Sáp – Dunaújfalu Árpád-kori temploma
Sáp községet először 1252-ben említik oklevélben „Saap” néven. 1256-ban már a Sápi család tulajdona, név szerint Bothóé. Később több nemesi család birtoka volt. A 14. században már említik Alsósápot is, amellyel később oklevelekben Pomsa néven találkozunk. Kezdetben ez a falurész a pozsonyi káptalan birtoka, majd a Pálffy család királyfai uradalmához tartozott.
A templom mindkét falurészen kívül esik, mintegy 700–1000 méterre. Körülötte ma is használatos temetőt találunk. A templom román stílusban épült a 13. század közepén. Az eredeti építmény teljes egészében téglából áll, akárcsak Pozsony megye többi Árpád-kori temploma. Védőszentjei Fülöp és Jakab apostol, ezzel is beleillik a Pozsony megyei, apostoloknak szentelt templomok sorába. Építtetője bizonyára a Sápi család. A földesúri építtetés bizonyítéka, hogy a hajó nyugati részén kegyúri karzat volt, ez ma már nincs meg, csak egy későbbi, fából készült karzat található a helyén.
A templom román kori alaprajza egyértelműen arra utal, hogy a téglalap alapú hajóhoz a nyugati oldalon torony társult, négy pilléren nyugvó kegyúri karzattal, keleten félköríves szentéllyel. A legjelentősebb beavatkozásra (ismeretlen okból) még a 14. század végén került sor: a tornyot és a karzatot lebontották, a nyugati homlokzat így támpillérekkel megtámasztott, sima fallá vált.
Az 1500-as években a szentélyt megnagyobbították és átépítették, ma hatszöggel záródó poligonális formát mutat. A hajó és a szentély találkozásánál szokatlan kettős diadalív található. Ennek a legegyszerűbb magyarázata, hogy az eredeti román kori szentély magasabb volt, s félköríves diadalívvel csatlakozott a hajóhoz. A gótikus átépítést követően a szentély alacsonyabb lett, így a belső csúcsíves diadalív már eleve alacsonyabb. A szentély bordás boltozata ugyancsak gótikus. A boltívek gyámkő helyett a falban végződnek, s zárókő helyett keresztben futnak össze. Az 1987-es felújításkor került elő az építés korából származó keresztelőmedence, ami egyértelműen a templom plébániatemplom voltára utal.
A templom déli és északi oldalát félköríves vakárkádok tagolják. Az eredeti román portálét a déli oldalon megsemmisítették, helyén egy leegyszerűsített, szélesebb, falazott bejárat található. A román kori ablakok azonban megmaradtak: a déli oldalon kettő, az északin egy. A templom hajójában középkori faliképek vannak: a Szent Mihályt, Szent Miklóst és Szent Katalint ábrázolók aránylag épen megmaradtak.
A barokk kori átalakítás 1691-ben a templom alaprajzát már nem érintette, a nyugati homlokzaton a tornyot és belül a karzatot ekkor sem újították meg, csupán a tetőtérbe építettek be egy kisebb méretű fatornyot.
