2018. április 26., 09:05

Mérföldkövek Udvardon

Már huszonkettedik alkalommal kerül sor április 28-án (szombaton) a szlovákiai magyar helytörténészek országos összejövetelére, a Mérföldkövek című találkozóra az Érsekújvár melletti Udvardon.

Mérföldkövek - helytörténeti konferencia Udvardon
Fotó: petofiprogram.hu

A rendezvény az idén több jeles évforduló jegyében kerül megrendezésre. Ezek közül természetesen kiemelkedik  Mátyás királlyá választásának 560. évfordulója.

A találkozón, amely 9 órakor kezdődik az udvardi művelkődési otthonban, C. Tóth Norbert: Az esztergomi érsekség Mátyás király uralkodása alatt, Csorba László: Szeretve mind a vérpadig (negyvennyolcasok szerelmi ügyei), Kovács László: Magyar önszerveződés az első köztársaságban, Szakály Sándor pedig  Kik bombázták  Kassát címmel tart előadást.

A résztvevők megkoszorúzzák a kitelepítettek és deportáltak emlékművét, beszámolók hangzanak el a helytörténészek előző konferencia óta elért kiemelkedő eredményeiről, bemutatkoznak a hetényi ifjú helytörténészek és természetesen átadásra kerül a Patria Díj is.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.