Zarándi-sík – Kétkörösközi regék - KÉPEKKEL, VIDEÓVAL
Egy legenda szerint amikor a tatárok dúlták Zarándot, egy közeli faluban élő asszonyt addig zsaroltak, míg el nem árulta, hogyan lehet megközelíteni a kulcsfontosságú Tamáshidát. Akkor terjedt el a mondás, hogy ránk hozták a bajt, s lett a Tamáshidával szomszédos falu neve Mezőbaj. Szikrázó októberi napsütésben gurulunk be Mezőbajra.
Minden ideális a jó képekhez, csak egyedül az emberek hiányoznak a faluból. Letáborozunk hát a református templom mellett, előbb-utóbb úgy is előkerül valaki. És lám, egy idősebb hölgy máris a segítségünkre siet, előkeríti a lelkészt és feleségét. Demeter Márta zenés foglalkozásokat tart a fiatalabbaknak – éppen egy ilyen foglalkozásra csöppenünk be. Odabent megakad a szemünk a közösségi helység falfeliratán, amely Reményik Sándort idézi: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát”.
Természetesen nem először találkozunk Reményik Sándor korunkban felettébb aktuális figyelmeztetésével, de itt a szórványosodó Partiumban ez mindig erősebben hat. Fertály óra múlva már a helyi lelkész, Demeter Szilárd mutatja meg a megújult református templomot, ami után örömmel konstatáljuk, hogy a Zarándi-sík nincs elveszve. Pedig a Partium déli síkján Szent István királyunk alapította Zaránd vármegyét előbb az 1876-os megyerendezés feledésre, majd az 1920-as trianoni diktátum halálra ítélte. De nem sikerült eltörölni, szétszakítani. Hisz, ahogy errefelé mondják: „egy bordán szőttek bennünket.”
A múlt tehát a film mellett szólt, de a jelen miatt kissé aggódtunk – egészen odáig, míg meg nem érkeztünk az egykori Zaránd vármegyébe. Mert a helyszínen nemcsak Mezőbaj mesélt élni akaró magyar közösségekről, hanem a nagyzerindi néptánccsoport, a feketegyarmati református gyülekezet, a simonyifalvi milliő is, sőt még a tamáshidai romtemplom is mintha a megmaradást sugározná.
De haladjunk sorjában: Apatelken kezdtük a kutakodást, ahol arra voltunk kíváncsiak, teremnek-e még a Zarándi- és a Béli-hegység közötti síkból kiemelkedő vulkanikus Mokra-hegy évszázados szőlőültetvényei? Nem kérdés, teremnek bizony, igaz, már nem a régi gazdáknak.
A sziklába vájt ősi Rákóczi-pince már üresen tátong, az apateleki református templom sem telik meg magyar élettel és a Solymossy család 1834-ben épült kastélya is elmegyógyintézet lett.
A Bihar hegységből a Zarándi-síkra folyó Fehér-Körös egészen az Árpád-kori Kisjenőig kísért. Kisjenő József főherceg uradalmi központja volt egykor, amikor még nagy vadászatokat tartottak a birtokon. József főherceg kétkörösközi uradalmának része volt egykor Ágya is. 1891-ben itt született a két világháború közötti erdélyi líra egyik jeles alakja, Olosz Lajos. Reményik Sándor szerint költészete „csiszolatlan gyémántok nyers és szigorú világa” volt.
Hajdan erre járt a Gyulából induló keskeny nyomtávú kisvasút, amely 1906 és 1919 között teljesített szolgálatot, fellendítve a Fekete-Körös mente kereskedelmét és személyforgalmát. Ma már csak emlékét találjuk Simonyifalván, a katolikus templom előtt. A település nevét báró Simonyi József huszárezredesről, vagyis a legendás hírű Simonyi óbesterről kapta. Fia, Simonyi Lajos, 1848-as huszártiszt és politikus volt a falu alapítója, aki 1882-ben telepeseket toborzott birtokának keleti részére. A Simonyiak háza ma a család kiváló sarjainak emlékét őrzi.
Simonyifalva szomszédja, az Árpád-kori Vadász már a királyi vadászokról kapta a nevét. A középkorban még jelentős település a kuruc harcokban elpusztult, majd a 18. században újra települt. Az 1980-as években már a román kommunista falurombolás réme fenyegette, de végül megmenekült. Megmaradhatott Árpád-kori temploma is, amelyben a középkori freskófestészet egyik legérdekesebb képe került elő; a 15. századi falképet Rómer Flóris régész fedezte fel újra.
„A vidék ura egy vadászaton megsebzett egy szarvast. Az uraság nagy szelindek kutyája üldözőbe vette, de nem bírta utolérni. A kimerült kutya a Körös vizét átúszva leheveredett a folyóparton és elpusztult. Halálának helyét az emberek Nagy Szelindnek, azaz Nagyzerindnek nevezték el.” Így szól a Fekete-Körös menti Nagyzerind eredetmondája, bár a tudósok már azt mondják, Koppány apja, Tar Zerind után kapta a nevét. A tatár seregek és a Rákóczi szabadságharc is feldúlta, majd az 1848–1849-es szabadságharcban is szerepe volt.
Zerind után alig tesz meg pár kilométert a Fekete-Körös, máris Feketegyarmatra ér. A környék az ősi magyar hitvilág egyik fontos központja lehetett, mivel a közelben volt Vata és Ajtony nemzetségi szállásközpontja is. Ahogy Arad vármegye monográfusa, Márki Sándor leírta: „Igricek, hegedősök laktak a Fekete-Körösbe ömlő Tőz vidékén is.” A falu neve a Gyarmat törzsnévből származik, amelyet már Rogerius mester is megemlített a tatárok pusztításáról szóló Siralmas énekében. A 13. századi román stílusú templom ma már a református közösséget szolgálja. Belsejében középkori freskók kerültek napvilágra, amelyek a Szent György-legenda mellett megörökítették Szent Annát, ölében Máriával és Jézussal.
Ahol a Tőz beletorkollik a Fekete-Körösbe, egy híd kel át a folyón. Ezt az átkelőt őrzi az egykor fontos vámszedőhely, Tamáshida. Ma már nehéz elképzelni, de a 13. században Rogerius még „megerősített német városként” említette. Később a Rátold nemzetség birtoka volt, ahol az erdélyi rendek országgyűléseket is tartottak. A Zarándi-sík legjelentősebb Árpád-kori emlékének, a román stílusú templomnak már csak romos tornya emlékeztet Tamáshida fénykorára.
Méltó, szent helyen, Árpád 18. századi református templomának kertjében, a magyar összetartozás és a történelmi haza oszthatatlan egységének jelképénél, a Magyar Szent Korona emlékhelyén zártuk regényes kétkörösközi kirándulásunkat. Ne tévesszen meg tehát senkit a Kétkörösköz csendje, a hamu alatt ott a parázs! Ha a Bihar- vagy a Béli-hegységbe tartunk, fedezzük fel újra ezt a tájat, hogy ne csak a szívünkben éljen jó pár évtized múlva.
Az írás megjelent a Magyar7 2026/24. számában.
