Ford Mondeo 2.0 TDCi ST-Line AWD: A frissített modellcsalád csúcsa
A Ford európai középkategóriás modellje immár 26 éves múltra tekint vissza. A több mint negyedszázad során voltak sikeres és kevésbé sikeres időszakai, jelenleg éppen az utóbbiak egyikét éli. A gyárnál azonban remélik, hogy az aktuális 4. generáció közelmúltbeli frissítése változtatni fog ezen a helyzeten.
A megújult családból a 190 lóerős dízelmotorral, nyolcfokozatú automata váltóval, összkerékhajtással és ST-Line dizájncsomaggal felszerelt csúcsmodellt kaptam meg tesztelésre.
Kevés európai autó dicsekedhet annyira időtálló formákkal, mint a Ford Mondeo. A sziluett hosszú évek óta gyakorlatilag azonos, és főbb ismertetőjegyei – mármint az ötajtós verziónál – a kupészerűen ereszkedő tető, a hatalmas hátsó szélvédő, illetve ennek ellentéteként a kis felületű oldalüvegezés. Ez tehát évről évre marad, az alkalmankénti újítások néhány új dizájnelemben vagy színben keresendők.
Tesztautónknál ilyen volt az új hűtőrács – amely ST-Line kivitelben rendkívül attraktív, fekete méhsejt-mintázatú –, az ugyancsak ST-Line fazonú pengés elülső lökhárító, az enyhén átfazonírozott ködfényszórópár, valamint a hátsó lámpákat összekötő díszléc. Sőt, ha jobban megnézzük, ez nemcsak összeköti a mutatós burákat, hanem gyakorlatilag meg is felezi azokat.
Na és új volt még a tesztautónk Stealth fantázianevű fényezése, amely véleményem szerint a legszebb a szürke ötven árnyalata közül…
...legnagyobb nóvuma az új középkonzol. A korábbinál sokkal esztétikusabb és áttekinthetőbb a klímapult, az automata váltó klasszikus karját pedig egy tárcsa váltotta fel. És higgyék el: bármennyire mosógépszerűnek tűnik ez a megoldás, jóval egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi a váltó kezelését.
Nem kell cikcakkos pályán kacsáznunk, nem kapcsolhatunk egy túl erős mozdulattal „S” állásba „D” helyett, a sportrezsimnek ugyanis külön gombja van. S mivel a tárcsa kevesebb helyet foglal el, a klímakonzol alatt egy további praktikus rakodóhelyet is kialakíthattak, könnyen hozzáférhető USB-porttal. Az ST-Line kivitel ezen kívül elektromosan állítható elülső sportüléseket kapott, vezetéstámogató rendszerei pedig gyakorlatilag hiánytalanok, beleértve az automata be- és kiparkolás lehetőségét is.
Tesztautónkban csúcsminőségű Business 6 hifi szolgáltatta a zenét, akár CD-lemezekről is. A helykínálatról pedig annyit, hogy a középkategória jobb standardja, lásd a hátsó lábteret. A csomagtér is kellően tágas, a hatalmas hátsó fal felnyitása után könnyen hozzáférhető, de bővítésekor kisebb fenékküszöb keletkezik.
A Fordnál egyelőre nem félnek a dízelektől, inkább finomítgatják azokat. Ilyen korszerűsített gázolajos volt a tesztautó kétliteres EcoBlue motorja, amelynek most hatékonyabb a töltőlevegő-hűtése, precízebb a befecskendezése, gyorsabban felpörög a könnyített turbinája. Két teljesítményre hangolták, a gyengébbik 150 lóerős. A „miénk” azonban a csúcs 190 lovas volt; ekkora erő, plusz a 400 Nm-es nyomaték már egy nagykocsit is kellő dinamikával mozgat, lásd az idevágó adatokat.
Az automata váltónak pedig nemcsak a kezelőszerve új, hanem szerkezetileg is korszerűsítették; aki viszont modernizálva sem kér belőle, hatgangos kézit is választhat. Az autó árát 3000 euróval megdobó összkerékhajtás variabilisan működik; szükség esetén 50:50 százalékban is képes elosztani a vonóerőt. Ami pedig a fogyasztást illeti, a gyár által közölt WLTP-adatok nemcsak elfogadhatóak, hanem egyben teljesen reálisak is, lásd az egyhetes teszt átlagát.
Hengerűrtartalom: 1997 cm3
Teljesítmény: 140 kW (190 LE)@3500
Nyomaték: 400 Nm@2000–2500
Sebességváltó: nyolcfokozatú automata
Legnagyobb sebesség: 220 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,5 s
Gyári átlagfogyasztás: 6,4–7,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 163–189 g/km
H/Sz/M: 4871x1852x1482 mm
Csomagtér: 550–1446 l
Üzemanyagtartály: 62,5 l
A modellcsalád induló ára: 24 490 €
A tesztelt típus induló ára: 44 080 €
A tesztautó ára: 51 860 €
