A brit baloldalt is szétrobbanthatja a Brexit
A legnagyobb brit ellenzéki erőnek számító Munkáspárt néhány parlamenti képviselője arra készül, hogy hétfőn bejelenti: távozik a pártból, tiltakozásul amiatt, ahogy Jeremy Corbyn, a párt vezetője kezeli az ország Európai Unióból való kilépésének kérdését - közölte a Reuters hírügynökséggel egy munkáspárti, a kilépő csoporthoz közel álló forrás.
A forrás szerint egyelőre öt törvényhozó fontolgatja a kilépést a pártból, de további képviselők távozására lehet számítani. A Munkáspártban hetek óta többen szorgalmazzák, hogy Corbyn változtasson a Brexittel kapcsolatos stratégiáján, és kezdjen inkább kampányolni egy második, a brit uniós tagságról szóló népszavazás megrendezése érdekében.
Jeremy Corbyn eddig azt a stratégiát követte, hogy a Munkáspárt "napirenden tartja" egy második referendum lehetőségét arra az esetre, ha Theresa May kormányfő nem képes az Európai Unióval olyan megállapodást kötni, amely el tudja nyerni a parlament jóváhagyását. A Munkáspárt vezetője első helyen új választások kiírását akarja elérni, de arra is felszólította a miniszterelnököt, legyen rugalmasabb, és fogadja el az állandó vámunió tervét az Európai Unióval.
Nem egyértelmű, hogy milyen következményekkel járna egy második népszavazás a Munkáspártra nézve. Az ellenzéki párt számos tagja pártolna egy újabb referendumot a Brexitről, sokan ugyanakkor ki akarnak lépni az unióból, amilyen hamar csak lehet.
Corbyn bírálatok kereszttüzébe került amiatt is, hogy egyes vélemények szerint nem kezelte megfelelően a Munkáspárton belüli antiszemita megnyilvánulásokat.