Érezhető növekedés, de nem minden területen.
A fiatal építészmérnök, Bohák Dorottya úgy tekint magára ebben a kissé férfias szakmában, mint egy műszaki gondolkodással megáldott, művészeteket kedvelő tervezőre.
Március 11-ig lehet jelentkezni a Jövőt építünk című felhívásra, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága hirdetett meg a 2022 a cselekvő nemzet éve keretében.
Az Építészfórum – Trianon Múzeum Alapítvány által támogatott – Rejtett Kincsek című sorozatának következő állomása Zselíz volt.
A pályázat célja díjazni a Kárpát-medencében 2010 óta Magyarország Kormányának támogatásával épült mintaértékű bölcsődei, óvodai létesítmények építészeit.
A szocializmus idején zajló építkezések során Pozsony több történelmi épületét is lerombolták, hogy helyet adhassanak az új, „modern” építészetnek.
A játszótereket új játékelemekkel és más felszerelésekkel bővítik.
Csekély javulás augusztushoz képest, de nincs ok az örömködésre.
Kiállítással, emléknappal, legutóbb pedig városnéző sétával adóztak Winkler Oszkár emlékének a losonciak. A jeles építőművész, aki 110 esztendeje született Zólyomban, életének és főleg alkotói periódusának nagy részét Losoncon töltötte.