Ford EcoSport 1.0 ST-Line: Férfias jelenség

Így született meg a Renault Clióból a Captur, a Peugeot 208-asból a 2008, a Seat Ibizából az Arona, és még sorolhatnánk. Időben azonban mindegyiket megelőzte a Ford hasonló modellje: a Fiestából építkező EcoSport 2003-ban mutatkozott be. Komplett európai forgalmazása azonban – a 2. generáció frissített változatával – csak nemrég, a B-Max búcsújának apropóján kezdődött. Az autót a legmagasabb szereltségben, fronthajtással és az erősebbik egyliteres benzinmotorral kaptuk meg tesztelésre.

A generációváltás, majd a ráncfelvarrás egyértelműen a legdögösebb fazonú mini SUV-k közé lőtte be az autót. Elöl hatalmas légnyelő, attraktív fényszórók és ködlámpák, vállas motorháztető vonzza a szemet; a farrész pedig attól mutatós, hogy nem a konkurensek csupa ív, kupés formavilágát követi, hanem szinte függőleges falaival jóval határozottabb és férfiasabb. Ugyanakkor a divattrendek teljes mellőzéséről sincs szó: a karosszéria és a tető például több színkombinációban rendelhető. A „miénk” alighanem a legszebb volt valamennyi közül…

Fotó:  Vas Gyula

Az alapáras könnyűfém keréktárcsák ezen a szinten 17 hüvelykesek, ez a méret itt tökéletesen megfelel. Végezetül pedig a tesztelt ST Line vizuális többletei: fekete alsó ablakkeret, ugyancsak fekete rácsozatú hűtőmaszk, sportos lökhárítók (hátul diffúzorral), emblémák a kocsi oldalain és a küszöbökön.

talán a „konszolidált” és a „funkcionális” jelzők illenek leginkább. Kihívó megoldásoknak nyoma sincs, minden áttekinthető, könnyen megtanulható és kezelhető. Gondolunk itt elsősorban az új SYNC 3 infotainment rendszerre, amely 6,5 hüvelykes „lebegő” kijelzőn jeleníti meg az adatokat; kínálatát lásd a megfelelő ábrán. A rendszer az Apple és az Android okostelefonokkal egyaránt kompatibilis, és természetesen Bluetooth-kapcsolatot is biztosít.

Fotó:  Vas Gyula

Az utazás komfortjához nagyban hozzájárulnak a kisautóhoz képest méretes ülések, ám hátul néha kompromisszumra van szükség a megfelelő lábhely összegründolásához. A csomagtér a kategória átlaga, de oldalra nyíló ajtaját kissé vitatható megoldásnak tartom. Mert tény, hogy mélygarázsban nem csapjuk az alacsony mennyezetnek, mint a felfelé nyíló ötödiket, ha viszont a telirámolt bevásárlókocsit tolva azt látjuk, hogy közben 20 cm-re beparkolt mögénk egy másik autó, bizony bajban vagyunk. Az mindenesetre dicsérendő, hogy az ajtó legalább a járda felől nyílik…

Fotó:  Vas Gyula

Ami pedig a szereltséget illeti, a tesztelt csúcsszinten standard holmi az (egyzónás) automata légkondi, a kétfunkciós tempomat, a 2 USB-port, a hátsó parkolóradar, az esőszenzor, az automata fényszóró-átkapcsolás  a gombnyomásos indítás és a részben bőrkárpitozású ülőgarnitúra. Az ST Line többletei: sportos elülső ülések, sportkormány és váltófej, alumínium pedálok.

Tesztautónk erőforrása a Ford híresen jó, többszörös díjnyertes egyliteres EcoBoost benzinmotorja volt. Pontosabban annak már-már hihetetlen 140 lóerősre kihegyezett változata; ezt a teljesítményt más márkák „ezresei” megközelíteni sem tudják. Hatfokozatú kézi váltó és fronthajtás csatlakozott hozzá: 4x4-es technika csak az erősebbik dízelmotorral társítható. A motor kissé más karaktertű, mint az újkori turbós benzinesek többsége: azokhoz képest magasabb fordulatszámon éri el teljesítmény- és nyomatékcsúcsát. Ez azonban végképp nem megy a fogyasztás rovására: a 6,1 literes tesztátlag messzemenően elfogadható. A futómű stabil, a karosszéria a magas építés ellenére sem dülöngél a kanyarokban, s ugyanennek az építésnek köszönhetően kitűnő rálátásunk van az útra. Ha pedig véletlenül egy barázdáltabb mezei útra tévednénk, segítségünkre jöhet a 19 cm-es hasmagasság és az impozáns elülső terepszög. Az esetleges dagonyákat azonban, összkerékhajtás híján inkább kerüljük…