Borbás Marcsiként a fenyőfa alatt székely ruhában, avagy hogyan beszéljünk a határon túli magyarokról?

Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa előadása elején hangsúlyozta: meg kell adni a lehetőséget a kisebbségi közösségeknek, hogy ők maguk, mint önálló politikai közösség, képviselhessék érdekeiket.

A történész szerint kétféle módon szokás beszélni a külhoni magyarokkal kapcsolatban. Az egyik az ún. „varázstalanítás”, amikor a határon túli magyarokat élő társadalomnak tekintjük, és nem hozsannázva, nemzeti szimbólumokkal, avagy „Borbás Marcsiként a fenyőfa alatt székely ruhában” beszélünk róluk, hanem mint egy működő közösségről. A másik beszédmódot politikai kritika jellemzi, amibe beletartozik úgy a nemzetietlenség, mint a nemzetiség vágya – ismertette Bárdi.

Miközben óriási támogatások mennek határon túlra, Kárpátaljáról és Vajdaságból folyik az exodus

– jelentette ki Bárdi Nándor (eddig a kárpátaljai magyar középiskolások 75% tanult tovább Magyarországon, ma már az általános iskolát végzők 30% jár magyarországi gimnáziumba vagy szakmunkásképzőbe). A különböző közvélemény-kutatások szerint nagyon rossz és kilátástalan a határon túli magyarok hangulata, és a többségtől sokkal pesszimistábban látják a jövőjüket.

A kisebbségi közösségekben megnőtt Magyarország súlya, és sokkal kevésbé ragaszkodnak a szülőföldhöz – Bárdi szerint ennek kapcsán nagy kérdés, hogy ez a magyarságpolitikai aranykorszakot jelenti, tehát a transznacionalizációval (határtalanítással) bekövetkezett a "detrianonizálás", avagy az önálló kisebbségi magyar közösségek a végét járják, és diaszpóra közösségek fogják felváltani őket.

A határtalanítás két területen is megmutatkozik. Az egyik a nyelvészet, amikor el kell dönteni, hogy a budapesti sztenderd nyelvet vesszük csak alapul, vagy pedig a tájnyelvet, regionális nyelvet, illetve a kétnyelvű emberek nyelvváltozatait is szinonimaként fogjuk használni.

A határtalanítás másik esete a médiaszocializáció területén jelentkezik. 1993-94-től kezdve a határon túli magyarok lényegében magyarországi médián szocializálódnak (egy átlagos romániai tévénéző napi 3 órából két órán keresztül magyar médiát követ). Bárdi szerint nem mindegy, hogy a CNN időjárását, a magyar televízió időjárását, avagy a román időjárásjelentést nézzük, mert ezek mind különböző terek, és itt kezdődik el az egyén szocializációja.

Az utóbbi száz év története nem a hanyatlás és szenvedés története, az egyes kisebbségi közösségek és elitjeik ugyanis folyamatosan újra és újra meg tudták fogalmazni elképzeléseiket, adaptálni tudták pozíciójukat az új helyzetekhez, és képesek voltak önálló politikai szerep betöltésére is – véli Bárdi.

1989 után jellemzővé vált, hogy kulturálisan semleges állam nincs, és az állam a tituláris nemzet kezében van. Közép-Európában ezek egységes nemzetállamokként működnek, amit (pl. Szlovákia esetében is) nem sikerült megtörni. Voltak próbálkozások egy társnemzeti jövőképp megfogalmazásával, kormányzati részvéttel, amiből interetnikus alkuk alakultak ki, de ezek sem tudták áttörni a falat.

Bárdi véleménye szerint pillanatnyilag nem látni lehetőséget arra, hogy lehetne ezeket a nemzeti doktrínákat megváltoztatni.

A magyar kisebbségi pártok csak saját közösségükre koncentrálnak

Az említett fennálló állapot megváltoztatta az adott kisebbségi elitet és annak összetételét. A kilencvenes évek közepétől kezdve már nem a kulturális elitek azok, akik a magyar érdekeket képviselik, hanem kőkemény gazdasági és regionális érdekcsoportok, akik a társadalomszervezés- és a társadalompolitikai kérdések felé sokkal kevésbé érzékenyek. Azt gondolják, hogy kormányrendeletekkel és jogszabályokkal mindent meg lehet oldani – mondta Bárdi.

A magyar kisebbségi társadalmak a 2000-es évekre lényegében ki voltak éhezve a megszólíttatásra. Eddig nem jött létre egy törvény garantálta etnikai hatalommegosztás, helyette aszimmetrikus interetnikus alkuk jöttek létre. Ez abban is megnyilvánul, hogy mára a magyar koalíciós partner a legjobb koalíciós partnernek számít, mert csupán annyit kér, hogy a magyar közösség számára szánt forrásokat ő tudja elosztani. A magyar szavazó a biztos szavazó, mert általában etnikai szavazóról van szó. A magyar kisebbségi pártok csak a saját közösségükre koncentrálnak, ezért az alkuért pedig nem kell föladni az egységes nemzetállam doktrínáját – véli a történész.

A Fidesz az által, hogy határon túlra is kiterjesztette a magyar intézményrendszert (születési támogatás, demográfiai akciók, felsőoktatás stb.), ezzel az etnokulturális rendszerrel túllepte a határokat is.

Az egyes államokon belül autonómiaépítkezések és más helyi törekvések zajlanak, amely során egy-egy kisebbségi társadalom létrehozza a maga külön párhuzamos világát. Kétszáz éve Magyarország és a szomszédos országok/nemzetek viszonya a párhuzamos nemzetépítésről szólt. Egyfajta verseny zajlik, a nagy kérdés pedig az, hogy ebben a párhuzamos nemzetépítésben melyik nemzetépítés lesz korszerűbb, hatékonyabb, amely meg tudja szólítani az adott közösséget – mondta el Bárdi.

Többségi nyelv elsajátításának problémája

Különböző ifjúságkutatási vizsgálatok szerint egy szlovákiai középiskolás diáknak a tanulásra fordított idejének kb. 20-25% megy a többségi nyelv tanulására (Erdélyben ez 30-40%). Jellemzővé vált, hogy romlik a határon túli magyar diákok többséginyelvtudása, ezáltal pedig egyre nagyobb gondot jelent a többségi társadalomba való integráció.

A diákoknak választaniuk kell a piacon a világnyelv és a többségi nyelv között, és akkor miért ne a világnyelvet választanák? A fiatalokban nincs meg a kellő motiváció, ugyanis ebben a transznacionális világban sokkal egyszerűbb egy világnyelvvel kilépni ebből a kisebbségi aszinkronból. Ha egy magyarországinak joga van továbblépni, akkor egy kisebbségi magyarnak is joga van ahhoz, hogy ne akarjon „etnikai rabszolga” maradni – fogalmazott Bárdi.

A kisebbségi társadalom önképének építése kapcsán a történész elmondta, nagy probléma, hogy az utóbbi évtizedekben nem alakultak ki önálló regionális médiák, regionális vélemények, és magyarországi médiákból értesülünk a különböző eseményekről, így létre jött a mondás: „Fizikailag Szlovákiában, fejben Magyarországon”.

A virtuális nemzeti egység megteremtése

A virtuális nemzeti egység megteremtésének kulcsát a történész a honosítási törvényben látja, amely mellett további fontos programok: az óvodaprogram, az egyháztámogatási program, a médiamonopólium kialakítása, és a gazdaságfejlesztési program. Az óvodaprogram mutatja ennek az elgondolásnak a lényegét, mégpedig azzal, hogy nemzetépítések történjenek meg párhuzamosan egymás mellett, amikor majd zajlik a verseny azért, ki a korszerűbb.

Bárdi ismertette, a magyar kormány 9 milliárd forintból újított fel óvodákat a határon túlon, a tervek szerint 2021-re 60 ezer magyar óvodás lesz ezekben az új magyar óvodákban (jelenleg 48 ezer magyar óvodás van). Ezek az új intézmények sokkal korszerűbbek lesznek, hogy vonzóbbá váljanak a szülők számára. Külön cél ezzel a programmal megszólítani a vegyes házasságokban élőket, ugyanis az innen származó gyerekek kétharmada a többségi nemzetbe olvad be.

Bárdi szerint várható az azonosságtudat változása is: a kisebbségi azonosságtudat helyett egyre erősebb lesz az egységes magyar állampolgársági tudat, még akkor is, ha csak virtuálisan van az illető Magyarországon.