Egy budapesti építészdinasztia Liptóból
Ismerjük azt az állítást, hogy Budapestet a szlovákok építették fel. Nos, lehet is ebben valami, hisz az 1867-es kiegyezés után nagyon sok szlovák építőmunkás dolgozott a világvárosi fejlődés útján elindult, s 1873-ban egyesülő Budapesten. Egyikük, a Liptóból érkező Bobula János, akit mind a szlovákok és mind a magyarok a magukénak vallanak (bár igazából sokáig egyiküknek sem kellett) a kiegyezés időszakának egyik legjelentősebb építésze volt.
A Magyar Salon 1888-ban a kilenc legjelentősebb pesti építésze közé sorolta (többek között Ybl Miklós társaságában), akinek két fia is ezt a pályát választotta, egyikük idehaza, másikuk Amerikában folytatta apjuk hivatását. A 180 éve született id. Bobula János a közéletből is alaposan kivette a részét, fővárosi és országgyűlési képviselő is volt, lapokat adott ki, nyomdát működtetett.
A Magyarországon boldogulni próbáló szlovák építészeknek állít emléket Peter Jaroš is Az ezeréves méh című regényében és annak folytatásában, A néma fül, süket szemben is. De a Pichanda család története már a Millennium környékén kezdődik, míg a Bobula család története jó egy generációval előbb. A Lengyelországból Liptóba elszármazott Bobula család a ma Liptóújvárhoz tartozó Dovallóban kezdett önálló életet. Az öreg Bobula csizmadia volt, de alkalmanként ácsmunkákat is vállalt, sőt kis földjén gazdálkodott is.
Gyorsan kiderült, napra pontosan négy évvel a forradalom előtt született János fia rajztehetsége, s az öreg úgy dönt, tovább taníttatja.
Komáromba küldi magyar szóra, de a korán önállósuló fiú gyorsan odébbáll, s egyik osztálytársa apjához, Miks Ferenchez megy tanulni Rimaszombatba. Miks az egyik legelismertebb gömöri építészek egyike volt, ő tervezte többek között a mai Gömör-Kishonti Múzeum épületét, a rimajánosi Szathmáry-Királyi kastélyt, a jolsvai Vigadót, de a rimaszombati evangélikus templom tornyát is.
Bobula János (vagy, ahogy a szlovákok számon tartják: Ján Nepomuk Bobula) jó tanítványnak bizonyul és gyorsan túlszárnyalja a mesterét,
Pest-Budára megy, ahol leérettségizik, majd építőmesteri vizsgát tesz, s egy időre elvonul Losoncra, ahol építésvezetőként dolgozik. Pár év múlva visszatér a fővárosba, ahol beiratkozik a Műegyetemre, és építészmérnöki diplomát szerez. Rövid, alig 59 évre datálható élete kész regény, hisz nemcsak építészként emelkedik kora legnagyobbjai közé, de újságíróként, a szlovák nemzeti érdekek védelmezőjeként is.
Egy időben a leggazdagabb 80 pesti vállalkozó egyike, később mégis teljesen eladósodik, s tönkre megy. Sokak szerint kártyaszenvedélye vitte romlásba a négy gyerekes családapát, míg mások inkább jóhiszeműségében és adakozókedvében keresik az elszegényedés okát. Valószínűleg mindkettő igaz. Tény és való: vajszíve volt, aki még segélyező pénztárat és közvetítő irodát is működtetett, amely elsősorban szlovák építőmunkásoknak, kőműveseknek, ácsoknak és segédmunkásoknak biztosított munkalehetőséget, s ahogy akkoriban mindenki tudta róla: sokakkal ellentétben ő bizony tisztességesen megfizette a munkásait.
Sok-sok budapesti palotát tervezett, de nem egyszer kivitelezőként is részt vállalt egy-egy építkezésből, így például az operaház és az országház építéséből is kivette a részét.
Az Andrássy úton a 62. szám alatt (ama bizonyos Terror Háza közvetlen szomszédságában) saját palotáját is megtervezte, ami 1882-ben készült el, de nyolc év után a már említett anyagi csődje miatt kénytelen volt tőle megválni, majd 1950-ben a magyar állam kisajátította, s a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézete kapta meg. Halálának századik évfordulójára emlékezve, 2003. november 15-én emléktáblát avattak a Bobula-palota falán.
De több fontos pesti iskolát is ő tervezett meg, így a Trefort és a Barcsay utcai gimnázium (ma Madách Imre Gimnázium) épületeit is, nem ő nyerte el viszont a New York-palota megépítésének jogát, holott pályázott rá.
Vidéken is több pontos épülete áll, így a balatonföldvári Korányi-villa, de a nevéhez fűződik a Matica slovenská első turócszentmártoni épülete is. Díszes, téglaburkolatú homlokzatok, a firenzei reneszánsz hangulata, oszlopok, loggiák, szimmetrikus tömegszervezés, monumentalitás jellemzi főbb alkotásait – írta művészetéről az építészszakma.
Egy jó karrierhez nem árt egy jó házasság, s ez neki megadatott. Egy neves, s ugyancsak jómódú Pesten élő szlovák harangöntő – aki a párizsi és chicagói világkiállításon is sikeresen szerepelt a munkáival –, Pozdech József (Jozef Pozdech) lányát, Máriát vett el, s az após nem sajnálta a támogatást a tehetséges vejétől, így az építészeti munkái mellett hódolhatott másik szenvedélyének, az írásnak is.
Hisz már pesti évei elején riportokat, tudósításokat s esszéket írt több fővárosi szlovák lapba, s amikor már megtehette, maga is alapított szlovák nyelvű lapokat, igaz, nem sok sikerrel.
Sőt még Turgenyevet is fordít. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, két tűz közé kerül. A szlovákok egy része azzal vádolja meg, hogy eladta magát a magyaroknak, míg a másik oldal a pánszlávizmus bélyegét süti rá. Holott egyik sem igaz. Bobula végig a magyar-szlovák kiegyezés híve, nem kerget pánszlávista álmokat, egyedüli vágya egy szlovák területi autonómia, ezt hirdeti lapjaiban is, egyik közeli munkatársa Ján Palárik lesz. Sokkal többet vár a kiegyezéstől, s bízik Eötvös József nemzetiségi törvényében, de nagy csalódásként éli meg, hogy a magyar kormány a Matica slovenskát betiltja, a három szlovák gimnáziumot pedig bezárja.
Egy ideig nem is angazsálja magát politikai ügyekben, de később engedve a Deák-párt unszolásának, előbb Terézváros képviselője lesz a fővárosi önkormányzatban, majd Ólublót képviseli a magyar törvényhozásban.
Egyik kidolgozója a parlament által elfogadott első ipartörvényeknek, s több fontos szakmunkát is letesz az asztalra. 1888-ban megírja a Magyarország iparügye című, nagy sikerrel fogadott összefoglaló munkát, majd 1897-ben a saját tapasztalatairól beszámoló 25 év a magyar ipar szolgálatában című kiadványt, amellyel Ráth Károly emléke előtt tiszteleg. 1892-ben Építészeti Szemle címmel szaklapot is alapít. A Fiumei úton temették el, sokáig se a magyarokat, se a szlovákokat nem érdekelte, mígnem 2005-ben kétnyelvű síremléket kapott, s azóta mindkét nemzet a magáénak vallja. „Nobilis ízlésű, képzett tudású építész volt, dolgos, agilis ember. Neve összefügg az új Budapest épülésével.” – írta róla halálakor a Művészet.
Négy gyermeke közül ketten is az apjuk hivatását folytatták, 1871-ben született János fia idehaza, míg 1878-ban született Titusz fia Amerikában. Előbbi élete volt csendesebb, kiegyensúlyozottabb, utóbbi 18 éves korában, máig sem ismert okok miatt (bár ehhez hozzájárulhatott apja tönkremenetele is) kivándorolt Amerikába, ahol szintén folytatta a családi hagyományt, nagyon jól, vagyis apjához hasonlóan gazdagon nősült, s építészként kereste a kenyerét.
Igaz, volt egy különleges közjáték is az életében, amikor a húszas években egy időre hazatér, s azzal vádolják meg, hogy meg akarja dönteni a Bethlen-kormányt.
Egy időre be is börtönzik, de bizonyítékok híján szabadon engedik, s ő ismét elhagyja az országot. Akkoriban több ilyen konspirációs történet is közszájon forog, többségüknek semmilyen valós alapja nem volt.
Amíg az id. Bobula János Németországban és Franciaországban tesz hosszabb tanulmányutat, János fia Angliában és Észak-Amerikában tanulmányozza kortárs ottani építészetet, s ezeket úti beszámolóiban közkinccsé is teszi a Pesti Hírlap és az Új Idők című lapokban, sőt több szaklapban is.
Míg itthon apja építkezéseit tanulmányozza, együtt fejezik be a lipótvárosi bazilikát is, de közben a fiú könyvillusztrációkat és használati tárgyakat készített, német szakmunkákat fordított s gazdag érdeklődési körére jellemező, hogy még zongoradarabokat is írt. 22 évesen megnősül, feleségül veszi az akkori esztergomi polgármester lányát, Helcz Idát, aki három gyereket szül neki.
Közülük egyik se lesz építész, de Ida lányuk szintén bekerül a magyar művelődéstörténetbe, s nem épp pozitívan.
Apjával ellentétben főleg vidéki épületek tervezésében vesz részt, villák és templomok mellett számos közkórház (Nyíregyháza, Esztergom, Szabadka, Kézdivásárhely), városháza és takarékpénztár épületét tervezte meg, így az ő tervei alapján épül fel a tiszafüredi és a munkácsi városháza, a trencséni megyeháza.
De számos kastélyépület is az ő nevéhez fűződik, így a Sigray-kastély Iváncon, a Vay-kastély Berkeszen, Reuss herceg kastélya Mezőlaborcon, az Erdődy-kastély Tiszalucon és a Zichy-kastély Beleznán. Ő tervezte Balatonföldváron a neves orvos, Korányi Frigyes neoromán nyári kastélyát-nyaralóját is. Műveiben a historizmus és a szecesszió formavilága egyaránt megjelenik – írják róla a kortárs kritikák. Viszonylag fiatalon, 51 korában hal meg.
Már szóltunk röviden öccséről, Bobula Tituszról (Titus de Bobula), aki 18 évesen vándorol ki Amerikába, s vált világhírűvé, de magyarul még Wikipédia-oldala sincs.
Előbb New York-ban próbál szerencsét, de egy időre visszatér Európába, Stuttgartba, ahol elkészítette neoreneszánsz és szecessziós vonásokat is felmutató iroda- és lakópalota tervét, amelyet a bécsi Der Architekt folyóirat is bemutatott. Két év múlva visszatér az Újvilágba, ahol előbb az Ohio állambeli Marietta városkában tervez katolikus templomot és irodaházat, majd innen teszi át lakhelyét Pennsylvaniába, Pittsburghbe, ahol több görögkatolikus templomot is tervezett.
Fontos fordulat az életében az 1910-es esztendő, amikor megnősült, elvett egy kelet-pennsylvaniai dúsgazdag nőt, Eurania Dinkey Mockot, akinek nagybátyja, Charles M. Schwab a híres Bethlehem Acéltársaság alapító elnöke és fő tulajdonosa volt.
A már fentebb említett kalandos magyarországi kiruccanása után visszatér az USA-ba, ahol Nikola Tesla világhírű feltalálóval egy új fegyver kidolgozásán dolgozott, de ez Tesla halála miatt végül meghiúsult. 1936-ban a család Washingtonba költözött, s apjával és bátyjával ellentétben igen magas kort élt meg, 83 éves korában élte a halál. A Washington Post hosszú nekrológban méltatta. Csak mi magyarok és szlovákok feledkeztünk meg róla.
Szólnunk kell még a Bobula család fekete bárányáról, Bobula Idáról, ifj. Bobula János lányáról is, aki az első magyar történész volt, s a magyar-sumer nyelvrokonságot hirdető tanulmányaival vált ismertté.
Húszéves, amikor önálló verseskötettel jelentkezik, majd 1923-ban A szász uralkodóházból való királyok uralmának hatása Lengyelország felbomlására című disszertációjával doktorált történettudományból a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem. Ezt követően látogat először az USA-ba, ahol folytatja a tanulmányait, majd hazatérve pedagógusként dolgozik.1947-ben a növekvő szovjet befolyás miatt végleg az Amerikai Egyesült Államokba emigrál, ahol könyvtárosként dolgozik, majd történelmet és szociológiát tanít.
Kilenc kötetében is az állítólagos magyar-sumer nyelvrokonsággal foglalkozott, amelyeket ugyan megcáfoltak, de máig komoly népszerűségnek örvendenek.
84 éves korában, a dél-karolinai Gaffneyben hunyt el nagyon szerény körülmények között.
(A cikk Lovas Róbert jegyzetei alapján készült, aki a cikk megírását már nem élte meg.)
