Hazajáró: Kővé vált emlékeink a Vág völgyében - VIDEÓVAL

2021. március 21., 17:26
Kenyeres Oszkár

Az Árpád-kori királyi vár helyén, a várdombon a 15. században már a Szentháromság-székesegyház, a mai plébániatemplom hirdette Isten dicsőségét. És hogy a zsolnai harang szava minél távolabb elérjen, erről Podmaniczky Rafael uraság tett, aki 1540 körül felépíttette a reneszánsz Burián-harangtornyot. Valamiért Zsolna főterén állva is az a benyomásunk, hogy hazaérkeztünk.

Fotó: Kenyeres Oszkár

Pedig a szlovák nemzetébresztők bölcsőjének tartott Zsolnai-medencében és a környékén már a honfoglaló magyarok is szláv népességet találtak a Vág folyó melletti irtásokon. Nem nézte jó szemmel a magyarok államalapítását I. Boleszláv lengyel király, és ez a történelemben oly ritka magyar–lengyel háborúhoz vezetett. A győztes csata emlékére Szent István királyunk kápolna építését rendelte el Zsolnánál, amelyet ki másról is nevezhettek volna el, mint első királyunkról. A templom falát 1260 óta magyar szentek, nevezetesen Szent István, Szent László, Szent Imre és Szent Erzsébet freskói díszítik. Be is térünk Zsolna kőfallal védett apró magyar szigetére, hogy itt elevenítsük fel a zsolnai magyar évszázadokat.

A fontos kereskedelmi utak kereszteződésében fekvő település a tatárjárás után indult igazán fejlődésnek, köszönhetően a Sziléziából érkező német telepeseknek.

Szabad királyi városi rangot Károly Róberttől kapott, Zsigmond királyunk fallal vetette körbe a várost, a mai templomdomb helyén pedig várat építtetett. A következő századokban olyan magyar családok, mint a Podmaniczkyak, a Bocskaiak, a Bethlenek és az Eszterházyak uralták a települést, és hoztak fejlődést, majd a beköltöző ferences és jezsuita szerzetesek révén egy barokk város képe kezdett kirajzolódni. Ekkor, 1723 és 1731 között épül a Szent Borbála-templom és a ferences kolostor, míg a főtéren 1743-ban a Szent Pál-templom és a jezsuita rendház. Miközben ezen emlékeinket körbejárjuk, a Hlinka tér modern kori épületei hamar visszajózanítanak a kicsinyes mába, így sietve rohanunk a Vág túlsó oldalára, Budatinba.

szikla
Fotó: Kenyeres Oszkár
A Buzogány-szikla a Szulyói-hegységben.

A budatini vár öregtornyát a XIII. században emelték a Balassák. Tőlük Csák Máté foglalta el átmenetileg, majd 1485-ben a Szunyogh családé lett, akik reneszánsz kastélyt varázsoltak az egykori vízivárból. Arany János Katalin című műve is Budatin ezen időszakáról mesél nekünk. Budatin mellett 1848–49-ben is fontos események zajlottak: a szlovákok gyorsan átálltak az osztrákok mellé, ám 1848. december 12-én a budatini vár magyar őrsége visszaverte a Jablunkai-hágó felől betörő Hurbánt és a tót felkelőket, és kiűzte őket a Kárpát-medencéből. A visszatérő császáriak aztán felgyújtották a várat, amelyet a tulajdonos Csákyak újítottak fel 1930-ban. 1944-ben nekik is menni kellett, és nem maradt itt semmi, csak az emlékeink a freskókban, a zsolnai főtér árkádsorának titkos zugaiban, az Isten felé mutató templomtornyokban, Podmaniczky harangtornyában, Budatin várfalaiban.

Ahogyan elrohan a Vág vize is a vár alatt, úgy szaladt el az a több mint 800 év, ami eltelt IV. Béla uralkodása óta. 

Második honalapítónk birtokok adományozásával segítette tehetősebb várjobbágyait és udvari tisztségviselőit, hogy a maguk életének és javainak elhelyezésére, arra alkalmas helyen erődítmény építésébe kezdjenek idefent a Vág mentén.

ricsó vára
Fotó: Kenyeres Oszkár
Ricsó vára

Így épült fel 1265-re a közeli Ricsó vára is, amely aztán a viharos évszázadok során sok legendát szült. De könnyű legendáknak születni olyan vidéken, ahol olyan valószínűtlen sziklaalakzatok állnak, mint a Zsolnától délnyugatra fekvő Szulyói-hegységben. „Mintha egy vízözön előtti város merevedett volna itt kővé, templomaival, palotáival, emlékoszlopaival és eleven embereivel együtt, az ítéletnap ébresztő harsonaszavára várva. Ki győzné előszámlálni az alakok teljes sorát, megszámlálhatatlanok, változók, egyre újonnan keletkezők és elpusztulók, akárcsak az ember fiai és művei.” – írta Mednyánszky Alajos, mikor 1825-ben bemerészkedett a Szulyói-sziklakapun, és elé kerültek a Holló-kő, a Szakáll vagy éppen a Szulyói vár konglomerátumból épülő sziklacsodái. És akkor még nem járt a hegység legmagasabb csúcsának, a Zsibridnek a túlsó oldalán, ahol a Babice és a Buzogány sziklái kápráztatják el az utazót.

A Szulyói-várat egyébként a középkorban a Szulyovszky család birtokolta, de csak veszély esetén jöttek fel a nehezen megközelíthető menedékvárba. Komoly harcok nem voltak a falai között, s még a XVIII. században is lakható állapotban volt.

Aztán miután a faluban megépült a kastélyuk, a sasfészket végleg elhagyták birtokosai, mígnem a magányos erődöt 1763-ban egy tűzvész végleg elemésztette. Azóta a sziklákkal és a múlt emlékeivel együtt porladoznak maradék falai.

Tőle kőhajításra a 13 méter magas Gótikus kapu zárja a hegység nyugati oldalának látványosságait. A keleti oldalon akad még egy vár, nem is akármilyen. De meséljen erről Mednyánszky:

„A Rajec-völgy nyugati oldalának legmagasabb hegycsúcsát egy hatalmas vár romjai koronázzák: valamikor a körülsáncolt Zsolnalitva volt a Thurzók lakhelye – és védelmezője és biztos menedéke a környékbeli nemességnek, ha lakhelyeit ellenség fenyegette. Az a monda, hogy a király, I. Lajos, akinek rendeletére épült, azt parancsolta: olyan helyet keressenek a vár alapjául, ahová ellenség csak akkor érhet el, ha repülni tud.” Zsolnalitván is egymásnak adták a várkulcsot a történelem híres nemesi családjai, akik közül 1474-ben a Kinizsieké lett a vár. Mindez azért fontos, mert a vár egyik tornyán napjainkban is látható a Kinizsi-címer, a kardot szorító férfikar, amelyet, mondani sem kell, nagy élmény volt megtalálni ottjártunkkor.

Jókai sorai jutottak eszünkbe, aki éppen a Vág völgyéről írta az alábbiakat: „

Új urak, új dinasztiák kerülnek a régiek helyébe. Egyiknek a címerét felváltotta a másiké a várkapun. Ezek a birtokok nem akarják megtűrni az új gazdát. Valami fekszik e tájon. Kel és száll itt örökké, felhő alakban, köd alakban, lehull a fáról a levéllel s újra kihajt a bimbóval: együtt örökli azt a hanttal, a kővel, a kalásszal, a patak vizével az új ivadék, s ő is elmegy arra, amerre azokat a többi felhőket a szél fújja, s megint visszatér abban a ködben, mely a tájat elüli. Vannak vidékek, amiknek igéző hatása az emberi kedélyre el nem tagadható, amiknek múltja belesugall a jelenbe. Ország, világ, korszellem átalakul, idomul az idővel, az a vidék maga külön is alakít, idomít, s hagyományos befolyását nem szünteti meg, s mint egy örökké tartó álom, belerémlik az ébrenlétbe."

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/11-es számában.

2021. március 17., 13:37

Több mint mártír – Megjelent a Magyar7 Esterházy-emlékszáma

Esterházy Jánosra emlékezünk a hetilapunkban.

Kövesse facebook oldalunkat is!