Megegyezés nélküli Brexit esetén hamar felbomolhat az Egyesült Királyság

Kezdettől fogva különös, hogy az Európai Unióból való kilépést egy olyan ország bocsátja népszavazásra, amely maga is egy unió, amelyből, ha nehezebben is, de mégiscsak kiléphetnek a népek. A népszavazási eredmény rögtön rá is világított a problémára: míg az angolok és a walesiek a kilépésre szavaztak többen, addig Skócia és Észak-Írország lakossága a bennmaradásra voksolt, nem kis aránnyal. 

Miután azonban csak az abszolút számok számítottak, így az eredmény a gyakorlatban úgy mutatkozik, hogy az északíreket és a skótokat akaratuk ellenére ki akarják rángatni az EU-ból.

Írország mindkét része jelenleg EU-tag, és ez megváltozik: pont ez jelenti a legfőbb problémát az Európai Unióval kötött szerződés esetében is, mivel az EU garantálni akarja, hogy ne legyen fizikai belső ír határ. A keményvonalas brit kilépéspártiak pedig hallani sem akarnak arról, hogy emiatt addig fennmaradjon a vámunió az EU-val, amíg megnyugtató kérdést nem találnak a probléma rendezésére.

Skócia esetében pedig attól súlyosabb a helyzet, hogy 2014-ben abban a tudatban szavazott az ország lakossága az Egyesült Királyságban maradásra, hogy egyúttal az Európai Unió tagjai is, viszont, ha a kettő között választani kell, már más a helyzet. Egy most megjelent felmérés azt mutatja, hogy 52:48 arányban az Egyesült Királyság elhagyását támogatnák a skótok. Ez két éve az első olyan adat, ami a függetlenedők arányát nagyobbnak találja, és ez most Boris Johnson személyének köszönhető, aki a skótok körében különösen népszerűtlen.

Skócia a Brexit referendum óta azt szorgalmazta, hogy kevéssé lazuljanak Nagy-Britannia és az Európai Unió kapcsolatai a kilépés után, vagy Skócia kapjon különleges státuszt az EU-val való szorosabb kapcsolatok fenntartására. Az előző brit kormányfő, Theresa May egyikre sem hajlott, de tisztában volt azzal, hogy a skótokat és az észak-íreket mennyire elidegenítené, adott esetben az ország elhagyására késztetné a megegyezés nélküli kilépés, ezért is nem vállalta azt, inkább lemondott miniszterelnöki posztjáról.

A kérdés olyan súlyossá vált, hogy a hétvégén épp a szélsőségesen brit érzelmű északír párt, a DUP javasolta azt, hogy adott esetben fogadják el átmeneti, 3-6 éves időszakra a megállapodásban szereplő északír kitételt a vámunió fenntartásáról. Rájöttek ugyanis, hogy ha nincs megegyezés, könnyen fellángolhat Észak-Írországban is a szeparatizmus, és egyúttal az Ír Köztársasághoz való csatlakozás vágya.

Boris Johnson miniszterelnöknek így meg kell fontolnia, ha ígéretét mindenáron teljesíteni akarja, miszerint október 31-én sor kerül a kilépésre, rögtön veszélybe kerül az Egyesült Királyság integritása. Ha Észak-Írországnak kellene búcsút mondani, akkor az ország Nagy-Britanniaként működne tovább, ellenben, ha Skócia is távozik, már csak Anglia és Wales marad. A brit kormány így meglehetősen nagy árat fizetne a kilépésért.

Ami a távozó európai uniós tagságot illeti, Észak-Írország esete automatikus lenne, ugyanaz lenne a megoldás, ami 30 éve Kelet-Németország esetében volt. Amennyiben az Egyesült Királyság részeként ki is lép, így gyorsan visszakerülhetne az Írországhoz való csatlakozással. Skócia esete bonyolultabb: új országként kellene a felvételért folyamodnia, ami elvileg nem lenne nehéz, hisz ha eddig tag volt, akkor már eddig is megfelelt az összes uniós előírásoknak.

A gond abból fakadhat, hogy azok a tagállamok, akik félnek valamilyen őket érintő szeparatizmustól, nehezen ismernék el egy leszakadó, önálló Skóciát, pláne annak uniós tagságát (ahogy Koszovót sem ismerték el). Persze vélhetően az EU meggyőzé ebben az esetben a bizonytalankodó tagállamokat, területi integritásukra fokozott garanciát ígérve, és ez nem is lenne üres ígéret: tavaly, a katalán függetlenség kérdésében az EU határozottan az egységes Spanyolország mellett foglalt állást.