A török elnök, Recep Tayyip Erdogan szerint Izrael egy terrorista állam, amely megsérti a nemzetközi jogokat.
Terrorista bűncselekményként vizsgálják a hatóságok az Alejo Vidal-Quadras, az Európai Parlament volt spanyol alelnöke elleni, múlt heti madridi támadást.
Magyarország ellenzi a terrorizmust, ezért nem támogatja a migrációt sem, aki ugyanis a migrációt támogatja, az a terrorizmust is támogatja - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.
Terrorizmusban való közreműködés gyanújával csapott le a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pozsonyi részlege.
Őrizetbe vettek kedden egy iszlamistát a nyugat-németországi Duisburgban, akit azzal gyanúsítanak, hogy támadásra készült - közölte a német rendőrség.
Az Iszlám Állam 21 terroristája dolgozik jelenleg svéd óvodákban és iskolákban gyerekekkel, fiatalokkal vagy más kiszolgáltatott állampolgárokkal.
Benyújtotta lemondását Vincent Van Quickenborne belga szövetségi igazságügyi miniszter péntek este, politikai felelősséget vállalva a belga fővárosban hétfőn történt terrortámadás kapcsán.
A franciák a belga határhoz közeli Lille-ben látják vendégül a skótokat; a francia belügyminiszter közlése szerint a szolgálatot teljesítő rendőrök létszámát megduplázzák.
Az, hogy Európában olyan terroristák tudnak merényleteket végrehajtani, akik illegálisan tartózkodnak itt, akikről a hatóságok tudnak, és akiket mégsem sikerül hazaküldeni, rámutat az európai migrációs és menekültügyi rendszer súlyos hiányosságaira.
A migráció balkáni és földközi-tengeri útvonalán is fennáll a veszély, hogy terroristák szivárognak be az izraeli-palesztin konfliktus következményeként.
Az ankarai terrortámadás újra rávilágít arra, hogy mennyire fontos lenne a terrorizmus elleni globális erőfeszítések növelése - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán olvasható bejegyzésben.
Szijjártó Péter szerint a terrorizmussal szembeni küzdelmet fokozni kell.
A támadásokban a 19 terrorista mellett 2977 ember vesztette életét.
A svéd biztonsági és hírszerző szolgálat (SAPO) csütörtökön közölte, hogy az ország terrorkészültségét megemelik a négyes szintre az ötös fokozatig terjedő skálán.
Két férfit felakasztottak Iránban, akik az Iszlám Állam terrorszervezet által elkövetett múlt októberi siíta szentély robbantásában vettek részt.
Elfogtak hét feltételezett iszlamista terroristát Németországban - közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.
A férfi egy internetes fórumon írt a terveiről, valószínűleg ott figyeltek fel rá a rendőrök is.
Soha nem volt még akkora a terrorfenyegetettség a világban, mint napjainkban.
A japán külügyminisztérium közleménye szerint nincs szükség a biztonsági intézkedések megerősítésére a G7 külügyminisztereinek vasárnap kezdődő találkozójának biztosításához.
A platformok közötti együttműködés fontos az illegális tartalmak terjedésének megakadályozására szempontjából.
A 32 éves férfit Castrop-Rauxel városban, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fogták el a lakásán szombat este.
Stockholm betartja a szavát, és maradéktalanul teljesíteni kívánja az Ankarának tett vállalásait.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök és kormányzata által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a terrorizmust támogató és terrorista eszközöket használó állammá nyilvánította Oroszországot.
Húsz év börtönnel sújtották Allison Fluke-Ekrent, aki az Iszlám Állam terrorszervezet egyik nőkből álló zászlóalját vezette.