A nemzetállam esete az izsai községi pecséttel
Egy minap publikált felmérés szerint szinte problémamentes a szlovák–magyar együttélés. Ezzel szemben elég a felszínt kissé megkaparni, s máris kitűnik, a szlovák nemzetállam számára mintha megállt volna az idő.
Noha Rigó Konrád kulturális államtitkár elhíresült kijelentése szerint nyelvrendőrség nem létezik, múlt pénteken Izsára szálltak ki a szlovák nyelv éber őrei, hogy frissiben a községi bélyegző magyar feliratában lássák meg az államnyelv érvényre jutásának újabb akadályát.
A Focus intézet júliusi felmérése szerint kifejezetten jó a szlovákiai magyar közösség és a többségi nemzet viszonya. A Most-Híd által megrendelt kutatásban a megkérdezettek több mint a fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi kormány pozitív hatással van az itt élő magyarok helyzetére. Tény, hogy a magyar–szlovák államközi kapcsolatok látványos javulása miatt a felvidéki magyarságnak az elmúlt években nem kellett szembenéznie az első Fico-kormány idejére emlékeztető hatósági repressziókkal. Mint ahogy az is tény, hogy a Most-Híd koalíciós partnerei egészen az elmúlt hónapokig az asztalfiókba csúsztatták az addig előszeretettel kijátszott magyarkártyát, s azt se feledjük, hogy Szlovákia a szemünk láttára cseperedett fel, immár 26 rovátkát húzva az ajtófélfára.
Ezzel szemben, ha csak egy kicsit is a mélyére tekintünk a felvidéki magyarságot körülölelő szélcsendnek, rögtön kimutatja már régen elhullajtottnak vélt tejfoga fehérjét a szlovák nemzetállam.
A daliás mečiari időket idézi, ahogy a hatóságok a mai napig görcsösen védik a még mindig államnyelvnek mondott többségi nyelv érvényre jutását.
Innen már csak egy logikai bakugrás az önmagát a polgári együttműködés pártjának leíró Most-Híd sikerének beállítani a szlovák–magyar viszony hétköznapokban is megélt felengedését – ahogy a Focus idézett felmérése sugallja, hiszen a szlovák nemzetállam épületéből 2016 óta a jelek szerint nemhogy egy téglát, hanem még a szilárdan megkövült habarcsot sem sikerült kipiszkálni.
Rigó Konrád, a kulturális minisztérium államtitkára még 2016 őszén arról beszélt, hogy a tárca államnyelvvel foglalkozó szakosztálya nem tekinthető nyelvrendőrségnek, „kétes szándékú polgárok bejelentései alapján kénytelen cselekedni”. Fogadjuk el, hogy gyakorta közösségünknek sem válik dicsőségére a települések vezetését besározni igyekvő lakossági beadványok, lánykori nevén, névtelen feljelentések tömkelege. Mindez azonban nem menti azt, hogy az elmúlt bő három évben sem mutatkozott politikai akarat arra, hogy a szlovák nemzetállam-építés nyakunkon ragadt, s józan ésszel mára teljesen feleslegessé vált fosszíliáit kigyomlálják a szlovák jogrendből.
Mi több, a kulturális tárca államnyelvi szakosztálya él és virul: az 1995-ben elfogadott nyelvtörvényhez kapcsolódóan 2012 óta kétéves időközönként jelentést fogalmaz meg az államnyelv védelméről és használatáról.
Legutóbb a 2015. október 1. és 2017. szeptember 30. közötti időszakban vizsgálták a nyelvtörvény érvényre jutását, illetve esetleges megsértését. A szlovák kabinet által elfogadott jelentés az államigazgatás, a fogyasztóvédelem, a média és az oktatásügy területén értékelte a vizsgált időszakot, illetve fogalmazott meg ajánlásokat a törvény pontosabb betartására. A jelentéshez csatolt mellékletek a vonatkozó időszakban tételesen felsorolják az államnyelv használatát illető jogsértéseket: az esetek többségében a kisebbségi nyelv elsőbbségét, ritkábban kizárólagosságát tüntetik fel a jogsértés tárgyaként.
Ha az olvasóban felmerül a kérdés, hogy a kulturális tárca vajon miért nem ellenőrzi legalább ekkora odaadással a kisebbségi nyelvhasználati törvény betartását: a válasz, hogy az érintett terület a kormányhivatal hatásköre, ahol a jelenlegi kormányzati struktúrában a kisebbségi kormánybiztos foglalkozik a kérdéssel. Nem elvitatva Bukovszky László igyekezetét, a kérdés megválaszolatlan marad:
egy polgári jogállamban miért van a mai napig fölérendelt helyzetben a többségi nyelv?
Izsa mintegy 1600 lakosú település a Komáromi járásban. Ahogy Domin Istvántól, a község polgármesterétől megtudtuk, a faluban szinte teljes a foglalkoztatottság, megújultak a település közintézményei. Ezt magunk is így tapasztaltuk, Izsa élhető otthont nyújt az ott lakóknak. A már-már tündérmeséből azonban egy fanyar székely viccbe, vagy a kafkai abszurdba csöppenünk, amikor a polgármesterrel a szlovák nyelv éber őreinek aznapi látogatásáról beszélgetünk.
A jól bevált recept szerint Izsára is egy jóakaratúnak cseppet sem nevezhető lakossági beadvány nyomán szálltak ki az államnyelv védelmével foglalkozó szakosztály munkatársai.
A névtelen feljelentők anonimitását rendszereken átívelően őrzi meg magának a hatalom Közép-Európában. Miért lenne ez másképp 2019-ben Szlovákiában? Egyszóval, nem lepődtünk meg azon, hogy a polgármesternek nem árulták el, kik aggódnak a falujában a szlovák nyelv érvényre jutása miatt.
A hivatásos nyelvőröket a községházán gondosan előkészített irathalmok várták, a főhelyen a település krónikáival. A jelenet minden bizonnyal felért egy időutazással, felidézve a filmes parabolát, amikor az Ázsiából kitüremkedő béketábor Bástya elvtársa felavatta a szocialista szellem vasútját. A kulturális tárca fizetési listáján lévő nyelvművelők hasonló kísértetként járhatták be a termet, mint a kommunizmus az Angolparkot a korai ötvenes években. A Bástya elvtárs fülét repesztő csontzene süketíthette el őket, kézbe fogva a község – még kimondani is szörnyű! – kétnyelvű bélyegzőjét. Az abszurdot az egyszeri székely vicc fanyarsága váltja fel, amikor Domin Istvántól azt kérdezzük, mivel magyarázta a kétnyelvű bélyegzőt a kulturális tárcától érkezett látogatóknak. Mert ráfért – hangzott a polgármester válasza.
A falu első emberétől megtudtuk,
a szlovák nyelv hivatalnok barátai már nem első alkalommal védték meg az államnyelv elsőbbségét a még mai napig magyar többségű településen.
A szinte napra pontosan hat éve felavatott Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum falán elhelyezett emléktáblán Kölcsey Himnuszának sokunk szívébe égett első sora csak magyarul szerepelt.
Domin István érdeklődésére, hogy a magyart „Uhor”-nak vagy „Maďar“-nak fordítsák, a hivatal részéről már nem érkezett válasz – nyilván ők is érezték a helyzet abszurditását. Ezzel együtt, a törvény az törvény, Izsa jogkövető polgárai az emléktábla alá kihelyezték a Himnusz első sorát szlovákul is, hadd olvassa anyanyelvén az államnyelvű polgár: Bože, požehnaj Maďara!