A megújulás feltételei és lehetősége (II.)
A múlt heti lapszámban olvashatták az elemzés első részét, amelyben a szerző számba vette a tisztújítás előtt álló magyar párt problémáinak „együttes rendszerét, amellyel bármilyen vezetésnek és mindegyik elnöknek szembe kell néznie, ha fel kívánják emelni a magyar politikai képviseletet” (a szerk. megj.).
A Magyar Szövetségnek ezentúl gyakran és rendszeresen meg kell szólalnia! A továbbiakban nem fordulhatnak elő hetekig, sőt tovább is tartó hallgatag időszakok. A pártvezetésnek kommunikációs tervre és rendre van szüksége, amelyik minden vezetőségi tag kommunikációs feladatait megszabná. Legalább (!) havonta szólaljon meg mindegyikük! Vagy gyakrabban. A szakterületüket érintő összes döntésre és tervre reagálniuk kell. Sőt, ami különösen fontos, időről időre álljanak elő saját elképzeléssel!
De persze mindezt el is kell juttatniuk a nyilvánossághoz. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a szlovákiai magyar tömegtájékoztatási eszközök jelentős része eddig még a hellyel közzel megtartott sajtótájékoztatókról sem számol be.
Ez az állapot, figyelembe véve a szlovákiai magyar tömegtájékoztatási eszközök tulajdonviszonyait, aligha fog megváltozni. Ezért a pártnak meg kellene teremteni a maga kommunikációs csatornáit.
A lényege abban áll, hogy saját mondanivalóját képes legyen eljuttatni a legtöbb potenciális választójához. Hagyományos eszközökkel ez lehetetlennek tűnik. Ám az internet kínálta többféle lehetőség segítségével ma már nem az. Felépíthető volna egy kommunikációs háló, amelyikben szinte mindegyik internethasználó megkapná mindazt, amit a párt mondani, üzenni akar. Méghozzá mind szöveges, mind pedig mozgóképes formában.
A rendszeres televíziós szereplést ez bizonyára nem pótolná maradéktalanul, de a hiányát nagy mértékben ellensúlyozná. Nem egy hasonló példa látható a politikai életben.
Persze a kiábrándultakat különösen nehéz megszólítani. Őket nem elég elektronikus üzenetekkel megkeresni. Nagyon kellenek az ilyen üzenetek, ám az ő esetükben nem elegek! Sőt, azzal is számolni kell, hogy a kiábrándultak találkozókra, kampánygyűlésekre sem járnak, nem hisznek a média politikai híreinek, így alig követik azokat, és általánosan szkeptikusak.
Emiatt az ilyen személyt aligha lehet másként meggyőzni, minthogy személyesen felkeresik. Tehát a párt tagjai, aktivistái meglátogatják az adott személyt, és elbeszélgetnek vele. A kampánynak ezt a módját nevezik kopogtatós, idegen szóval door to door kampánynak. Egy falu nagyságú településen a közeli kapcsolatok okán tudható, ki nem vesz részt az országos választásokon. De még az is, hogy ki szavaz szlovák pártra. Őket kellene felkeresni – akár a kampányidőszakon kívül is –, nem a törzsválasztókat.
A törzsválasztók jelentős része amúgy is elmegy a helyi kampánygyűlésre. (Mellesleg ezzel még azt a hamis benyomást is kelthették többször is, hogy hiszen jól halad a kampány. Pedig ők tudvalevőleg nem teszik ki az öt százalékot.)
A városokban már sokkal nehezebb annak a megállapítása, hogy ki kire szavaz. Az még megtudható, hogy ki maradt otthon. Ám a lakosok magas száma okán a párt saját erőből már nehezebben tudja megvalósítani az érintettek személyes felkeresését. A városokban azonban több civil szervezet is működik. Azok jelentős mozgósítási potenciállal bírnak az egyes társadalmi rétegekben. Velük kellene tehát megegyezni. A helyi és megyei pozíciókhoz kapcsolódó forrásokra és lehetőségekre építve megfelelő ajánlat tehető nekik.
Erről a kérdéskörről már a most sorra kerülő kongresszuson kellene stratégiai döntést hozni. Nem később! Annak eredményeképpen a párt sokezres tagságának minél nagyobb részét kellene mozgásba hozni. Informális értelemben legalább részben ismét dinamikus mozgalommá téve a szervezetet!
A párt tagjait persze fel is kell készíteni erre a feladatra. A képzés körzetenként megvalósítható. Mellette egy aktivistahálózat is felépíthető, amelyik ezután bármikor, bármilyen fontos kérdésben mozgásba hozható. Ám az aktivisták hálózata a helyi szervezetek tagjainak közreműködése nélkül csak korlátozott hatással bírhat. Ugyanis a helyiek tudják ki kicsoda a településükön. Ők vannak elegen, nekik vannak kiterjedt személyes kapcsolataik, azaz ismerőseik, rokonaik a településen, akik révén bárkit megszólíthatnak; valamint pozícióik az önkormányzatban, ha például a társadalmi szervezetekkel kell megállapodni.
Egyszóval a párt egészét, azaz tagjainak többségét kellene megfelelő állapotba, hangulatba hozni. A helyi pozíciók kényelméből, mozgalmi lelkesedésbe, elszántságba juttatni. Világossá téve, hogy akik felveszik ezt a kesztyűt, azoké a jövő. Ez az új vezetés egyik kulcsfontosságú feladata!
Mindehhez persze tartalom, azaz mondanivaló kell. Azt a szakpolitikáknak kellene szolgáltatniuk. Pontosabban azoknak a személyeknek, akik művelik a szakpolitikákat.
Alapértékekkel a pártnak nyilvánvalóan rendelkeznie kell. Alapértékek nélkül nincs párt, mivel ilyen emberek sincsenek. A hazai tapasztalatok alapján megjegyezhetjük, hogy még a tiszta érdekkalkuláción alapuló önzés is az, ám ennek az értékrendnek a fő gyengéje abban áll, hogy a közérdeket a magánérdek eszközévé teszi, ezért manipulálnia kell, azaz be kell csapnia a potenciális választóit, és az idővel kiderül. Ekkor jön a politikai összeomlás, amin ilyenkor a lehető legnagyobb sajtótámogatás sem segít. (Erre a szlovákiai magyarok politikai életében is van példa, ugyebár.)
A mostani értékrendi viták javarészt a magyarországi csatározások érveit kopírozzák, valamint az Európai Unió válságjelenségeit jelenítik meg a szlovákiai magyar térben. A probléma egy része a parlamentbe jutás viszonylatából nézve éppen e tér kicsinységéből adódik.
Leszögezhetjük, hogy ezt néhányan felismerték. Így, ha pártpolitikailag darabolni akarják a szlovákiai magyar társadalmat, akkor állandó veszekedéssel meggátolhatják, hogy a magyarok saját erejükből a parlamentbe jussanak. Több okból is. Az egyik, alighanem a kisebb ok a szavazatok megoszlása. A másik, a bizonyára erősebb ok, hogy a gerjesztett viták, veszekedések, durva, sőt, esetenként trágár vádaskodások sokak kedvét veszik el a választáson való részvételtől. Számukra a veszekedő magyarok taszítók. Az ilyen ember részletekbe menően nem követi, kinek miben van vagy nincs igaza. Csak azt érzékeli, hogy ezek egymás között veszekednek, a maguk harcaival foglalkoznak, őt pedig nem képviselik. Ez a szakpolitikák hiányával és a kommunikáció gyengeségével együtt jelentős szerepet játszik abban, hogy sok magyar nem vesz részt a választásokon.
Emiatt feltételezhető, hogy az ilyen veszekedéseket nemcsak az értékrendi különbségek váltják ki, hanem az a számítás is, hogy minél több magyar polgárt tartsanak távol az urnáktól.
Ám persze felmerül a kérdés, hogy lehetséges-e egy olyan párt működtetése, amelyet eltérő értékrendű emberek alkotnak? Vitáik a maguk természetes különbségével nem vetik-e szét a szervezetet? Tapasztalati érvek vannak, hiszen mind az erdélyiek, mind a délvidékiek képesek rá. Az erdélyi magyarok pártjában számos platform működik, és a párt nem robban fel. Ellenben mindenki megtalálhatja a maga helyét.
Sőt, számos más európai kisebbség pártjai is néppárti jellegűek, például Dél-Tirolban vagy Finnországban. De persze a tapasztalat nem elég, módszer, a sajátos szlovákiai magyar környezetben alkalmazható módszer is kell. A többiek példája annyit azonban mindenképpen mutat, hogy ez emberileg megvalósítható.
Nos, amennyiben politikai pluralizmuson nem annak az ellentétét értik a felek, hogy csak a maguk világnézetének van igaza, a többi pedig tévedés, sőt rosszindulatú hazugság, akkor lehetséges. A pluralizmus éppen amiatt született, hogy a modern ember rájött, nem tévedhetetlen. Az igazság ezért többek véleményével közelíthető meg. Mint ahogy a tévedések is. Méghozzá mindenkié. Ebből következik, hogy egy pártban akkor tudnak hatékonyan együttműködni, ha nem tévedéseiket és gyengéiket vetik ismét és ismét egymás szemére, hanem a maguk erényeit mutatják a választóknak.
Ezen a ponton le kell szögezni, hogy nyilvánvalóan ezentúl is lesznek olyan közszereplők, akik megpróbálják felerősíteni a párton belüli különbségeket, hogy a veszekedés közhangulatát keltsék. Általa pedig az elkedvetlenedett magyar választókat továbbra is távol tartsák az urnáktól. Ám ezt a felek közös fellépéssel kezelhetik. Egymás mellett állva, demonstratívan fellépve könnyen rámutathatnak, hogy az ilyesmi puszta provokáció.
Persze ehhez mindannyiuknak el kellene végre döntenie, hogy együtt, közös pártot alkotnak. Olyat, amelyikben mindegyiküknek helye van! Amelyikben a belső különbségeknek sokkal kisebbeknek kell lenniük a külső kihívásoknál!
Ezután a felek nem fogadják el azokat a provokációkat, és nem engednek azoknak a stratégiáknak, amelyek szembe akarják állítani őket egymással. Sőt, ami különösen fontos, demonstratívan együtt lépnek fel ellenük.
A többféleségük értékei megfelelően kombinálva nagyobb szellemi és személyi erőt adhatnának azokénál, akik a kor hibáiból a magukét védik és takargatják, miközben a másikéra próbálnak minél hangosabban, erőszakosabban rámutatni.
Tudvalevőleg az egyes eszmeáramlatok kombinálhatók. Az európai politikai gondolkodás és politikai élet számos példát mutat rá. Ám ehhez szilárd elhatározás kell és még egy fontos összefüggés felismerése: Szlovákia nemzetállam. Mint ahogy a többi európai ország is az. Szlovákiában a magyarkérdés a nemzetállam eszmeiségének az egyik alappillére. A magyarokkal történő kiegyezés és nemzeti béke alapvetően változtatná meg az ország értékrendjét. Ám nélküle – azaz a régi identitásában – elmerül abban az európai válságban, amelyik körvonalai immár a nyilvánosság számára is egyre láthatóbbak. A változás iránti igény jelei is megjelentek, ez észlelhető. Ám a mostani állapotnál jóval távolabbra kell eljutni. Ebben a folyamatban a szlovákiai magyarok jelentős szerepet játszhatnak, ha akarnak, ha tudnak.
Választhatnak, hogy megmaradnak-e a maguk kicsinységében, méghozzá a mai csökkentett, redukált politikai állapotukban, vagy megragadják azokat az új lehetőségeket, amelyeket a 21. század kínál, és teljesítik azt a történelmi feladatot, amit ez a kor megad.
Az 1989 utáni magyar politika eddigi uralkodó stratégiái nem vezettek eredményre. Az ország nemzetfelfogása és vele összefüggésben a magyarok helyzete lényegileg nem változott. Ámde ez már nem a 20. század. Az új évszázad pedig eddig nem volt lehetőségeket kínál, és általuk új feladatokat szab.
A szlovákiai magyar politika ismét teremthet magának esélyt, hogy elérje a magyarok nemzeti egyenlőségét és szabadságát ebben az országban. Ebben az évszázadban ugyanis összekapcsolható a többség ugyanezen értékeinek megtartásával.
Ám ehhez egy jól működő, a szlovákiai magyarok döntő többségét maga mögé felsorakoztatni képes párt is kell!
Látszólag három éve volna minderre a pártnak. Ám csak látszólag. A választások előtti gyors igyekezet eddig sem volt elég, és ezután sem lesz az. A szlovákiai magyar politika iránti mély bizalomvesztés megfordításához idő is kell.
Már ez év végére egy szakmailag színvonalasan és aktívan kommunikáló szervezetté kellene válnia a pártnak. Vele párhuzamosan a saját kommunikációs csatornáit is fel kellene építenie. Úgy az elektronikusat, mint a személyit.
A jövő esztendőben már egy olyan szervezetté kellene nőnie, amelyiket azok a közvélemény-kutatók, amelyek nem a párt visszaszorításán mesterkednek, stabilan és megbízhatóan 5 százalék fölé mérnek. Az ehhez szükséges szervek, csatornák és eszközök legfeljebb egy esztendőn belül felépíthetők. Egy részük hamarabb is.
Eközben pedig az új évszázad lehetőségeire építve világos célt kellene adniuk a szlovákiai magyaroknak! Ugyanis lehet. Méghozzá nagyobbat, mint ez a népcsoport saját maga. Vele ismét különleges méltóságot nyerhetne itt mindenki, aki magyar!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/37. számában.
