Nem szabad elfelejteni, hogy a közvéleménykutatások szerint 2016-ban is többségben voltak a kilépést elutasítók, mégis ellenkező eredmény született.
A brit miniszterelnök babkonzerveket és sok levesport tárol a kamrájában
A londoni City, Oxford és Cambridge, a romantikus képzeteket megidéző királyi pompa és mindenekfelett az angol nyelv globális dominanciája napjainkban is egy sikeres, irigylésre méltó ország képét sugallja.
Az író vasárnap még a londoni Leicester Square-i színházban dedikálta könyveit.
Magdalena Andersson erősíteni kívánja az Európai Unió globális pozícióját.
A helyi gyerekek új zászlót terveznek, a lakosok pedig egy dalt és egy videót is készítettek.
A brit hatóságok biztonsági okokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik erőmű vált a támadás célpontjává.
A tisztán piaci folyamatok mellett azonban egyre hangsúlyosabbá válik az elvándorlás jelensége is.
Elon Musk sötét látomásai a közeljövőről.
Widdecombe a brit parlament és az Európai Parlament korábbi tagja volt, és az 1990-es években John Major konzervatív miniszterelnök alatt államminiszterként szolgált.
A fő brit rivális pártok: a kormányzó Munkáspárt, a jobboldali Konzervatív Párt és a centrista Liberális Demokraták bejelentették, hogy bojkottálni fogják a clactoni időközi választást.
Keir Starmer június 22-i lemondása nem pusztán a gyakran váltakozó brit miniszterelnökök egyikének távozása, hanem egyszersmind egy politikai illúzió összeomlása volt.
Nagy-Britannia európai szereplő, csak nem tudja eldönteni, hogy kint legyen-e vagy bent.
Figyelmeztető lövést adott le egy orosz hadihajó kedden a La Manche csatornán, miután egy brit vitorláshajó a közelébe sodródott.
A brit Királyi Haditengerészet a női ünnepi egyenruhák újravarratását tervezi a mellbimbó szintjén található „nem megfelelően elhelyezett” gombok miatt.
A lényeg: az áruforgalmat és az utazókat nem kell ellenőrzésnek alávetni Gibraltár és Spanyolország szárazföldi határán.
Az európai vezetők a sebeiket nyalogatják, miközben fújják a harci kürtöket.
Donald Trump amerikai elnök geopolitikai étvágya Dániának az Atlanti-óceán túlpartján levő autonóm területére, Grönlandra irányította a figyelmet.
A brit kormány részletes kémelhárítási csomagtervet állított össze, amelynek elemei között szerepel sok minden más mellett a külföldről érkező álcázott, politikai befolyásolást célzó finanszírozások felderítése.
Végre megkapta a lovagi címet.