben került sor, de ha az amerikai sajtó és közösségi média termésébe belelapozunk, azt láthatjuk, hogy az utolsó, isten háta mögötti kistelepülések iskoláiban és közösségi tereiben is megemlékeztek az USÁ-t, és kicsit világunkat is megváltoztató terrortámadásról.
A sok szempontból példátlan merénylet óta több mint két évtized telt el, az elérhető tények többségét ismerjük, legalábbis a nem titkosítottakat. A 2983 áldozat családja számára ez a nap vélhetően örökös trauma forrása marad.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások az Egyesült Államok történetének egyik legmegrázóbb pillanatát jelentették. Az ország lakói egy békés, biztonságos világban éltek, a háború – még ha ők is viselték –, és az erőszak a távoli országokra korlátozódott. Az 1860-as évek véres polgárháborúja óta az amerikaiak szinte soha nem érezték közvetlenül a háború súlyát a saját földjükön. Ez a több mint másfél évszázadon át tartó relatív nyugalom mélyen beágyazódott az emberek lelkivilágába. Az amerikaiak hozzászoktak ahhoz, hogy biztonságban vannak, és hogy az Egyesült Államok kormányzata képes megvédeni őket minden külső fenyegetéstől. Mindezt természetesnek tekintették.
Azonban 2001. szeptember 11-én ez az illúzió szertefoszlott. Aznap reggel utaszállító repülőgépeket térítettek el és irányítottak az Egyesült Államok szívébe, ahol két gép a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba csapódott New Yorkban, egy a Pentagonba Washingtonbann, és egy negyedik Pennsylvania államban zuhant le, miután az utasok megpróbálták visszavenni az irányítást a terroristáktól. A támadások több ezer áldozatot követeltek, és nemcsak az épületek omlottak össze, hanem az amerikai biztonságérzet is darabokra hullott.
Egy olyan nemzet számára, amelynek mindig is magabiztosságot adott katonai fölénye, a szeptember 11-i támadások váratlanul érkeztek. Az amerikaiak ráeszméltek arra, hogy még a világ egyik legnagyobb katonai hatalma is sebezhető, és hogy a terroristák, akik korábban legfeljebb a távoli országokból érkező híradásokban szerepeltek, most közvetlen veszélyt jelentenek az amerikai otthonokra.
A támadások után az amerikai kormány válasza gyors és radikális volt. A Kongresszus néhány héttel később elfogadta a hazafias törvényt, amely új jogköröket biztosított a kormányzati szerveknek a terrorizmus elleni harcban. A törvény célja az volt, hogy megakadályozza a további támadásokat, és nagyobb mozgásteret adott az olyan intézményeknek, mint az NSA, az FBI és a CIA a megfigyelések és (az állampolgárokról való) adatgyűjtés terén. Bár sok amerikai támogatta ezeket az intézkedéseket a terrorizmus ellen viselt szent háborúra hivatkozva, biztonságuk érdekében, mások komoly aggályokat fogalmaztak meg a szabadságjogok korlátozása miatt.
A törvény bevezetése után hamarosan több olyan eset is napvilágot látott, amelyek rávilágítottak arra, hogy milyen mértékben sérülhetnek az állampolgárok alapvető jogai. Többen a bíróságokon kerestek jogorvoslatot. A szabadságjogok csorbulása miatti perek közül a teljesség igénye nélkül villantsunk fel párat.
- ACLU v. NSA (2006): Ebben az ügyben az Amerikai Polgári Szabadságjogi Unió (ACLU) pert indított az NSA ellen, miután kiderült, hogy a szervezet titokban lehallgatta amerikai állampolgárok telefonhívásait és e-mailjeit bírósági engedély nélkül. Ez az ügy világosan megmutatta, hogy a kormány az új hatásköreit kihasználva megsértette az állampolgárok magánélethez való jogát. Bár a bíróság végül elutasította az ügyet, sokan komoly aggályokat fogalmaztak meg az alkotmány első és negyedik kiegészítésének megsértése kapcsán, amelyek a szólásszabadságot és a magánélet védelmét garantálják.
- Clapper v. Amnesty International USA (2013): Az Amnesty International és más emberi jogi szervezetek pert indítottak a kormány ellen, miután kiderült, hogy az NSA figyelte ügyfeleik kommunikációját. Az érintettek azt állították, hogy ez a titkos megfigyelés sérti a jogi képviselethez és a magánélethez való jogaikat. A Legfelsőbb Bíróság végül elutasította a keresetet, mondván, hogy nem lehet bizonyítani, hogy a felperesek ténylegesen a megfigyelés célpontjai voltak. Az eset ugyanakkor rávilágított a kormányzati megfigyelések visszaéléseire.
- Boumediene v. Bush (2008): A Guantánamói fogolytáborban őrzött, „ellenséges harcosoknak” nyilvánított foglyok pert indítottak, mondván, hogy jogtalanul tartják őket fogva anélkül, hogy vádat emelnének ellenük. A Legfelsőbb Bíróság végül kimondta, hogy a Guantánamói fogvatartottaknak joguk van a habeas corpus eljáráshoz, amely garantálja a fogva tartás jogszerűségének vizsgálatát. Ez az ügy fontos mérföldkő volt a fogvatartottak jogainak védelme szempontjából.
- Hamdi v. Rumsfeld (2004): Yaser Hamdi, egy amerikai állampolgár, akit az amerikai hadsereg ellenséges harcosnak nyilvánított, határozatlan ideig volt fogva tartva bírósági tárgyalás nélkül. Az ügy rávilágított arra, hogy még amerikai állampolgárok esetében is megkérdőjelezhetővé váltak az alkotmányos jogok, ha nemzetbiztonsági kérdésekről volt szó. A Legfelsőbb Bíróság végül úgy döntött, hogy Hamdi jogait megsértették, és bírósági eljáráshoz van joga.
- Holder v. Humanitarian Law Project (2010): A Humanitarian Law Project szervezet jogi segítséget és képzést kívánt nyújtani külföldi csoportoknak, amelyek az amerikai kormány szerint terrorszervezetek voltak. Az ügy felvetette a kérdést, hogy a szólásszabadságot korlátozhatják-e nemzetbiztonsági okokból. A Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a szervezet tevékenysége „anyagilag támogatja” a terrorszervezeteket, és ezért korlátozható.
- United States v. Jones (2012): A rendőrség bírósági engedély nélkül helyezett GPS nyomkövetőt egy gyanúsított járművére, hogy nyomon kövessék a mozgását. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy ez a negyedik alkotmánykiegészítést sérti, amely védelmet nyújt a jogtalan kutatások és lefoglalások ellen. Az eset rávilágított arra, hogy a technológiai fejlődés milyen új kihívásokat jelent a magánélet védelmében.
Ezek az ügyek jól mutatják, hogyan befolyásolta a 9/11 utáni nemzetbiztonsági politika az egyéni szabadságjogokat. Az Egyesült Államokban azóta is folyamatosan vita folyik arról, hogy milyen mértékben lehet korlátozni a személyiségi jogokat a nemzetbiztonság érdekében. Az amerikaiaknak, akik korábban büszkék voltak szabadságjogaikra és magánéletük védelmére, most szembesülniük kellett azzal a valósággal, hogy a biztonság érdekében néha áldozatokat kell hozniuk.
A 9/11 előtti világ biztonságérzete talán soha nem tér vissza teljesen, és a szabadságjogok védelme érdekében folytatott harc mind a mai napig tart.
