2019. június 10., 10:31

Lakszakállas református temploma

A mai Lakszakállas két falu egyesüléséből jött létre. Az egyiket, Túriszakállast 1268-ban említi egy oklevél a komáromi vár birtokaként, Zakalus néven.

Lakszakállas református temploma
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Görföl Jenő

Ugyanitt említik Szent Mihály tiszteletére emelt templomát is. Egy 1460-as oklevélben Egyházas-Szakálos néven szerepel. (Az egyházas előnév utalhat arra, hogy több falu plébániatemplomaként épült meg, már az egyházszervezet kiépülése idején.) Később a Gömörből ide költözött Thury családról kapta a nevét. A másik falu neve először 1332-ben Lak néven fordul elő. (A több falu nevében előforduló szakállas szó a halászó helyet jelentő szákállás szóból ered.)

Az első román kori templom az alaprajza szerint bizonyára a korabeli példákat követte: félköríves szentély, téglalap alakú hajó, a nyugati homlokzaton torony. Az eredeti templom nagy mértékben megrongálódhatott, mert a 14. században szinte teljesen újjáépítették. A 15. század végén történt a legjelentősebb átalakítás, késő gót stílusban. A hajót meghosszabbították (az eredeti templom néhány falmaradványa a karzat oldalában előkerült), és hozzáépítettek egy háromszög-záródású szentélyt. Ezt szép csillagboltozattal fedték be. A boltozat bordái díszítettek, stilizált gyámköveken nyugszanak. Különös figyelmet érdemel a pasztofórium, a szentségház. A szentély ablakait csúcsos ívű, lángnyelves kőrácsok díszítik.

A templomot a hitújítás idejétől a reformátusok használják. Egy 1825-ös átalakításkor a szentély falán a mészrétegek alól freskótöredékek bukkantak elő, ezeket azonban nem bontották ki, hanem újból bemeszelték.

A lakszakállasi templom máig őrzi gótikus jellegét.

Fotó:  Görföl Jenő

Lakszakállas református temploma
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.