2020. június 18., 17:35

Az applikáció, amely megmentheti az őzgidát a biztos pusztulástól

Évente több száz őzgidát lehetne megmenteni a biztos pusztulástól egy applikációnak köszönhetően, amelynek részleteiről Sánta Norbert vadász, a brünni Mendel Egyetem Erdészeti és Faipari karának hallgatója tájékoztatta portálunkat.

Galéria
+4 kép a galériában

Első kaszálás. Egy szókapcsolat, mely az állattartásban alapvető fogalomnak számít, a parasztember minden időkben nagy tisztelettel ejtette ki a száján, hiszen az ebből a kaszálásból származó takarmány adta mindig a téli takarmányozás alapját, amely a jószág számára legtöbb tápanyagot biztosította a hidegebb időszakra.

Hazánk területén ennek az első kaszálásnak az ideje – éghajlati viszonyoktól függően – május végén, június elején érkezik el, mely egybeesik környezetünk körforgásának másik fontos momentumával: anélkül, hogy a társadalmunk java része tudomást venne róla, közvetlen környezetünkben új életek százezrei látnak napvilágot.

A legparányibb rovaroktól kezdve, madárfiókákon keresztül, az alig másfélkilós őzgidáig, rengeteg állatfaj következő nemzedéke pont ebben az időszakban érkezik meg, s bolygónkon épp ilyenkor kezdi meg hosszabb-rövidebb életútját.

Elődeink pont emiatt tartották júniust a vadgazdálkodás hónapjának, amikor a születő új élet, a vadon élő állatok kicsinyei és fiókái a legtöbb gondoskodást igénylik, így a vadászat írott és íratlan szabályait ismerő ember sokkal inkább vadgondozással, az állomány óvásával törődik, minthogy (kevés kivételtől eltekintve) a vadállomány elejtéssel való szabályozására törekedjen. A gondolat a valamikori Csehszlovákiában, hatvanegy évvel ezelőtt, 1959-ben alakult felvilágosító akcióvá és országos szintű rendezvénysorozattá, melyet 1973-ban láttak el a mai napig tartó, a szakmai berkekben ismerősen csengő névvel: 

Június – a vadászat és a természetvédelem hónapja.

Az olvasó az első két bekezdést olvasva teljes joggal teheti fel a kérdést: mi köze van az őzgidának a kaszáláshoz? Válaszom a következő:

az európai őz mezőgazdasági területeken élő egyedei előszeretettel rejtik el kicsinyeiket a takarmánynövények parcelláiban, így takarva el őket a fürkésző tekintetek elől. Az őzsuta kicsinyét az életének első napjaiban rengetegszer magára hagyja, csupán a szoptatás idejére érkezik vissza, így védve meg a ragadozóktól. Az őzgidának a születése utáni első pár napban még illata sincs!

Kiválóan el tudna rejtőzni a lucernában, ha nem lenne az ember, a traktor, meg a kaszálógép.

Amíg kézzel kaszáltak, a kaszáló parasztember időben észre tudta venni a meglapuló kisállatot a fűben, így azokat „körbekaszálva” esélyt tudott adni neki a menekülésre.

A mai modern gépek, amelyek villámgyorsan vágnak le több tíz hektárt pár óra alatt, esélyt sem adnak a vadnak. A gyorsan érkező gép előtt a vad meglapul, s miután a gép elvonult, a vadászembert szívszorító látvány fogadja: párnapos őzgidák tetemei, melyek talán jobb sorsot érdemeltek volna, minthogy keserves kínok között pusztuljanak el.

Erről a problémáról a szlovák vadgazdálkodási törvény is rendelkezik:

többek között a takarmánynövények kaszálását a gazdálkodó három nappal korábban köteles volna jelenteni a helyileg illetékes vadásztársaságnak,

de sajnos nagyon sokan ezt nem teszik meg, vagy még ha jelentik is, a vadászok a rendelkezésre álló emberi erőforrás hiánya miatt nem tudják (vagy nem akarják?) a vadállomány mentését véghezvinni. A vad parcellákról való elriasztására a szakirodalomban akármennyi módszert fellelhetünk, én mégis csupán egyetlenegyet szeretnék bemutatni a tisztelt olvasónak, mely szinte egyedülálló Közép-Európában.

Tavaly tavasszal – az öt éve kiválóan működő cseh példát alapul véve – a Szlovák Vadászkamara és a ZELEŇ polgári társulás létrehozta a ŽIVÁ LÚKA ONLINE webes applikációt, mely arra hivatott, hogy a mezőgazdászok, vadgazdálkodók számára megfelelő platformot nyújtson a vadmentő akciók lefolytatására, önkéntesek bevonásával.

A mezőgazdász az applikációban meg tudja jelölni a kaszálás helyét, időpontját, erről a helyileg illetékes vadásztársaság regisztrált tagja értesítést kap, aki így a rendszerbe beregisztrált önkéntesek bevonásával időben megszervezheti az adott területen a vadmentést. Az esemény lefolyása a következő:

az adott parcellát végigjárva, az applikációban foglalt előírásoknak megfelelően (gumikesztyűben, fűcsomóba csomagolva, hogy az ember szaga ne maradjon meg az állatkán) áthelyezik a meglapuló őzgidákat a kaszálásra váró parcelláról, így megmentve őket a biztos pusztulástól.

Végezetül meg kell említenem, hogy kicsit elszorult szívvel olvastam, hallgattam a különböző hazai vadászati platformokon megszólaló szakemberek neheztelését.

Az applikáció megalkotói többek között azt nehezményezték, hogy a déli régiókban ezek az akciók rendre elmaradnak, annak ellenére, hogy a legintenzívebb mezőgazdasági tevékenység pont itt folyik, így a vadmentő akciókra pont ezen a vidéken lenne a legnagyobb szükség.

Személyes meggyőződésem, hogy megfelelő, a gazdálkodók anyanyelven való felvilágosításával el lehetne érni, hogy ne csak Közép- és Észak-Szlovákia mezőgazdasági területein legyenek végrehajtva ezek az akciók, hanem a déli régiókban is, így ezt a cikket a szlovák kollégákkal, a mozgalom elindítóival való hosszas eszmecsere végeredményeként vetettem papírra. Tény, az idei évben az első kaszálások javarésze már lezajlott, de úgy gondolom, hogy a „lábon maradt” parcellákon még végre lehet(ne) hajtani egypár akciót.

Jövőre pedig, május közepén, időben elkezdve a vadmentő akciókat, rengeteg őzgidát meg lehetne menteni.

Tisztelt olvasó, ha kedvet kapott hozzá, kérem, látogassa meg a www.zivaluka.sk weboldalt, ahol sok hasznos információt talál a kezdeményezésről, valamint ugyanitt elérhető az applikációhoz való regisztráció is. Tisztelet a vadnak!

A szerző Sánta Norbert, dunaradványi vadász, a brünni Mendel Egyetem Erdészeti és Faipari karának harmadéves hallgatója

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.