2019. március 23., 17:25

Szuperhold Füleken

Március 22-én Forgács Péterrel szervezett író-olvasó találkozót a Füleki Vármúzeum. A füleki gyökerekkel rendelkező párkányi író a Madách Egyesület gondozásában megjelent Szuperhold c. novelláskötetét hozta el a helyi olvasóközönségnek. A szerzővel Mizser Attila, az Irodalmi Szemle főszerkesztője beszélgetett.

Forgács Péter
Galéria
+4 kép a galériában

Az Irodalmi Szemle a múlt év decemberében a Pozsonyi Magyar Intézetben mutatta be a könyvet, azóta nagy érdeklődés övezi a szakmabeliek és az olvasók körében egyaránt.

39 novellát tartalmaz a kötet, melyek három egységbe csoportosulnak. Az első a Bebebe, amelyben rögeszmés, megszállott emberekről írok, a mi kis mindennapi őrületeinkről. A másik rész a Túlélők címet viseli. Itt megint emberi kapcsolatok a hangsúlyosak, és az az elképzelésem, hogy az életet is túl kell élni, a kapcsolatokat is túl kell élni, és hogy mindig a túlélők azok, akik a fényben maradnak, a többiek viszont eltűnnek. A harmadik - Van egy hely - pedig teljesen intim, mert a családomról írok, magam is meglepődtem azon, hogy milyen őszinteséggel

- avatta be a közönséget az író, aki civilben matematika-fizika szakos középiskolai tanár.

Fotó:  Szvorák Emese

Mivel igen széles az érdeklődési köre, ezért csak néhány éve kezdett el komolyabban foglalkozni az írással. 2013-ban elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát, azóta Háy János és Turczi István írószemináriumait látogatja. Kisprózái több díjat is kaptak, többek között ezeket gyűjtötte egybe első kötetében, melyekből a legismertebbeket fel is olvasta az est folyamán. Külön kiemelte a Zeusz Papucsa és a Családfa címűeket, mivel előbbi az egykor Füleken élő suszter nagyapjáról, utóbbi pedig édesanyja korai elvesztéről szól.

A Családfa című novella ezt a hektikus időszakot írja le, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nagy a baj, és hogy ezt gyerek fejjel, hogyan éltük meg a húgommal együtt. És úgy látszik, ezt is sikerült olyan őszintén leírnom, hogy az Álljunk meg egy novellára című, Budapesten kiírt versenyen a 2500 benevezett novellából bejutott az első húszba, és ilyen módon kiállításra került négy villamos megállóban, illetve a közönségszavazás fődíját is elnyerte

- mondta.

További műveivel is számos irodalmi pályázaton ért el rangos helyezést (2014 - Zeusz Papucsa – 1. díj, 2015 - Nabokov és én – fődíj, 2016 - Pegazus - Grendel Lajos védnöki különdíja, 2017 - Arany Opus fődíj). Elmondása szerint arra törekszik, hogy művei általánosak mégis egyediek legyenek.

Az általánosra a témaválasztásnál lehet törekedni, tehát, hogy olyan témát válasszunk, ami szélesebb körben is érdeklődésre tarthat számot. És, amikor ez a téma megvan, akkor jön az, hogy egyedivé kéne válnia a műnek. Tehát, hogy ne egy legyen a sok közül, hanem, hogy a névjegyem valahogy benne legyen. Már kapok olyan visszajelzéseket, hogy ez olyan Forgácsos volt.  

Forgács Péter magyarországi és hazai irodalmi lapokban, illetve portálokon publikál. A Füleken is bemutatott Szuperhold-on kívül, tavaly decemberben jelent meg egy másik könyve is, a kiskamaszoknak szóló Fadrusz c. „pozsonyi mese”.

Fotó:  Szvorák Emese

Forgács Péter
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.