cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2024. január 13., 19:55

Határjárás hóban, sárban

A gumiabroncsok sercegve falják a vadászterület határán fekvő dűlőig hátralévő távolságot. Vadászkollégámmal a kétszemélyes terepjáróban beszélgetve, a főúton robogunk a vadászgazda által kiszabott irányba. Etetni megyünk. Hosszabb-rövidebb hallgatásokkal tarkított beszélgetésünkbe néha közbeszól a zsákokba csomagolt csöves kukorica egy-egy zökkenőt zokon vevő halk zizegése.

 

téli táj - havas út - erdő
Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: Sánta Norbert

Tájainkon ugyan egyre jobban ritkuló decemberi jelenség, de pár napja arasznyi hóréteg takarta be a környéket, lenyomva az összes magasabb füvet és gyomot. A hó térdre kényszerítette a nádast is, sok helyen megszüntette a vadnak oly fontos búvóhelyeket. A napközben felolvadó, éjjel viszont ropogósra fagyó cukormáz eltakarta a vad számára táplálékul szolgáló gyommagvakat, lágy szárú növényeket, így a vadnak nem marad más választása, mint sűrűbben látogatni az etetőket. Pár nap alatt az etetők kiürültek, így szombat reggelre a vadászgazda összehívta a társaságunk aktívabb tagjait, hogy segítsünk a vadnak átvészelni a kicsit nehezebb időszakot.

fácánkakas télen
Fotó:  Sánta Norbert

 

Ezek a munkák a hosszú évek során kialakult rendszer szerint zajlanak, hiszen a vadászok úgy ismerik a rájuk bízott területet, mint a tenyerüket. A vadászgazdának csupán az irányt kell megszabnia, kiadva az utasítást, hogy: „nektek akkor marad a Burgundi, oda kettő, meg a Nagyerdő, oda is kettő”, és mi már tudjuk, hogy három zsák csöves, és egy zsák szemes kukorica kerül a raktérbe. A csöves- és szemes kukoricának külön jelentősége van: sajnos gyakran előfordul, hogy az ismert helyeken, utak közelében álló etetőkből a csöves kukoricának lába kél. Sok esetben ez a kukorica a falusi tyúkudvarok valamelyikében végzi. Pontosan ezért etetünk ilyen helyeken szemes kukoricával, mert azt nem olyan könnyű az etetőkből kiszedni. Az utaktól távolabb álló, rejtett etetőkben, ahova illetéktelen ember nemigen teszi be a lábát, nyugodtan szórhatunk csöves kukoricát. A zsákok megtöltése után komótosan szétszéledünk a szélrózsa minden irányába.

A főútról lekanyarodva, a terepjáró nagyot farolva fejezi ki nemtetszését az útviszonyok megváltozása miatt, a kerekek meg-megcsúsznak a hóval borított dűlőúton. „Tegyél neki elejét” – veti oda a kolléga, és én kapcsolom az összkerékmeghajtást, ami után a terepjáró biztosan veszi az akadályokat. A hóesés előtt rengeteg eső esett, így az úton hatalmas tócsák gyűltek össze. A reggeli fagy a vizekre jégpáncélt feszített, amely a terepjáró súlya alatt hangos recsegéssel roppan össze. A pocsolyák fenekén lévő híg sár pedig ugyan próbára teszi az általam irányított modernkori igáslovat, de nagy megelégedésünkre egyelőre könnyen veszi az akadályokat.

Nemsokára az első megállóhoz érkezünk. A kanálishíd előtt megfordulok, majd a kocsiból kiszállva, segédem vállamra billenti a zsákot. Mivel csöves kukorica van benne, ezért nem olyan nehéz, de a vele való egyensúlyozásban kimelegszem, mire az úttól bő száz méterre található etetőhöz érek. A nádtető alatt lekopasztott kukoricacsövek hevernek, a fácánok csipegetés közben szanaszét kaparták őket. A csöves kukorica arra is jó, hogy a fácánt tovább foglalkoztatja az etető alatt, így addig sem töri fejét azon, hogy a védelmet jelentő sűrűket táplálékkeresés közben elhagyja.

fácán
Fotó:  Sánta Norbert

 

A nyílt terepen a fácánra szőrmés és szárnyas ragadozók sora leselkedik, másrészről pedig a fácán hajlamos táplálékot keresve messzire elvándorolni a biztonságot jelentő élőhelyekről. Amennyiben az elvándorlás mértéke magas, a populáció felaprózódik, ezáltal jóval sérülékenyebb lesz a külső behatásokkal szemben. Ebből az következik, hogyha az adott területen kevés a szaporodóképes egyed, az állomány egyre csökkenni fog. Amennyiben egy kritikus szint alá csökken, az állomány nem képes regenerálódni, és a megváltozott agrártájban lassú pusztulásra van ítélve. A többi között ezt szeretnénk megelőzni azzal, hogy etetünk.

A vad etetését természetesen nem úgy kell elképzelni, mint a háziállatok etetését. A modern vadgazdálkodás a természetességre, a környezetbarát megoldásokra törekszik, ezért csupán kiegészítő etetést alkalmazunk azokban az időszakokban, mikor az adott vadfaj számára kevesebb táplálék áll rendelkezésre. Tehát nem szükséges, hogy az etetőkbe kitett táplálék teljes mértékben helyettesítse azt a táplálékot, amelyet a vad – ebben az esetben a fácán – az adott élőhelyen fel tud kutatni.

Másrészről viszont ismert, hogy az agrártáj élőhelyi viszonyai az elmúlt ötven évben jelentősen megváltoztak. Köszönhetően annak, hogy az intenzívebb mezőgazdasági termelés a társadalmi jólét fenntartását szolgálja (a lakosság növekedésével kisebb területen kell többet termelni), az elmúlt évtizedek egyre precízebb növényvédelme csökkentette a szántóföldeken élő rovarok és gyomnövények előfordulását. Nemcsak az egyedszámuk, hanem a fajok előfordulása is csökkent, amely magával hozta a fácán egyedszámának csökkenését, mivel a fácán főleg rovarokkal és gyommagvakkal táplálkozik. Napjainkra csupán azokon a helyeken maradt meg nagyobb számban, ahol kisebb-nagyobb kaszálók, ugaroltatott parcellák, felhagyott szőlők, megfelelő összetételű csenderesek, fasorok találhatók.

Azokon a vadászterületeken, ahol a fácán még stabil állománnyal rendelkezik, nagy gondot kell fordítani arra, hogy vidéki táj jellegzetes, bár nem őshonos, de évszázadok óta itt élő madarát fenntartható mennyiségben megőrizzük az utókor számára. Végezetül fontos megemlíteni, hogy a fácán ugyan vadászható vadfaj, de nem azért etetjük, és gondozzuk, hogy „minél többet lehessen lelőni a téli vadászatokon”, hiszen a vadászok számára nem a tényleges vadelejtés, hanem a vadgondozás az első. „A helyesen kezelt vadállomány nagy értéket képvisel és azt óvni, becsülni és védeni kell!” – hatvan évvel ezelőtt így nyilatkoztak a kor neves szaktekintélyei, Szederjei Ákos és Studinka László a három apróvadfajunkról.

A helyes állománykezelésbe ugyan beletartozik az adott vadfaj vadászata is, de ezt a kérdéskört talán egy másik alkalommal fogjuk megvizsgálni.

fécén 2
Fotó:  Sánta Norbert

Kikötöm a zsákot, lendítem, a kukoricacsövek egymást megelőzve szaladnak az etető alá, surranó hangjuk megmelengeti az ember szívét. A zörgésre a közeli bokor alól egy csapat fácán röppen fel, kakas és tyúk vegyesen. A kakasok hangos méltatlankodással röppennek arrébb, majd jó kétszáz méter után a következő sűrűbb részen a hóba tottyannak. Mosolyogva hagyom magam mögött az etetőt, gyönyörködve a hóval borított tájban, tudva, hogy az elrepült fácánok pár órán belül ismét az etető közelében fognak csipegetni és terített asztal fogja őket várni.

A feltámadó szélben megigazítom a kabátom gallérját, és szaporázom lépteim a terepjáró felé. Beszállunk, indítom a motort, és a hóban lassacskán tovaberregünk a következő etető irányába.

 

Az írás megjelent a Magyar7 idei első számában.

 

 

 

kerekince - fácán
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.