2020. augusztus 3., 19:44

A vadászok mindent megtesznek a vadállomány csökkentése érdekében

A vadászok az elmúlt vadgazdálkodási év alatt hetvenötezer vaddisznót ejtettek el. Az idei vadgazdálkodási év négy hónapja alatt tizennyolcezer vaddisznót sikerült elejteni. Június hónapban az elejtés mértéke napi szinten meghaladta a 180 darab vaddisznót és valószínű, hogy az idei évben elérik a százezres határt.

A nehéz körülmények ellenére a vadászoknak sikerült - ami az elejtett vaddisznók számát illeti - történelmi rekordokat dönteni. Az előző években az elejtés mértéke 30-40 ezer körül mozgott, de amióta Szlovákiát közvetlenül fenyegeti az afrikai sertéspestis, az elejtések számát megkétszereztük! Viszont a médiából csupán azt hallhatjuk, hogy keveset, vagy nem elegendőt vadászunk. Sok vadásztársaság évente többször is növeli az elejtési tervet, a járási hivatalok erdészeti és földügyi osztályai a jogszabályok adta lehetőségeknek köszönhetően automatikusan növelik ezeket az elejtési terveket

- mutat rá portálunkhoz eljuttatott közleményében a Szlovák Vadászkamara (SPK).

A vadásztársaságok a legveszélyesebb, a magyar határ mellett húzódó ütközőzónában, ill. a fertőzött területeken hűtőberendezésekkel lettek felszerelve az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (ŠVPS SR), valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak (MPRV SR) köszönhetően, a Szlovák Vadászkamara fertőtlenítőszereket biztosított be a vadásztársaságok számára. A vadászok pénzügyi hozzájárulást kapnak minden elejtett és elhullott vaddisznóból való mintavétel után. A vadásztársaságok számára nyújtott segítség további lehetőségeiről jelenleg is folynak a tárgyalások.

Annak érdekében, hogy a vadászok még több vaddisznót ill. egyéb csülkösvadat tudjanak elejteni - ezzel megelőzve a károkat - jelentős változtatásokat lenne szükséges végrehajtani környezetünkben, nem csupán a jelenlegi aratás idején, hanem figyelembe kellene venni a következő évre tervezett vetésforgót is.

Ahhoz, hogy a vadászatot hatékonyabban lehessen végrehajtani, az alábbiak szükségesek:

  •  a magasszárú mezőgazdasági terményekben (cirok, kukorica, napraforgó, repce) legalább száz méterenként nyiladékokat készíteni úgy, hogy a vadállomány biztonságosan vadászhatóvá váljon, ezáltal ezeken a parcellákon ne érezze magát biztonságban,
  •  vadkárra érzékeny növényeket ne vessenek a gazdák erdőszélre, közvetlenül az út mellé, mivel így ellenőrizhetetlenné válik a vadállomány mozgása és rendes látási viszonyok közötti biztonságos vadászata,
  •  csökkenteni a parcella nagyságokat, nagy kiterjedésű monokultúrák csökkentése,
  •  betartani az aratás és a kaszálás helyes agrotechnikai időpontját,
  •  a lakosság szabad mozgásának korlátozása a vírus terjedésének csökkentése ill. a vadászat megkönnyítése érdekében a legveszélyeztetettebb területeken,
  •  a regionális állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági felügyeletek (RVPS) rendelkezései alapján betiltani az erdők látogatását a szlovák-magyar zöldhatár környékén,
  •  engedélyezni a szórók létesítését a harmadfokú természetvédelmi területeken a vaddisznó vadászatának érdekében, nem csupán az afrikai sertéspestis vonatkozásában, hanem a vaddisznók, mint a tyúkalakú madarak (siketfajd, nyírfajd, császármadár), valamint egyéb védett állatok ragadozója állományának gyérítése érdekében,
  •  lehetővé tenni a szórók létesítését sűrűbb mértékben, mint egy szóró háromszáz hektáronként, több helyen lehessen effektívebben vadászni egy vadászterületen belül,
  •  a rendkívüli helyzetekre való felkészülés érdekében szükséges volna a jogszabályok módosítása, elsősorban a vadászat, fegyvertartás és a környezetvédelem területén. 

 

A vadászoknak kötelességük vadászni és a vadat terítékre hozni, kötelességük a vadból való mintavétel, kötelesek az elejtett vaddal, annak belsőségeivel, bőrével és később a vadhússal a jogszabályokat betartva eljárni, kötelesek az elhullott állatokat aktívan keresni, ezekből is kötelezően mintát kell venniük, és kötelező a közvetlen környezetük fertőtlenítése.

A vadászat, amely sokak számára hobbi, rengeteg jogi kötelezettséggel jár, és pont a vadászok azok, akik jelenleg kulcsfontosságú szerepet játszanak az afrikai sertéspestis elleni harcban. A vaddisznó vadászatához való felelős hozzáállással és az elejtett vad felelős kezelésével jelentősen lassítják az afrikai sertéspestis terjedését. Ezért tartjuk igazságtalannak ebben a nehéz helyzetben a lakosságnak a vadászokkal szembeni már-már gyűlölködő magatartását

- írja Alojz Kaššák, a Szlovák Vadászkamara szóvivője.

Mivel az európai ill. szlovákiai vadhúspiac jelentősen túl van telítve az egész Európából származó vadhússal, a Szlovák Vadászkamara már tavasszal kezdeményezte az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyeletnél a jogszabályok megváltoztatását, a vadhús kis mennyiségben - egészben való, feldolgozás nélküli - eladásának megkönnyítését.

Azért, hogy a helyzetet a vadászok számára megkönnyítsük, a Szlovák Vadászkamara egy webes applikációt készített a vadhúseladás megkönnyítésére, úgy hogy bárki megvásárolhassa a természetből kinyerhető legjobb minőségű húsfélét.

Nem csupán azért, hogy a lakosság minőségi biotáplálékhoz jusson, olyan áron, amelyért még a behozott csirkehúst sem vásárolja meg, hanem fogyasztásukkal jelentősen hozzájárulnak a vadállomány csökkentéséhez, így a károk megelőzéséhez is.

Az applikáció pár napon belül a www.predajdiviny.sk weboldalon lesz elérhető, a honlap elindításáról külön sajtótájékoztatón fogják tájékoztatni a lakosságot.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.