cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2024. április 19., 17:25

„Batrán! elereé magyár!”

A tavaszi hadjárat második hadműveleti szakaszában, 1849. április 19-én Nagysalló mellett fényes győzelmet arattak a honvédek. Tápióbicskei, isaszegi és váci fiaskóit követően Klapka György vezérőrnagy itt már megemberelte magát és Görgei távollétében derekas módon vezényelte le az ütközetet.

nagysalló
Than Mór festménye a nagysallói diadalról
Fotó: Wikipedia

1849 március végén a magyar fősereg a Tiszánál állt, aztán pár nap leforgása alatt – Hatvannál, Tápióbicskénél és Isaszegnél győzve – a magyar főváros alá érkezett. Kossuth Pest-Buda visszavételére buzdított, de a gödöllői haditanács a szorongatott Komárom felmentéséről határozott. A hadjárat második szakaszának terve hasonlított az elsőhöz, ezúttal Aulich Lajos vezérőrnagy II. hadteste csapott „lármát” Pest alatt, a cselnek pedig Alfred zu Windisch-Grätz herceg tábornagy felült és elhitte, hogy a magyarok Pest és Buda visszafoglalására készülnek. Elcsapták a fővezérségből, helyébe báró Ludwig von Welden táborszernagy lépett. Mindeközben Damjanich János vezérőrnagy III. hadteste utat nyitott Vácnál és a Duna bal partján a magyar fősereg Komárom felé indult.

A kiáradt Garam komoly akadálynak bizonyult, április 18-án Nagyszecsénél partot váltott az I. és a III. hadtest, míg a VII. hadtest hadihídja csak másnap készült el.

„Éljen a köztársaság!”

A detronizáció híre ekkor érte utol a honvédeket. A legénység számára meg kellett magyarázni ennek értelmét, amiről szentkirályszabadjai Karsa Ferenc őrmester (hajdúsági 52. honvédzászlóalj) is említést tett naplójában: „Az őrnagy leszáll a lováról, elővesz egy újságlapot, olvassa a függetlenségi nyilatkozatot, tehát nincsen király. ’Éljen a köztársaság!’ hangzik mindenfelől. Ezen a napon oldotta meg a magyar hadsereg a köztársaság fogalmának definícióját olyaténképpen, mint az később történelmileg helyesnek fogadtatott el.

Kérdés ’mi a köztársaság?’ felelet: ’nincsen király, dupla lénung (zsold).’ (…) bizony szamár is volt, bolond is volt és még tán egyéb is, aki valaha azt mondta, hogy a hadsereg ellene volt a függetlenség kimondásának. Hiszen azt se tudta, akarja-é valaki vagy nem akarja. Bízott Kossuthban, bízott vezéreiben, bánta is az, hogy a politikával mit csinálnak. Csak a németet akarta kizavarni ebből az egész rongyos világból (...) Osztán 300 esztendő alatt megkeményedett benne az a hit, hogy az osztrák dinastia a magyarnak halálos ellensége. (...) Bizony, akár V. Ferdinánd, akár az egész osztrák haderőt fejünkre zúdító Ferenc József, a magyar honvéd szemében nem értek annyit se, mint egy fületlen pityke (...)” 
Az ángol oroszlán

A báró Ludwig Wohlgemuth altábornagy parancsnoksága alatt sebtében összeállított tartalék hadtestre hárult a feladat, hogy a Garam vonalát tartsa. „Szép tavaszi nap” volt április 19-e, amikor Nagysallónál Klapka és Damjanich honvédei megütköztek a császáriakkal, s a magyar diadalt a VII. hadtest beérkező huszárjai és tüzérei tették teljessé.

A győzelmet az ideiglenes fővezér, Görgei Artúr vezérőrnagy távollétében vívták ki, aki a lévai várromból messzelátója segítségével követte nyomon alvezérei tevékenységét.

Vargyas Endre későbbi patetikus leírása szerint „(…) a magyaroknak egyáltalán nem volt szokásuk az időt hosszu lövöldözéssel vesztegetni; a támadás e hadjáratban mindig gyorsan rohamra ment át s a szurony döntötte el a küzdelmet. Igy történt most is.

Vitézeink szakadatlan ’éljen’ kiáltások közt vonultak előbbre és előbbre az ellenség ágyúgolyói közt s a város alá érve, heves utczai harcz fejlődött ki. (…)

Iszonyu vérengzés fejlődött itt ki most. Minden házat, minden sövényt ostrommal kellett bevenni. A vörössapkások hatalmasan működtek s daczára, hogy az ellenség a közel fekvő magaslatokról granátokkal s röppentyükkel boritották el az elfoglalt utczákat, a neki hevült honvédek, vitéz parancsnokaik példái által buzditva, rendületlenül megállották a harcztüzet s nyomról nyomra haladva, elvégre is kiverik az ellenséget a városból.”

Az I. hadtest soraiban harcolt önkéntesként Guyon Richárd vezérőrnagy, Komárom kinevezett parancsnoka, aki csak másnap jutott be az erődbe. Szalkay Gergely százados (veszprémi 6. honvédzászlóalj) megemlékezett arról, hogy „egy karcsu deli lovag nyargalázott itt közöttünk szép angol paripán, polgári köntösben, és zsidós sapkával fején, és lovagvesszővel kezében, mindig ott; hol leghevesebb volt a csata, hol legsűrűbben bömbölt a halál; tört magyar szavakkal buzdítva s bátorítva honvédeinket ’elereé elereé! batrán! batrán! elereé magyár! szurony szegeé! ha gyün lovas massen formier! (Tömeget alkoss!) elereé!’ – ezek voltak szavai. És ez egyszerű lovag a lovag vesszővel kezében Guyon volt a csatának lelke. Ő volt, ki mindenütt jelenlétével, hideg s rettenthetetlen bátorságával, bátorságot öntött a félénkbe, új életet a már csüggedőkbe, és gyors segélyt varázsolt oda, hol gyenge volt az erő; szóval ő eszközölte győzelmet!”

A hadnaggyá előléptetett Karsa Ferenc másként adta vissza Guyon szavait: „mi vagy te? magyar vagy te? kell neked szabadság? … szar vagy nem magyar vagy. – szar kell neked nem szabadság; gondolod hogy a német ördög? … Előre!”

nagysalló
Damjanich Nagysallónál - Medve Imre festménye
Fotó:  Wikipedia
„Itt egy kéz, a másik láb nélkül”

Az ütközet korántsem volt olyan romantikus, mint ahogy azt az utókor gondolja. „Borzasztó a csata mind; de ez nagyszerűen borzasztó volt. – Halommal feküdtek itt a holtak és haldoklók a merre a szem látott mindenütt. Itt egy kéz, a másik láb nélkül, amott két-három gránátos hever egymáson egyik halva már, a másik félkönyéken kérve a halált, – írta Szalkay százados – amott ismét egy másik ég felé nyújtott kezekkel könyörög, hogy rá ne tapossunk.

– Itt egy ló, lovag nélkül, amott egy másik lovagjával együtt hevernek egymáson, félig élve és nyögve, félig meghalva. Itt egy ágyú, amott egy lőszeres szekér tört kerekekkel, vagy ellőtt s lerogyott lovakkal. S a merre néz az ember mindenütt vér, mindenütt halál! és az ember mindezt borzadás nélkül, mintegy kedvtelve nézi ott, mintha éppen úgy kellene lennie; míg hon, ha rágondol és vissza varázsolja emlékeibe e borzasztó csata téreket, felborzad s égfelé állnak hajszálai! és azt kérdi miért kellett annak úgy lennie? – Isten! Te tudod ki idézte elő, mi-e vagy azok, kik népeid legszentebb jogait lábbal tiporják?”

A hat óra hosszat tartó ütközetben a honvéd tüzérség mellett a szegedi 3. (fehértollas), a kassai 9. (vörössipkás), a lévai 17. – „mely ritka hősiességgel vivott” –, a debreceni 28. és a zalai 47. honvédzászlóalj, a győri 19/III., a debreceni 39/III. és az eperjesi 60/III. sorgyalogzászlóalj, továbbá a lengyel légió katonái tüntették ki magukat. A császáriak vereségét tetézte, hogy halottakban, sebesültekben és foglyokban mintegy kétezer embert veszítettek.

A győzelem nagyságával nemcsak a parancsnokok és a táborkar, hanem a honvédek is tisztában voltak. A lévai 17. honvédzászlóalj egyik őrmestere, a 15 éves Büttner Emil így számolt be édesanyjához intézett levelében: „Újra egy nagy és elhatározó csata, melyhez hasonlóan ő császári és királyi felsége hős serege nemigen sokszor veretett meg.”

Klapka Fajkürtön adta ki dicsérő napiparancsát: „Bajtársak! A tegnapi nap, az igazságért és szabadságért folytatott harcunk egyik legszebbike, többszörös alkalmat nyújtott nekem arra, hogy megcsodáljam az alámrendelt csapatok önfeláldozó bátorságát és kimagasló hősiességét. A tegnapi nap által az 1. hadtest harci becsülete újból fényesen beigazolódott.

Miközben ezért valamennyi parancsnok úrnak és csapattestnek köszönetemet fejezem ki, egyúttal biztosítékot adok arra, hogy kötelességszerű törekvésem lesz, hogy azokat, akik e nap folyamán különös érdemeket szereztek, részesévé tegyem annak a megszolgált kitüntetésnek, melyet a haza harcosai legderekabbjai számára elismerése jeleként meghatározott.

Még néhány nap, mint a tegnapi, és az ellenségnek hazánk szent földjét éppen oly csúfosan kell elhagynia, mint amilyen arcátlanul a földjére lépett. Éljen Magyarország! Éljen a szabadság!”

A szétkergetett császári csapatok ellenállásának felszámolása még napokig tartott, ezen összecsapások sorából emelkedett ki az április 20-i kéméndi ütközet.

Az út megnyílt Komárom felé.

Megjelent a Magyar7 2024/16. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.