A megújulás feltételei és lehetősége (I.)
Mindenekelőtt azt szeretnénk leszögezni, hogy elemzésünk terjedelmes volta ellenére sem lesz teljes. Legfeljebb érintőlegesen foglalkozik majd a politika egyik fontos összetevőjével: a kérdés tömeglélektani vonatkozásaival. De nem vizsgálja a Magyar Szövetség vezetőjének kilétét, elvárható intellektuális képességét és karizmatikus adottságát sem, noha a párt tisztújító közgyűlés előtt áll. Amit számba vesz, az a problémák olyan sora és együttes rendszere, amellyel bármilyen vezetésnek és mindegyik elnöknek szembe kell néznie, ha fel kívánja emelni a magyar politikai képviseletet.
Az írás nemcsak a hibákat sorolja és analizálja, hanem megoldást is javasol reájuk egyenként, de az általuk megteremtett rendszer egészére is. Álláspontunk szerint ugyanis az elmúlt időszakban elkövetett sorozatos hibák idővel rendszert alkottak. Az egyik váltotta ki a másikat, majd sorban a következőt, és együttes befolyással voltak a párt szerkezetére, irányultságára, mint ahogy azok is reájuk.
A tanulmány nem is a pártszakadással kezdődik, hanem egy korábbi, kevéssé látott és vizsgált folyamattal. Ez a folyamat még az elődpártokban indult el, és akkoriban alig tulajdonított valaki negatív hatást neki. Sőt!
Már 1989 után, még a pártegyesülés előtt az elődpártokban megfogalmazódik az elv, hogy a pártok vezető testületeiben, mindegyik régió képviselve legyen, hiszen ez az igazságos. Még azon az áron is, hogy esetleg kiváló személyiségeknek nem jut ott hely.
Így aztán a pozíciójukból eredően többen gyakorolhattak befolyást a párt különféle döntéseire. Továbbá szintén a pozíciójukból következően képviselték és megjelenítették a pártot a közvélemény előtt, akár tagjai voltak a párt szűkebb vagy tágabb vezetésének, akár nem. Ugyanakkor ezen a módon a párt országos vezetésébe bekerülhettek olyanok is, akik országos ügyeket nem vittek semmilyen területen, és így a széles közvélemény előtt ismeretlenek maradtak.
Azaz a pártok, majd az egyesült párt országos vezetésébe történő bekerülésnek egy új lehetősége nyílt meg. Immár nemcsak az országos ügyekben nyújtott teljesítmény játszhatott meghatározó szerepet benne, hanem két új szempont. Az egyik, a már említett regionális képviselet biztosítása.
A másik pedig a pártok, majd az egyesült párt keretein belül zajló hatalmi harcok sora. Ilyen kérdés volt például a választási listák összeállítása, tehát a képviselők sorrendjének megállapítása, és persze több fontos pozíció elfoglalása a párton belül és azon kívül.
Ez az összefüggés az egyesült párt közgyűléseire és vezető testületeire is kiterjedt. Országos hatása a pártról kialakult képre ugyanakkor még nem igazán volt, mivel a kormányzati pozíciók okán mást látott a közvélemény.
Ám miután a párt kikerült a kormányból, valamint ketté is szakadt, ez az eltakaró függöny fokozatosan eltűnt. Ami maradt, a területi szerveződés és a lojalitás. Az országos politikai teljesítmény országos pozíciók híján egyébként is nehezebbé vált, ahhoz ugyanis az adott személy részéről külön erőfeszítésre lett volna szükség.
Ebben a szerkezetben azonban érdemleges országos politikai teljesítmény nélkül is bekerülhetett a jelölt a párt szűkebb vezetésébe, a tágabbról nem is beszélve. Ahhoz pedig, hogy ott is maradjon, továbbra sem kellett országos ügyekben teljesítenie. Elég volt, hogy például polgármesterként, helyi, vagy megyei képviselőként befolyást szerzett a maga régiójában, és összefogott más, hasonló régióbéliekkel. Ez a szerkezet az egyik oka az országos teljesítmények, s velük együtt az országosan ismert és elismert pártpolitikusok fogyásának.
Amikor pedig a párt belső hatalmi harcai felerősödnek, egyre nagyobb jelentőséget kap. Majd, amikor a parlamentből is kiesik, ám a belső harcok folytatódnak, tovább növekszik ennek a szerkezetnek az országos politikai teljesítményeket leépítő ereje.
Közben az előbbiekkel összefüggésben fokozatosan hagyták elhalni azokat a testületeket, amelyek korábban a pártok, majd az egyesült párt szakpolitikáinak a háttérintézményi voltak: a szakbizottságokat. Korábban az az országos politikus, aki tenni akart valamelyik szakterületen, a kérdés magyar szakembereit tömörítő testületet igyekezett összeállítani és működtetni. Ebbe a testületbe a kérdéskör iránt érdeklődő párttagokon kívül akár olyan jelentős szakembereket is meg lehetett hívni, akik a pártnak nem voltak a tagjai. Az egyes szakpolitikai területek szakértői rendelkeznek ugyanis magas szintű ismeretekkel, és az ő segítségükkel lehet színvonalasan reagálni a többi párt és persze a kormányok lépéseire, és ami még fontosabb, az ő tudásukra építve állhatnak elő szakszerűen kidolgozott saját kezdeményezésekkel.
Nos, ezek a testületek javarészt megszűntek. Velük együtt szinte teljesen eltűntek a párt szakpolitikusai, kivétel az önkormányzati kérdéskör. A párt reagálóképessége pedig a régi töredékére zsugorodott. Az utóbbi években nem ritkán hetekre, hónapokra „elhallgat” a párt. Azaz ritka kivételtől eltekintve nincs véleménye szinte semmiről, szakpolitikai kérdésekről pedig különösképpen. (Megjegyeznénk, hogy az elmúlt hónapok is ilyenek voltak.)
Nem tudható, hogy a vezetésben ki a felelős a mezőgazdasági, a belügyi, az ipari, a pénzügyi, a külügyi, az oktatásügyi, a mezőgazdasági, a szociális, az igazságügyi és a többi szakpolitikai területért. Így az érinett polgár, illetve szervezet sem tudhatja, hogy ebben a pártban vajon kihez fordulhat, ha a maga ügyében politikai támogatást szeretne. Amennyiben pedig más, akár szlovák pártban van ilyen személy és testület, akkor bizony ahhoz fordulhat. Feltételezhetően ez az egyik, eddig nem látható és nem vizsgált oka jó néhány magyar választópolgár szlovák pártok felé fordulásának.
A szakpolitikák konkrét szakmai tudást igénylő formái a polgárok különféle ügyei és gondjai kezelésének. Mivel pedig a közélet területekre bontható, ezért szerveződnek a kormányok is így, tehát szakminisztériumokba, a parlamentek pedig szakbizottságokba, és a politikai pártok java is ekképpen építi magát. Már amennyiben vezetőik foglalkozni akarnak a választóikat érintő különféle problémákkal.
Ha nem teszik, akkor az adott választópolgár – a magyar is – levonja a következtetést, hogy ez a párt – akár a magyar is – az engem konkrétan érintő gondokkal nem törődik, hiszen hónapszám meg sem szólal az ügyemben.
Vagy ha hellyel-közzel mégis, akkor is sokkal ritkábban és gyengébb színvonalon teszi, mint a többi. Hát én akkor miért támogassam?
A probléma és a kritikája az elmúlt években többféle módon megjelent, de a helyzet eddig érdemben nem változott.
Most azonban változnia kellene.
Először is, a pártnak olyan személyekből kellene összeraknia az országos vezetését, akik akarnak és tudnak foglalkozni az egyes országos szakpolitikai területekkel. Ejteni kellene azt az elvet, hogy azért szavazok valakire országos politikai funkcióba, tehát a párt országos vezetésébe, mert az én járásomból, körzetemből való, és esetleg ott az én kisebb-nagyobb ügyeimet intézi. Ezért akkor is rá szavazok, ha semmilyen országos szakpolitikai területet nem vitt és feltételezhetően ezután sem fog.
Továbbá az ilyen politikus mit érhet el a saját maga számára? Eddig azt gondolhatta, hogy elnökségi tagként előkelőbb helyet kap a parlamenti választási listán. Ez igaz is. Ám mire jut vele? A parlamentbe a pártjával együtt be sem kerül. Sőt, ezentúl azt is a szemére fogják vetni, hogy ennek saját maga is az okozója. És ez is igaz!
Másodszor, újra kellene építeni a párt szakbizottságait minden egyes fontos szakterületen. A szlovákiai magyarok rendelkeznek elég szakemberrel szinte mindegyiken. (Ezt megmutatták azok az időszakok, amikor kormánytagok voltak.) Meg kell hát szerezni ezeknek a szakembereknek a támogatását!
Harmadszor, rendszeresen reagálni kellene minden egyes kormányzati intézkedésre, tervre, valamint saját elképzelésekkel kell előállni. Minden fontos szakterületen. Nem az a legnagyobb baj, hogy parlamenten kívül aligha van hatalmi eszköze a pártnak ezek érvényre juttatására, hanem a csend. Az elképzelés- és koncepciónélküliség. Ez támaszt kérdőjelet többekben, hogy akkor minek is próbálja visszasegíteni őket a parlamentbe?
Negyedszer pedig a párt egyes szakpolitikai álláspontjait az országos vezetés egyes tagjainak hatékonyan kell kommunikálniuk. Felvethető persze ezzel az elvárással szemben, hogy parlamenten kívüli pártként úgy sem tudják azokat megvalósítani. Ám ez az álláspont két ponton hibás. Ha ugyanis valamelyik kezdeményezést átveszi más, akkor azt hatékony kommunikációval nyilvánvalóvá lehet tenni, és az saját siker. Amennyiben pedig nem, akkor éppen ezzel lehet erősíteni a meggyőződést, hogy ezek a személyek, ez a párt a parlamentbe való! Arról nem is beszélve, hogy egyébként marad az eddigi: a csend!
A párt országos vezetésének tehát az országos politikát szakterületenként művelő személyekből kellene állnia. Ezért országos a vezetés. Ha csak regionális érdekcsoportok hatalmi egyensúlyából ered, akkor tagjainak zöme az országos politika alakítására aligha lesz képes. Sőt mi több, a jelenlegi szerkezetben nem is kényszerül rá. Hiszen az egyes vezetőségi tagok támogatói elsősorban nem ezt várják el tőle. A vezetés valós tartalmában tehát nem lesz országos, mivel az országos politika egyes területeivel érdemben foglalkozni nem fog.
Ezért ajánlatos volna, ha a tisztújító közgyűlésen az egyes indulók eleve úgy jelöltetnék magukat, hogy saját programot mutatnának be az egészségügyről, az oktatásügyről, a mezőgazdaságról és minden egyes, a magyarokat különösen érintő szakpolitikai területről. Persze a programnak az is képezze a részét, hogy az adott személy a párton belül felépíti az adott terület szakmai hátterét.
Így az egész közvélemény számára világossá válna, melyik politikus miért és kikért felel. Mely területért és általa melyik társadalmi rétegért, csoportért. Már maga az, hogy konkrét szakterületért felel, fontos üzenet volna. Ám mindez csak akkor valósulhat meg, ha a közgyűlés delegáltjai elsősorban a felsorolt szempontok alapján választanak, majd azokat számon is kérik a pártvezetés megválasztott tagjain.
A helyi és regionális ügyek a párt helyi és regionális szerveire tartoznak. Az országos szerveknek az országosakkal kell foglalkozniuk! Méghozzá nem is akárhogyan: jobban, színvonalasabban, vonzóbban a többi pártnál. Mindenekelőtt a saját potenciális választóik szemében.
Megjelent a Magyar7 2024/36. számában.
