2022. november 20., 17:17

Gyulai Pál, a párbajhős

A 19. századi magyar irodalomtörténet és irodalomkritika egyik meghatározó alakja volt Gyulai Pál (1826–1909), akiről sok kedves történet és adoma maradt fenn. 

Gyulai Pál

Korábban Szabó József geológusprofesszor kapcsán már szót ejtettem arról, hogy Gyulai Pál alig volt magasabb a köztudottan alacsony termetű egyetemi kollégájánál. Eötvös Károly (1842–1916) jogász, politikus és közíró, aki barátja volt és együtt tettek körutat a „magyar tenger” körül, az erről beszámoló könyvében (Utazások a Balaton körül) így írta le Gyulait:

Milyen magas lehet ő? Úgy hiszem százötvenöt centiméternél nem magasabb. A franciák bevennék katonának, a poroszok nem.”

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején Kolozsvárott egyike volt az erdélyi forradalmi ifjúság vezetőinek, de a harcokban nem vett részt. Elsősorban verseivel és cikkeivel szolgálta a szabadságharc ügyét. A bukás után végleg Pesten telepedett le, és Pákh Albert (1823–1867) lapszerkesztőnél élt hónapokig. A hatóságok parancsba adták, hogy minden új lakót be kell jelenteni, ráadásul nem magyarul, hanem németül. Pákh, aki elővigyázatos ember volt, hogy elkerülje a bonyodalmakat (miután Gyulai kolozsvári cikkeiben és verseiben nem kímélte az osztrákokat) úgy jelentette be a barátját, mintha az a szolgálója lenne: Julie Paul. Egy nő miatt persze a hivatalnokok nem nyomoztak. 

Pákh Albert nemcsak szerény legénylakását osztotta meg Gyulaival, hanem bevonta őt a lapszerkesztői munkába is. Több folyóiratot is gondoztak, köztük a nagyon népszerű Vasárnapi Ujságot vagy a Szépirodalmi Lapokat, és a legenda szerint Gyulai minden nap ezekkel a szavakkal köszöntötte barátját a szerkesztőségben: „Jó napot! Jobb lapot!”

Gyulai Pál

Gyulairól közismert volt, hogy ha valami nem tetszett neki, őszintén megmondta a véleményét és irodalomkritikusként különösen sok haragosa támadt emiatt. Jókai Mór egy-egy új művét is rendszerint keményen megbírálta, jóllehet egyébként baráti viszonyban voltak.

Egy alkalommal a fogaskerekűn a Svábhegyre menet Jókai éppen akkor megjelent regényét olvasta, és persze nem dicsérte a művet. Már elmúlt éjfél, amikor Jókai nyaralójának ablakát megzörgették. Az író álmos tekintettel kinézett, és meglepetésére Gyulai Pált pillantotta meg. Még kérdezni sem maradt ideje, mert Gyulai rákezdte:

Most fejeztem be a regényedet. Csak azt akartam mondani, hogy nem is olyan rossz!”

Akadtak persze olyan költők és írók is, akik nem tudták elviselni Gyulai bírálatát. Közéjük tartozott Tóth Kálmán is, aki már akkor megtudta, hogy Gyulai rossz véleménnyel van a legújabb verskötetéről, amikor a kritikát még nem is közölték. Felszólította Gyulait, hogy ne jelentesse meg a cikket, mert különben a pesti kávéházak és vendéglők falaira Gyulait pocskondiázó szövegeket akaszt ki. A bírálat azonban megjelent és a gyalázkodó szövegek is kikerültek a falakra. Sokan olvasták, csak Gyulai nem volt rájuk kíváncsi.

Ám ismerősei és barátai úgy gondolták, hogy a sértésért elégtételt kell venni és ennek a legtermészetesebb módja a párbaj. Gyulai annak rendje és módja szerint hajnalban egy erdőszélen megjelent a segédeivel, de Tóth Kálmán és segédei nem voltak ott.

Vagy fél óráig várakoztak, majd gyanítani kezdték, hogy valószínűleg máshol várakoznak. Végül a két „ellenfél” megtalálta egymást. Mivel a választott fegyver a pisztoly volt, célba vették egymást. Tóth Kálmán sértetlen maradt, Gyulai Pálnak a golyó a bokáját súrolta. Utólag Gyulai maga mesélte el a történetet, amelyet itt most nem részleteztem és azzal zárta, hogy a sérülése jelentéktelen volt, viszont az átlőtt nadrágját nagyon sajnálta:

Mert újdonatúj volt és – egyetlen.”

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/46. számában.

 

 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.