2019. november 17., 16:19

November 17.: már csak emlék?

A társadalmi mozgolódás hamarabb kezdődött. A pozsonyi nagypénteki gyertyás tüntetés, amelyet a földalatti egyház szervezett 1988-ban, nagyon fontos jele volt annak, hogy a változások megérintették ezt az országot is.

nov 17_bársonyos forradalom
Médialapozó

A hatalom vízágyúi csak az idő megállításának kétségbeesett kísérletét jelezték. A politikai foglyokat persze még nem engedték szabadon, a kommunista párt vezetése még reménykedett, de az idő – utólag tudjuk – nem nekik dolgozott.

Januárban, 1989-ben Jan Palach önégetésének 20. évfordulója tömegmegmozdulás és tiltakozás volt Prágában, ahogyan az augusztusi, a ’68-as szovjet megszállás elleni tüntetés is.

A rendőri fellépések, a rabosítások nemzetközi visszhangot váltottak ki, ahogy a Néhány mondat című röpirat is, amelyet tízezrek támogattak aláírásukkal.  Akkorra már a szovjet peresztrojka csehszlovákiai lecsapódása hozott némi szabadságot, óvatos szókimondást a sajtóban is, különösen a gazdasági újságírás terén.

Vállalatvezetők, gazdasági szakértők nyíltan beszéltek arról, hogy a szocialista tervgazdaság becsődölt, változásokra van szükség.

Nyílt ideológiai viták ugyan csak a szamizdatban láttak nyomdafestéket, de a diktatúra lazulása már tapasztalható volt. És felemás jelenségeket is szült. Az éves újságírói díjkiosztón csúcsteljesítményként együtt díjazták például a Néhány mondat elleni Rudé právos ellenkampányt és az élesen szókimondó gazdasági újságírás emlékezetes darabjait.

Lengyelország, Magyarország jóval előbbre járt már, s nemsokára ledőlt a berlini fal is.

November 16-án este középiskolások és egyetemi hallgatók – mintegy háromszázan – tiltakozó akciót szerveztek a pozsonyi Béke téren, a készülő új felsőoktatási törvény ellen, akadémiai szabadságot követelve. Az akció nyilvános vitává szelídült, ám november 17-e, a nemzetközi diáknap, a cseh Jan Opletal orvostanhallgató náci megszállók elleni tüntetésen elszenvedett halálának 50. évfordulója alkalmából meghirdetett prágai megemlékezés a csehszlovákiai politikai-társadalmi viszonyok megváltoztatását követelő országos mozgalom elindítója lett.

Az engedélyezett megemlékezést követően ugyanis a 15 ezer fős tömeg nem oszlott fel, hanem elindult a városközpont felé.

Állami zászlókat lengettek, énekeltek, és a rendszerváltozást követelték, az útjukat elálló rendőrkordon tagjainak virágot nyújtottak, eszmecserére kérték őket. A diákok és a szónokok a kompromittálódott kommunista vezetők távozását, az emberi jogok és a szabadságjogok tiszteletben tartását, a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték, párbeszédre szólították fel a hatalmat a független ellenzéki kezdeményezesékkel.

A Prága központjába tartó tömeg ötvenezresre nőtt, az ellenük kivezényelt rendőrök nem tudták útjukat állni. Mintegy tízezren eljutottak a Nemzeti sugárútra, melyet azonban elállt a rendőrkordon.

A rendőrök bekerítették a tüntetőket, brutális fellépés kezdődött, sokakat letartóztattak, a tüntetők többségének ugyan sikerült elmenekülni, de 568-an megsérültek. Lábra kapott az a hír is, hogy egy diák meghalt, ez azonban később hamisnak bizonyult. A történtek azonban egyértelművé tették: Csehszlovákiában kitört a forradalom.

Ezen az éjszakán alakult meg Vágsellyén az emblematikus Vörösmarty klubot vezető magyar ellenzéki Tóth Lajos születésnapi összejövetelén a Független Magyar Kezdeményezés, amely a magyarok körében állt a rendszerváltó tevékenység élére.

A diákmegmozdulás másnapján a színházakban és az egyetemeken folytatódott a tiltakozás; sztrájkbizottságok alakultak, amelyek követelték a brutális rendőri beavatkozás kivizsgálását és a felelősök megbüntetését. Prágából több szlovák művész érkezett Pozsonyba, hogy a szlovákiai tiltakozásokat megszervezze.

November 19-én Pozsonyban megalakult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) civil kezdeményezés, melynek legismertebb vezetői Milan Kňažko színművész, Ján Budaj ökoaktivista, Fedor Gál szabadúszó kutató voltak.

Vezetésükkel szervezték meg a diákok támogatását és a sztrájkokat Szlovákiában. A kezdetektől szorosan együttműködött velük a Független Magyar Kezdeményezés, a tüntetéseken Grendel Lajos író egyszer magyarul is felszólalhatott. (Igaz, a pozsonyi tömeg már akkor azzal válaszolt a megszólalására, hogy „preložiť, preložiť”, azaz „lefordítani”. Ezt szem- és fültanúként írom meg magyarként, aki már akkor úgy gondolta, számunkra a rendszerváltás sem lesz egy fáklyásmenet.)

Csehországban az ellenzéki csoportokat összefogó szervezet a Polgári Fórum lett, amelyben ott voltak a Charta ’77 tagjai is, vagyis az az ellenzék, amely magával a rendszerrel állt szemben, és az 1968-as szovjet megszállásban kompromittálódott kommunista vezetők távozását követelte.

A Polgári Fórum a november 27-ére meghirdetett országos általános sztrájk fő támogatója lett. November 20-ától naponta voltak tiltakozó tüntetések, Prágában az egyetemi hallgatók egyhetes tiltakozó sztrájkot kezdtek, Pozsonyban a Komenský Egyetem aulájában tartottak vitákat, de a többi szlovák egyetem hallgatói is csatlakoztak cseh társaik sztrájkjához és követeléseihez.

November 22-ére a diákok és a VPN együtt szervezték meg az SZNF téren az első nyilvános és tömeges tiltakozást, melynek a szónoka Milan Kňažko és Ján Budaj volt.

A következő napi nagygyűlésen Alexander Dubček is ott állt az emelvényen, szónoklatában társadalmi megújhodásra szólított fel, miközben a kommunista párt utolsó főtitkára, Miloš Jakeš nyilvánosan éppen elítélte a szocialista rendszer felforgatóit.

Hogy ekkor tétje is volt a tömegek lázadásának, az bizonyította, hogy Jakešt ugyan menesztette a párt, de komolyan fontolgatták a hadsereg és a rendőrség bevetését.

Ekkor Prágában már félmillió, Pozsonyban százezer ember tüntetett. Euforikus állapotban, de békésen. A hatalom pedig hátrálni kezdett. November 25-én Gustáv Husák köztársasági elnök amnesztiában részesített hét politikai foglyot, köztük Ján Čarnogurskýt és Miroslav Kusýt. Másnap a Polgári Fórum elöljárói Václav Havel vezetésével találkoztak Ladislav Adamec szövetségi kormányával és tárgyalásokba kezdtek.

Pozsonyban ülésezett a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága, és bejelentette, hogy törlik a hatályos alkotmány 4. cikkelyét, amely a kommunista párt vezető szerepét rögzítette.

November 27-én kétórás országos általános sztrájk volt, a hatalmas tüntetéseken a kommunista párt előjogainak eltörlését, szabad választások kiírását, a köztársasági elnök lemondását és új kormány létrehozását követelték.

November 29-én a Szövetségi Gyűlés módosította az alkotmányt, törölte belőle a kommunista párt vezető szerepét, a 6. cikkelyt, amely a Nemzeti Frontban tömörülő társadalmi és politikai szervezetek (mert Csehszlovákiában formálisan többpártrendszer volt a kommunista érában is!) számára is a kommunista vezetést írta elő, valamint a 16. cikkelyt, amely a marxizmus-leninizmus terjesztésére kötelezte a teljes oktatási-nevelési rendszert. Lehetővé vált tehát, hogy törvényesen alakuljanak más szellemiségű új politikai pártok, létrejöjjön a többpártrendszer.

Megkezdődött a létező hatalmi struktúrák átalakítása. A szlovák kormány és a VPN tárgyalását követően Rudolf Schuster személyében új elnöke lett a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, és megalakult a pozsonyi gyertyás meneten történtek vizsgálóbizottsága.

December 10-én lemondott Gustáv Husák köztársasági elnök, és Marián Čalfa vezetésével megalakult az új szövetségi kormány,

amely programjában kimondta, hogy Csehszlovákia áttér a parlamenti demokráciára és piacgazdaságot hoz létre, egyben követelte a Varsói Szerződés feloszlatását és a szovjet csapatok távozását. Két nappal később Milan Čič vezetésével megalakult a szlovák átmeneti kormány is. Ennek egyik alelnöke lett az FMK színeiben Varga Sándor.

Bár a történelemírók szívesen emlegetik nem kommunista hatalmi szervekként ezeket a testületeket, tudatosítani kell, hogy mindegyiknek az élén kommunisták álltak.

A bársonyos forradalomnak a bársonyossága abban is rejlett, hogy a rendszerbontó ellenzék kiegyezett a totalitárius rendszerbitorlókkal.

Tehette, hiszen mozgalmuk soraiba fogadta a volt kommunistákat, akik november 17-ét követően a „Mi, kommunista sorkatonák” című röpiratukkal csatlakoztak a rendszerváltókhoz, és tömegesen hagyták el a kommunista pártot, s valódi elszámoltatásra soha nem került sor.

Megkezdődött a parlamentek feltöltése is a rendszerváltó mozgalmak delegáltjaival.

Az első szabad választásokig tartó átmenet idején a szlovák parlament egyik alelnökét is az FMK adta, Zászlós Gábor személyében.  Az átmeneti csehszlovák szövetségi kormányba is jelöltek kisebbségügyi alelnöki posztra magyar nemzetiségű személyt, elsőként Duray Miklóst, aki aláírta a Charta ’77-et, és kisebbségi jogvédő tevékenységét a cseh ellenzékiek is jól ismerték, majd Popély Gyulát, végül azonban egyikük sem jutott bársonyszékhez, ami már a kezdet kezdetén jelezte, hogy a nemzeti kisebbségek ügye az újra plurálissá váló országban sem lesz ott a fontos kérdések listáján.

Az átmenet Szövetségi Gyűlését elnökként Alexander Dubček vezette, akit sokan láttak volna szívesen a köztársasági elnöki székben, amelyet végül Václav Havel foglalt el december 29-én.

A szabadság, amit a zimankós novemberi napok hoztak, tele volt eufóriával, várakozással, mindenki tenni akart, s igen: elszabadultak lassan az indulatok is. Mint az 1968-as enyhülés idején, most is feltörtek a vélt vagy valós nemzeti sérelmek, a gyanakvás, megkezdődött a helyezkedés és az önépítkezés.

Cseh–szlovák viszonylatban kitört a kötőjelháborúság, az ország neve Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságra változott,

s ahogy szaporodtak az új pártok, úgy támadtak fel a magyarellenes indulatok is. Dél-Szlovákiában a bebetonozott szlovák vezetők rendszerváltók által kezdeményezett elmozdítását az érintettek nem fogadták el, mindig a magyar nacionalizmus és revizionizmus áldozataként tüntették fel magukat. A Matica slovenská, a sajtó és a legtöbb szlovák párt is meghirdette, hogy a magyar kisebbség nacionalista, agresszív és állambiztonsági kockázat.

Az általános társadalmi és politikai közhangulat önszerveződésre késztette a magyarságot.

Duray Miklós vezetésével megalakult az Együttélés Politikai Mozgalom, amely a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek érdekeinek képviseletét tűzte a zászlajára (Mikuláš Hirjak személyében ukrán képviselője is volt, a szövetségi gyűlésben pedig a lengyel Stanislav Gawlik) és Janics Kálmán vezetésével a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, amely eredetileg a Kereszténydemokrata Mozgalom hálózataként (klubjaiként) indult, de a szlovák pártban érdekeit nem tudta elfogadtatni.

Az 1990. június 8–9-ei általános választásokon már csak az FMK indult a VPN égisze alatt. Győztes pártként részt vett a kormányalakításban, míg az MKDM és az Együttélés, amely koaícióban szerzett 14 mandátumot a Szlovák Nemzeti Tanácsban, ellenzékben politizált. Nem egyszerű korban.

A Szövetségi Gyűlésben is ilyen helyzetben voltak, mert szövetségi kormányt a Polgári Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen alakított. A kisebbségi „többpártrendszer” országos kérdésekben olajozottan működött, a magyarság számára létfontosságú ügyek esetében viszont már ekkor azt mutatta meg, hogy a sokszínűség az autonóm törekvések kioltását szolgálja leginkább (pl. a Jókai Egyetem létrehozása körüli vitát vagy a nyelvhasználati törvényeket).

Az emblematikus rendszerváltók közül sokan örökre eltávoztak.

Más egykori ellenzékieket, akiket a kommunista diktatúra meghurcolt, börtönbe is zárt, akiknek erkölcsi hitelük is volt, gyorsan eltüntette az élcsapatokból az eufóriából rideg és küzdelmes valóságba visszazökkent tömeg. Mintha a szocialista embertípust olyan jól kinevelték volna bennünk, hogy ne tudjunk úgy nézni a magunknál bátrabbakra, jobbakra, tisztességesebbekre, hogy belőlük csináljunk voksainkkal vezetőket.

Szabadon választhatunk, ez megadatott, ez a lehetőségünk ma is megvan. De hogy jól választunk-e, azt már a belső vezérünk, az értékrendünk határozza meg.

Harminc éve a puszta kezünket emeltük fegyverként magunk elé, a szeretet uralmát hirdettük, jobbak akartunk lenni. Talán hittük is ideig-óráig, hogy ez lehetséges. November végéig biztosan.

Szép emlék.

Megjelent a Magyar7 2019/46. számában.

nov 17_bársonyos forradalom
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.