2019. június 29., 10:37

A Walderode család igényeinek elismerése megtörné a Benes-dekrétumokat?

A Walderode család Turnovban lévő birtokainak visszaadásáról szóló bírósági ítélet, Milos Zeman cseh köztársasági elnök szerint a Benes-rendeletek megtörését jelenti. Ez az ítélet precedens értékű, és veszélyt jelent a cseh állam számára más perekben, mondta az elnök tegnapi TV-nyilatkozatában, majd hozzátette, „a német származású nemesek együttműködtek a nácikkal”.

hruby-rohozec.jpg

A Walderode család visszaszolgáltatási igényét a három milliárd koronás (118 millió euró) turnovi ingatlanra a Hradec Královéi fellebbviteli bíróság június közepén megerősítette. A Semily Járási Bíróság még 2017 szeptemberében határozott úgy, hogy

a Karel des Fours Walderode jogosult a Benes-rendeletek által elkobzott tulajdonra.

Az 1990-es évek eleje óta zajló vita érinti a Hrubý Rohozec kastélyt is.

A Beneš-rendeletek fogalmát az Edvard Beneš elnök által 1940 és 1947 között kiadott jogi normákra használják, amelyekkel a müncheni diktátum által lerombolt alkotmányos rendet újították meg, úgy, hogy a németeket és a magyarokat megfosztották a csehszlovák állampolgárságuktól, lehetővé téve vagyonuk elkobzását. Mivel a kollektív bűnösség elvén meghozott rendeletek hatása máig tart, elsősorban a németek bírálják további érvényben tartását, akik közül több mint hárommilliót telepítettek ki Csehországból 1945-48 között.

Walderode a Benes-rendeletek alapján, mint németnek kobozták el a birtokát, és a per arra vonatkozott, hogy a második világháború alatt elkövetett-e bűnöket a csehszlovák állam ellen. Walderode követelésének legitimitását a Semily járási bíróság azzal érvelve alapította meg, hogy Karel Walderode a háború után 1947. december 16-án visszakapta a cseh állampolgárságát.

Természetes, hogy igen

- mondta Zeman tegnap arra a kérdésre, hogy az ítélet a Benes-rendeletek megtörése, ami egyben hátrányos helyzetbe hozza a cseh államot például a Liechtensteinékkel folytatott perben. A Beneš-rendeletek alapján, az 1945 után elkobzott vagyon visszaszolgáltatása kérdésében a Liechtensteini herceg alapítványa tavaly decemberben 26 cseh járási bírósághoz fordult.

A törvény többé-kevésbé a precedensekre alapszik, és ha valakinek megfelelsz a perben, a többiek erre az ítéletre fognak  hivatkozni

- mondta az elnök.

Zeman azt is elmondta, hogy nem tüntetné el a múlt árnyékait.

Tudom, hogy ezek a német eredetű nemesek együttműködtek a náci Németországgal, és ha úgy gondolják, hogy elfelejtjük, akkor tévedésben vannak

- mondta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.