Tejfehér ködből csipetnyi fény felé

Mit jelent számodra ez a díj?

Örültem neki, már csak azért is, mert díjakkal nem nagyon halmoztak el az elmúlt harminc évben. Jó érzés, ha elismerik az ember munkáját. Azelőtt termékeny szerzőnek tartottak, ez már rég nincs így. Huszonévesen rengeteg irodalmi és publicisztikai műfajba belekóstoltam, könnyen ment az írás, és a lapok szívesen közölték a verseimet, novelláimat. Az utóbbi 10-15 évben sokszor hosszú hónapok is elmúlnak, mire elég kedv, idő és energia gyűlik össze ahhoz, hogy rögzíthessem a gyorsan felbukkanó, majd ugyanolyan sebesen a feledésbe merülő ötleteim. A tavalyelőtt napvilágot látott Egy királyficsúr különös kalandjai című meseregényemnek például tizenöt év kellett, hogy a végső formájába rendeződjék. Amikor ezt befejeztem, a novellák, kisprózák felé fordultam. Tavaly tavasszal nyolcat meg is írtam. A Tejfehér köd volt közöttük az, amit esélyesnek láttam arra, hogy felkelti a zsűri figyelmét, így azzal neveztem be az Arany Opus díjra. Erről azt kell tudni, hogy jeligés, és néhány éve külön díjazzák a prózát és a lírát.

Tavaly ismét bekerültél a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának választmányába.

Korábban hat évig voltam tagja, majd három év szünet után most újra aktívabban részt vehetek a Társaság munkájában. Az új választmány tele van tervekkel, ötletekkel, hogyan újíthatnánk meg, tehetnénk aktívabbá, ismertebbé az írótársaságot.

A személyes terveiddel hogy állsz, mit szeretnél megvalósítani?

Mindig is szívügyem volt a szlovákiai magyar gyermekirodalom. A szakdolgozatomat is ebből írtam a főiskolán, azóta is figyelemmel kísérem a friss megjelenéseket. Úgy érzem, hogy gyermekirodalmunk még mindig „mostohagyereknek” számít. Szeretném, ha jövőre meg tudnánk valósítani egy olyan konferenciát vagy előadássorozatot, amely reflektorfénybe állíthatná a legfiatalabb olvasóknak írt műveket. Egy új antológiát is ideje megjelentetni, illetve szeretném, ha a rendezvényen több művészeti ág találkozna. Ha eljönnének az illusztrátorok, a kiadók, a szerzők, a kritikusok, a gyermekverseket megzenésítő zenekarok is. És természetesen az olvasók, a legkisebbek, hiszen ha gyermekkorban nem szerettetjük meg velük a könyveket, az olvasást, a felnőttirodalmat ki fogja lapozgatni?

A tudományos-fantasztikus irodalom is közel áll hozzád, ami szintén az irodalom perifériáján helyezkedik el. Látsz valamiféle utat a számára, hogy a szépirodalom is elfogadja teljes értékű műfajként?

Nehéz meghatározni, hol húzódik a szépirodalom és a sci-fi között a határ, de úgy érzem, az úgynevezett populáris irodalom egyre több olvasót hódít meg. Fogalmazhatnék úgy is, ha majd sci-fi szerző kapja az irodalmi Nobel-díjat, itt lesz a Kánaán. Külön öröm, hogy a hazai irodalomban is vannak szerzők, akik felvállalták ezt a műfajt. Soha nem gondoltam, hogy a tudományos fantasztikum ne lenne az irodalom szerves része. Hiszen, ha fényévekkel távolodik is el a Földtől, ha idegen lényeket talál is ki magának, akkor is az emberről beszél, az emberiség elé tart egyfajta tükröt. Tizenévesen nagyon sok sci-fit olvastam, talán ennek is köszönhető, hogy alig akad olyan prózám, amiben ne találnánk valamilyen fantasztikus elemet. Például a Tejfehér köd című novella is olvasható a sci-fi felől.

Az utóbbi időben komoly viharokat generált a magyar médiában egy felvetés, hogy át kellene írni a iskolai olvasmányok listáját. Mit gondolsz erről? Valóban elavulttá vált Gárdonyi, Jókai, Arany?

Semmiképp sem avult el se Móra Ferenc, se a Pál utcai fiúk, és a többi klasszikust sem kell kidobni. Talán a kortárs irodalomból kellene többet becsempészni a tananyagba.

Kik lennének azok a szerzők, akiket érdemes lenne a gyerekekkel megismertetni? A kilencedikes irodalomkönyv Örkénynél megáll, mintha az elmúlt ötven évben nem történt volna semmi.

Nagyon sok kortárs író, költő nevét sorolhatnám, igazságtalan lenne közülük kettőt-hármat kiemelni. Minden fontos szerző persze nem tuszkolható bele a tankönyvekbe, de talán nem a szerzők lexikális életrajzával kellene untatni a gyerekeket, inkább a művekre koncentrálni, hogy az olvasók maguk fedezzék fel, ami számukra friss, izgalmas, továbbgondolható.

Mitől más a szlovákiai magyar irodalom, mint a magyarországi?

Hadd idézzem talán Grendel Lajost: „…a (cseh)szlovákiai magyar irodalom nem azáltal lesz sajátos minőség, hogy alkotói (cseh)szlovákiai illetőségű,  magyar nemzetiségű és magyar anyanyelvű íróemberek. Hanem azáltal, hogy irodalmi-esztétikai minőséget hoznak létre. A szlovákiaiság nem lehet menlevele egyetlen szürke, igénytelen, amatőr műnek sem.” Azok a sajátos ízek, amelyek a hazai magyar irodalmat jellemzik, mára már elfogyóban vannak. Grendel Lajos műveiben megjelennek szülővárosának, Lévának a hangulatai, felejthetetlen figurái. Tőzsér Árpád, Gál Sándor, Kulcsár Ferenc lírájának sajátos ízét is a gyermekkori emlékek, élmények adják meg. A fiatalabb szerzők számára kinyílt a világ, és nem is haboznak, ha lehetőségük nyílik a külföld levegőjéből szippantani. Úgy is mondhatnám, a történelmi viharok feldolgozásán túl vagyunk, most a ránk szabadult szabadsággal kell kezdenünk valamit. Ha az önfeladás, a beolvadás ekkora ütemben folytatódik, harminc év múlva aligha lesz itt, aki magyarul beszélne, és akkor szlovákiai magyar irodalomról már földrajzi értelemben sem beszélhetünk. Sajnos.

A tavalyi év talán legnagyobb vesztesége, hogy Grendel Lajos elment közülünk. Része lesz az egyetemes magyar irodalmi kánonnak?

Már egy jó ideje része. Úgy hiszem, ő mindenkié, irányzatokon, politikai szembenállásokon felül áll a személye, és remélem, ez így is marad.

Z. Németh Istvánról mit fognak majd írni a tankönyvek?

Ha az egyre karcsúbb, egyre kevesebb tananyagot kínáló tankönyvekbe nem is férek majd bele, remélem, a könyvtárak polcain az olvasók találnak majd tőlem egy-két figyelemreméltó verset. Ez bőven elég.

Formálódik most is valami a kezeid között?

Egy új verskötet jelenik meg az idén Csipetnyi fény címmel, amely az elmúlt hét év termésének legjavát szeretné eljuttatni az olvasókhoz. Érdekessége, hogy az édesapám fotói illusztrálják a verseket. Dolgozom tovább egy novellákból és kisprózákból álló köteten, valamint gyűjtöm és tanulmányozom az elmúlt hetven év szlovákiai magyar gyermekirodalmát. Az ilyesfajta munkába való nyakig belemerülést főleg a tavaszi és a nyári szünidő biztosíthatja egy pedagógus számára. A gyermekirodalomhoz sem maradtam hűtlen, rövid meséket írok.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/10. számában)