2021. szeptember 26., 19:31

Kinizsi Pál tánca

A magyar történelem számos kiemelkedő személyisége köré az évszázadok során legendák fonódtak, amelyeknek talán volt is némi valóságalapjuk, de többnyire az eseményeket kiszínezve, eltúlozva vagy akár céltudatosan meghamisítva örökítették az utókorra. A nagy erejű, törökverő Kinizsi Pál (1431–1494) alakja ma is úgy él a magyarság emlékezetében, mint az a rettenthetetlen katona és hadvezér, aki minden csatáját megnyerte és a Magyar Királyságba időnként rablóhadjáratokat vezető törökök legnagyobb réme és veszedelme volt.

 

Kinizsi Pál

590 éve, 1431-ben született a bánáti Temeskenézen, feltehetően egy kisnemesi családban és már édesapja is katonaként harcolt Hunyadi János alatt. Kinizsi Pál nevét először Mátyás király egyik 1467-ben kelt rendeletének lábjegyzetében említik. Abban az esztendőben nevezték ki Máramaros megye ispánjává.

A következő évben a morvaországi hadjáratban már az egyik seregtest alvezére volt és valószínűleg a király is tudott hűségéről és vitézségéről, mert 1472-ben adományul kapta tőle Vázsony várát és a hozzá tartozó birtokokat.

Nemcsak jó katona, hanem kiváló szervező is volt, így aligha meglepő, hogy Mátyás 1477 táján rábízta a délvidéki tartományok és Temesvár térségének felügyeletét. Ezek állandó fenyegetettségnek voltak kitéve, hiszen a törökök, noha 1456-ban Nándorfehérvárnál súlyos vereséget szenvedtek, továbbra sem tettek le hódító terveikről és időnként betörtek Erdélybe és a Délvidékre, komoly pusztításokat okozva és foglyokat elhajtva. Mátyás igyekezett minden lehetőséget megragadva biztosítani a szóban forgó terület feletti uralmát, már csak azért is, hogy eközben valóra válthassa nyugati irányú hódítási terveit.

A legjobb és legtapasztaltabb parancsnokokat nevezte ki a védelem irányítására, így lett a kiváló hadvezér, de erőszakos és hatalomvágyó Báthory István (1430–1493) erdélyi vajda társa Kinizsi Pál, akinek a nevezetes kenyérmezei csatában játszott fontos szerepe révén a neve Európa-szerte ismertté vált.

Erről az ütközetről számos egykorú és későbbi beszámoló is készült, de ezek sokszor egymásnak is ellentmondó számokat és tényeket közölnek. Tulajdonképpen azt sem tudni, milyen létszámú seregek csaptak össze, hogyan alakultak az események a csata folyamán és melyik volt az a pillanat, amikor a hadiszerencse a magyarok mellé állt és a törökök fejvesztett menekülésbe kezdtek.

Mindenesetre Kinizsi Pál alakját valamennyi krónikás, legyen az Bonfini (1427/1434–1502) vagy a lengyel Jan Długosz (1415–1480) – de említhetnénk német vagy éppen török szerzőket is –, kiemelte, amit később tovább fényesítettek a száz évvel később keletkezett vitézi („históriás”) énekek.

A kenyérmezei csata 1479. október 19-én zajlott és a győztes csata végeztével a magyarok állítólag a holtan maradt törökök tetemein állították fel az asztalokat, hogy nagy lakomával és ivászattal ünnepeljék meg a diadalt.

Ebben a „morbid” környezetben a katonák biztatására Kinizsi Pál táncra perdült, foga közé kapva az egyik török hulláját és perceken át körbeforgott vele.

Temesvári István deák, iskolamester 90 évvel később egy hosszú versben állított emléket az eseménynek. Ennek két strófáját idézném, feltehetően ez volt az eredete a Kinizsi-legenda megszületésének:

Vitéz Kinizsi Pált a hősök ott kérék,
Hogy ő is táncolna urakkal ők inték,
Megfogadá vitéz uraknak kérését,
Ottan ő előttük Kinizsi felugrék.
Egy nagy török testet azontul ragada,
Az ő fogaival földről felharapa,
Vitéz kezeivel csak hozzá se nyula,
Azzal egy szép táncot urak előtt jára.”

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/38. számában.

Megosztás
Címkék